A házaspár úgy lépett be házuk főbejáratán, mintha idegenek lennének egymásnak. A tágas üvegajtó mellett álló zöld növény abban a pillanatban hullajtotta le egyik levelét, ahogy kinyílt az ajtó. Tamás előre engedte a nejét, és arra gondolt, ez a nap úgy rossz, ahogy van, és csak rosszabb lesz, ha elmond mindent. Vajon kinek jó az igazság, tette fel magának a kérdést.
– Most boldog vagy? – fordult felé Olívia tekintetében jó adag szemrehányással.
– Boldog? Mire gondolsz? – csukta be az ajtót Tamás, de tudta, hogy nem sokáig játszhatja a tudatlant.
– Kérlek, ne nézz hülyének! Apát elbűvölted, de ennek vége. Szeretném, ha tudnád, hogy elválhatunk, nem foglak visszatartani.
A férfi elvörösödött. Idegesen babrált a zakója gombjával, de nem mert a feleségére nézni. Megcsóválta a fejét, és még mindig kibúvót keresett.
– Olyan pocsék lenne a házasságunk? – kérdezte bűntudatosan.
– Azt mondd meg te, hiszen te tartasz szeretőt! – csattant fel Olívia.
– Ez nem úgy van, ahogy gondolod! – motyogta válaszul, és lehuppant a nappali vadonatúj bársonykanapéjára, aminek színét is rühellte. Bordó. Mintha egy színházi páholyban lennének, mondta, amikor anyósa kiválasztotta.
– Te szentséges ég! Hogy én már hányszor hallottam ezt a mondatot! Mondd, ti, akik csaltok és hazudtok, miért nem teszitek változatosan? Miért nem találtok ki valóban szenzációs okokat és kifogásokat? Ha van időtök félrelépni, erre is kellene. Jaj, nem úgy van… Persze, biztosan szerelmes lettél, és nem tehetsz róla, hogy el kellett venned egy foltos arcú nőt, hogy karriert építhess. Nem?
– Nem ezért vettelek el.
– Csak egyszer az életben ne hazudnál! Láttam a szeretőd, utánad mentem! Azt is tudom, hogy apa kért meg, hogy vegyél el, és te nem tudtál nemet mondani neki, pedig utáltad még a gondolatát is. Vagy nem így volt? Nézz a szemembe, Tamás, és mondd, hogy hazudok!
– Akármit mondasz, nem teljesen igaz. Kedveltelek. Most már szeretlek. És soha egy pillanatig nem gondoltam úgy rád, mint valakire, aki csúnya, de kényszerűségből vele kell élnem.
– Á, tényleg? Akkor miért jársz máshoz? Gondolom, jó okod van rá! Láttam azt a nőt, érted? Láttam. És nagyon szomorúnak tűnt. Úgy látszik, nem vagy képes boldoggá tenni azokat, akiket szeretsz, Vagy ezt mivel magyarázod?
– Olívia, kérlek ne járkálj itt felettem, hanem ülj le. Ideje elmondanom neked a valóságot, amelyet apád kiforgatott.
– Hogy higgyek neked el bármit is?
– Tudod mit, először hallgass meg, és utána majd eldöntöd. Szóval… Léna…Léna haldoklik.
Olívia szeme kikerekedett. Erre nem számított. De nem érzett szánalmat, inkább elfutotta a méreg. Tamás szürke arcára meredt, és érezte, hogy bármit mond majd erre, fájni fog neki. És ezt nem bánta.
– És ehhez nekem mi közöm van? Szomorúnak kellene lennem?
– Lénát még előtted megismertem. Tudom, hogy vele és veled szemben is hibáztam. Hazudtam nektek, magamnak is, és most úgy érzem, megbüntet a jóisten. Őt nem vehettem el, téged pedig apád tálcán kínált fel. És akármennyire nehéz elhinned, belefértél a szívembe, bármilyen gyalázatos dolog is két nőt szeretni.
– Nem hiszek neked! Ez gyönyörű történet lenne, ha nem sántítana. De ne aggódj, most elveheted, senki nem akadályoz meg benne. Van pénzed, és én holnap beadom a válókeresetet.
Tamás elfehéredett. Nem akart válni, nem akarta elveszíteni Olíviát, de még nem tudta, hogyan mondja meg neki, hogy van egy kislánya.
– Kérlek, beszéljük meg! Most minden megváltozik. Gondolj arra, hogy nem volt rossz a mi házasságunk. Nagyon sajnálom, ami történt, mégis azt kérem, hogy bocsáss meg nekem. Olívia, én szeretlek téged, ahogy Lénát is, akinek az orvosok fél évnél többet nem adnak. Szükségem van rád, arra a nőre, aki a világon a legnagyobb empátiával rendelkezik.
A lány felnevetett. A fürdő felé pillantott, mert váratlanul erős hányinger tört rá.
– Te bolond vagy, ahogy az összes férfi. Az egyik nő meghal, de nem baj, van másik, nem igaz? És azt hiszed, hogy ezt én ilyen könnyedén elfogadom? Nem, Tamás, jobb lesz, ha összecuccolsz és elköltözöl hozzá. Még ma.
– De…
Olívia ezt azonban már nem akarta hallani. Kirohant a nappaliból, be egyenesen a kis fürdőbe, és öklendezni kezdett. Úgy érezte, kiszakad a gyomra, de nem jött fel semmi. Még hallotta, amint a férje felgyalogol a lépcsőn, és már tudta, hogy csomagolni fog. Ettől a gondolattól elfogta a sírás.
Folytatjuk…
