Manapság a bántalmazás nemcsak a félhomályos irodákban vagy zárt ajtók mögött történik. A modern világ új tereket nyitott: ezek lettek a közös Messenger-csoportok a munkahelyen, amelyek elvileg a szervezés és az együttműködés elősegítésére alakultak. A gyorsabb kommunikáció elvileg segítette volna a benne lévőket. Csakhogy sok helyen inkább a bántás egyik legkegyetlenebb és leggyávább formájának színterévé váltak.
A képernyőn érkező üzenet nem kiabál, nem sziszeg a hátunk mögött, nem vágja ránk az ajtót, mégis ugyanúgy rombol. Néha jobban. Minden, ami benne történik az a közösség előtt zajlik. A csoportos chat olyan, mintha a folyosó közepén aláznának meg, Mindenki látja, de mindenki hallgat, és lassan a bántó oldalára áll. Sokkal könnyebb, mint kiállni valaki mellett. A digitális tér nagy, eltávolít a valóságtól, és ott az emberek sokszor bátrabbak, agresszívebbek, mert nem látják egymás arcát, szemét, nem érzékelik a fájdalmát. A bántó nem érzi, hogy következménye lesz a megjegyzéseinek.
Ha a főnök is benne van a csoportban, és ő számonkérő, lekezelő, akkor az már hatalmi visszaélés, amelyre nem mernek megfelelően reagálni a dolgozók. Féltik a munkájukat. Arról nem beszélve, hogy elfogadottá teszik a stílust és maguk is hasonlóképpen adják tovább másoknak. A chat nem zárható be, így bármikor érkezhet bántás, amely fokozza a szorongást és megteremti a folytonos készenlét állapotát. A benne szereplő mondatok még akkor is döfnek, ha nem tűnnek élesnek: Másoknak ez egyértelmű… vagy: remélem, legközelebb jobban ügyelsz a részletekre és a pontosságra, netán: ezt így kellett volna csinálni, de neked nem sikerült kikommunikálni…
A Messenger-csoportok elterjedése kényelmes, egyszerűbb, mint e-mailt írni, nem beszélve a négyszemközti megbeszélésekről. Az emberek nagy része folyamatosan dróton rángatva él, úgy érzi, mindenre reagálnia kell, főleg azonnal. A csoportos chatben könnyebb a dühöt kiírni annak, akiben szinte tombol. Mindezt azonban le lehet állítani a határok kijelölésével. Ki kell mondani, hogy vannak olyan témák, amelyeket személyesen szeretnénk érinteni, vagy hogy a munkahelyi csoportot mettől meddig használhatjuk, és nem személyeskedésre alakult. Ha valaki bántó üzenetet küld, nem kell azonnal reagálni.
A csoportos kommunikáció szabályait jó, ha a vezető szabályozza, és fellép, ha a chat stílusa elvadul. Ha ez mégsem működik, akkor a bántó üzenetekről képernyőfotót kell csinálni, hogy később ne legyenek letagadhatók. Később ezek bármikor továbbíthatók a HR-esnek vagy akár a jogi képviselőknek.
A legtöbb bántó ember bátrabb chatben, mint élőben. Egy nyugodt beszélgetés, amelyben személyesen lépünk oda hozzá, sokszor önmagában is eredményes. Ha mégsem, mert folytatódik, ha a vezetőség nem lép, vagy nem támogatja a sértett felet, akkor érdemes kilépni az ilyen közegből.
A bántalmazás ezen formái folyamatosan változnak, digitális köntösben érkeznek, és nem könnyű elkerülni őket. A munkahelyi Messenger-csoportban történő bántalmazás azért veszélyes, mert láthatatlan, de attól még nagyon is valós. Megbillenti a dolgozók lelki egyensúlyát, elveszi a motivációt, és ha azt tapasztalják, hogy nincs senki, aki támogatná őket, akkor súlyos depressziót is eredményezhet. Főleg abban az esetben, ha a főnök is írásban sokkal karakánabb, mint a valóságban.
Azt is bátran ki kell mondanunk, ha nem kívánunk a tagjai lenni, hiszen senki nem kötelezhet bennünket erre. Ha a pletykák helyszínévé válnak, okvetlenül vegyük fel a nyúlcipőt. Nem gyávaság ez, hanem önmagunk megbecsülése, hisz nem akarunk olyan csapat tagjai közt lenni, akik mások megalázásában lelik örömüket. Ez dicsérendő. Még akkor is, ha ezzel a döntéssel mi leszünk a következő chat témája.
Meg kell értenünk, hogy a bántás semmilyen formája nem elfogadott, hogy a szidás, alázás és a kibeszélés nem lehet része a munkahelyi légkörnek, legfeljebb mi tesszük azzá. Ebből azonban törölnünk kell magunkat, hogy megőrizhessük.
A csapdák elkerülhetők, hiszen, ha egyik nap még valaki más az „áldozat”, következő napon ránk is ránk kerülhet a sor. Sose higgyük, hogy kivételezettek vagyunk.
