Az Arany Griff 13. rész – Ki a valódi örökös?

Maxi némi kárörvendéssel nézte apját, aki bár szomorú volt, szíve mélyén megkönnyebbült. Végre nem uralkodott rajta senki. Ezt a pillanatot évtizedeken át várta, bár nem kívánta apja halálát. Anyja a szigorúan összepréselt ajkai között is ki tudta erőltetni a köszönetet, amelyet a fél város részvétnyilvánítása miatt kellett megtennie.

Milla őszintén szomorúnak tűnt, míg Anasztázia ragyogott, hiszen testvére volt egyetlen ellenfele, és épp akkor helyezik földbe a koporsóját. Hogy volt-e benne valamiféle érzelem valaha is, ami túlmutatott a becsvágyán, Maxi nem tudhatta, nem ismerte eléggé.

 
 

És végül ott volt ő, aki vegyes érzelmekkel gondolt a nagyapjára. A város azonban úgy tett, ahogy meg volt írva. Feketébe öltözött emberek suttogtak a sír körül, miközben alig várták, hogy vége legyen a szertartásnak. Mindenki azt találgatta, mi lesz a nagy múltú Arany Griff sorsa.

István egy dolognak örült csak igazán: apja nem tudta elvenni azt a nőt, aki a szeretője volt. Ha megtette volna, akkor most még szégyellnie kellene magát. Így azonban ahogy csendesedni kezdett az eső, és a pap már nem nyújtotta tovább a beszédét, az járt a fejében, hogy ő nem akar meghalni soha. Ha muszáj lesz, akkor megtiltja, hogy sírja körül álszenteskedjen az a sok ember, aki nem is kedvelte igazán. A pap nagy sokára keresztet vetett, a családra pillantott, majd a sírásókra, akik kenetteljes arccal kezdték leengedni a koporsót a sírba. Dániel papa nem akart hamvasztást, mert úgy hitte, a feltámadáskor nincs, aki összerakja porszemeit. Ebben volt valami groteszk és mélyen hitetlen is, de nem tért el a családfő személyiségétől.

A hosszú részvétnyilvánítás alatt Milla csak egyszer mert Marcellora nézni, pedig a fiú le se vette róla a szemét. Anasztázia nem láthatta, kire bámul, mert kissé mögötte állt, ám a lány bőrét égette a tekintete. Mit akar tőlem, kérdezte magában? Mit akarok-e tőle? Azok az érzelmek, amelyek abban a pillanatban dúltak benne, nem tűntek teljesen valósnak. Több, volt bennük a vágy, mint a tiszta szerelem…Vagy mégsem?

Amikor a család végre egyedül maradt, István intett, hogy ideje a városba autózniuk, mert várja őket az ügyvéd. Nem volt titok előtte a végrendelet, hiszen fél éve megmutatta neki az apja, és tudta, hogy rá hagyja szinte mindenét. Természetesen az Arany Griff vezetését is. Így egykedvűen ült be a sofőr mögé a feleségével, és még vetett egy pillantást Anasztáziára, aki minden bizonnyal dühös lesz, mert egy peták se jut neki. Alkonyodott, és a forgalom annyira erős volt, hogy nehezen jutottak el a patinás belvárosi bérházhoz, ahol apja ügyvédje bérelt irodát. Doktor Sasvári. Ilyen névvel mindenki ügyvédnek készül, morogta, amikor először meghallotta.

Doktor Sasvári régimódi, idős ember volt, aki értette a dörgést. A jóságos öregember képe mögött egy ravasz, minden hájjal megkent róka lakozott. Amikor a család helyet foglalt, Anasztázia „testőre” kint maradt. Az ügyvéd úgy vette kezébe a borítékot, mintha a szent tekercsek egyikét bontogatná ki, és bajusza alatt félmosollyal olvasni kezdte. Az irodában olyan csend volt, hogy vágni lehetett volna. Szó sem volt arról, hogy István örököl mindent. Az egyetlen és kizárólagos tulajdonos Milla lett. Maxi kapott némi pénzt, de csak abban az esetben, ha kimegy külföldre, István és a neje pedig némi földet és egy házat valahol vidéken.

– Földet? – kiáltott fel. – Ez nem lehet igaz! Apám szenilis vén bolond volt, ha azt hitte, hogy majd gazda lesz belőlem. Különben is hazugság mindez! Láttam a végrendeletet hat hónapja! Nem volt benne ennyi ostobaság.

Felesége megcsóválta a fejét. Ház vidéken? Minden bizonnyal azért, hogy István kikerüljön a fővárosi forgatagból, és ne nőzzön folyton folyvást. Ezt apósa jól érzékelte, és tett is ellene…

– Ne haragudj, István, de apád négy hónapja eljött hozzám. Teljesen egészséges és beszámítható volt, és átíratta az egészet. Kérdeztem tőle, mi az oka, hiszen Milla sosem érdeklődött az Arany Griff dolgai iránt, de azt felelte, ő az egyetlen, akiben maradt még némi becsület és spiritusz a családban. Már bocsánat, de valóban így fogalmazott.

– Ezt képtelen vagyok elhinni!

– Apa, ezek a tények! Az ügyvéd úr nem hazudik! – Maxi úgy érezte, ideje megszakítania a vitát.

– Te ne szólj bele! Még arra is képtelen vagy, hogy észrevedd, hogy nem kaptál semmit! – kiáltott rá.

– Dehogynem… – felelte a fiú halkan. – Sokkal többet, mint reméltem.

A férfi megvető pillantása azonban belefojtotta a szót. Anasztázia unottan bámult rájuk.

– És én? – kérdezte, amikor mindkettő elhallgatott.

– Ön, asszonyom nem kap semmit. Ettől a pillanattól kezdve Milla kisasszonnyal kell megegyeznie az Arany Griff sorsát illetően.

A fekete kosztümben és kalapban trónoló asszony arcán végtelen arroganciával az említettre nézett, aki sápadtan hallgatott. Egy szót se értett az egészből. Nagyapja tudta, hogy külföldön él. Azt is, hogy nem akar az étteremlánc ügyeivel foglalkozni, mégis rákényszeríti. Mi a csuda ez? Ilyen kegyetlen és szeretetlen lenne? Mi a célja ezzel a húzással? Egyik pillanatról a másikra gazdag lett, de ez nem érdekelte. Arra gondolt, vissza akar menni Londonba. Eladja a céget, és úgy él, ahogy szeretne. Ő, a becsületes és akiben van spiritusz…Miért fogalmazott így a papa?

Pár perccel később a család értetlenkedve távozott. Az előszobában már úgy méregették egymást, mint az idegenek, akik koncra vártak, de nem jutott nekik semmi.

– Ugye tudod, kedves Milla, hogy nem ilyen egyszerű az egész? – kérdezte Anasztázia a lány szemébe nézve. – Sem én, se apád nem vagyunk elégedettek, és szeretnénk veled beszélni! Ugye, István?

A férfi hümmögött. Lánya, a fekete ruhájában úgy nézett ki, mint egy szárnyas angyal, aki nem jószántából kopogtat a mennyek kapuján. Szerette, nem akarta bántani, de azt nem hagyhatta, hogy valaki olyan üljön Dániel helyére, akinek gőze sincs az Arany Griffről és a mögötte folyó üzelmekről. Ha kiderülnek, a végén még börtönbe kerülnek mindannyian. Kivéve az idióta fiát, aki éppen boldog.

Folytatjuk…

 

Fotó: Maria Tyutina: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/1278849/

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here