Agyunk túlélésre és gyors döntésekre optimalizálódott. Nem szeret mérlegelni, kutakodni, ellenőrizni. Gyakran csak azonosulni akarunk valamivel anélkül, hogy indokolnánk vagy kérdéseket tennénk fel. Könnyebb és egyszerűbb.
A mindennapokban elképesztő mennyiségű információ ér el hozzánk. Nehéz szelektálni, ezért úgy reagálunk rá, ahogy a leggyorsabban képes rá az agyunk:
– Ha ismerős, akkor biztosan igaz. Ha sokan mondják, akkor nem lehet rossz. Ha olyan mondja, akinek adunk a véleményére, akkor hihető és igaz. Ha jólöltözött, aki mondja és még mosolyog is, akkor nem csaphat be minket.
Mindez különösen jól működik, ha fáradtak, életuntak vagy stresszesek vagyunk. Az egyik legjobb módszer arra, hogy elhitessenek bármit a reklámok, plakátok az az ismétlés. Olyasmit sulykolnak, ami nem igaz, de egy idő után ezt észre se vesszük. Hiába tudjuk, hogy az adott mosópor nem mossa ki tökéletesre a fehér zoknikat, már nem foglalkozunk vele. Ugyanígy vagyunk a narancsbőr elleni krémekkel vagy ránctalanítókkal. Az ismételt állítások könnyebben válnak elfogadhatókká, és ezeket az agy összekeveri a megbízhatósággal.
Rengeteg adat és kísérlet mutatja, hogy a félretájékoztatás eredményes művelet, sőt akik elhiszik, tovább is adják meggyőződésből. Reklámnyelven ez azt jelenti, hogy nem kell semmit bizonygatni, csak jelen kell lenni és ismétlődni. (A kóla káros hatásait a legtöbb ember ismeri, mégis fogyasztja, ugyanúgy, ahogy a csipszeket, a fornettit, nem beszélve az alkoholról.)
Egy jó reklám vagy a propaganda nemcsak informálni akar, azt egyre ritkábban, hanem félelmet, felháborodást vagy megvetést kelt, netán vágyat generál olyan tárgyak iránt, amelyek túl távoliak, emiatt különlegesek. Az ilyen hirdetések nyomán hajlamosak vagyunk érzelmileg kiborulni, kevesebbet ítélkezni, és nem ellenőrizni, mert az agyunkat köd borítja. Tudományos közhely, hogy a dühös kattintás sokkal gyorsabb, mint a kételkedő. Haragszom, tehát vagyok-elv dominál mostanság.
Sok üzenet kapcsán nem tesszük fel a kérdést, hogy vajon igaz-e, hanem a támadástól rettegünk. Attól, hogy valaki vagy valakik megtámadják az identitásunkat, az addig elért céljainkat és magát a megszokást, amelyben élünk. A rossz megszokás is jobb, mint az ismeretlen. Nem az a kérdés, hogy ki buta vagy okos, hanem az, ki lesz biztonságban az elkövetkező időkben és ki nem.
Az emberek úgy vannak bekötve, hogy sokkal gyorsabban hiszik el a rosszat, mint a jót. Szívesebben is terjesztik. Ezért van annyi hamis kép, videó a közösségi oldalakon, mert mennyivel egyszerűbb elolvasni, mint utánajárni, hogy hol volt valódi baleset, hol támadott meg egy állat egy gyerekcsoportot stb. A képtelenségekre fogékonyabban reagálunk, mert nagyobb érzelmeket ébresztenek bennünk, mint a jó történések.
A reklámok nem mindig hazugok, csak új lehetőségekkel hálóznak be. A mindenki ezt választja, a neked is jár, az ettől leszel különleges, az utolsó darabok elérhető áron – szövegek menten elindítják sokakban a vásárlási kényszert. Azért nem látunk át rajtuk, mert nincs időnk és energiánk ezeken gondolkodni, igaznak tűnnek a folytonos ismétlődések miatt, rólunk szólnak, és mások is hasonlóképpen elhiszik. A szlogenek beégnek az agyunkba, erről nem is kell túl sokat beszélnünk, vegyük példának az óriásplakátokat. A fejünket elfordítani se könnyű, mert lépten-nyomon ott vannak.
Nagyon fontos lenne tudatosabban figyelnünk arra, hogy ki hirdet és mit. Milyen forrásokat használ, vajon a megerősítés nem álca-e csupán?
A hazugság, a propaganda és a reklám nem azért működik, mert az emberek buták, hanem mert érző lények. Kíváncsiak, de nem tévedhetetlenek. Egyetlen mód van csak arra, hogy elkerüljük a manipulációt: ébernek, kételkedőnek kell lennünk, hiszen olyan világban élünk, ahol folyton meg akar győzni bennünket valaki valamiről. A csapda mindig készen áll, de nem muszáj belelépnünk.
