Vannak sorozatok, amelyek szórakoztatnak, és vannak, amelyek elgondolkodtatnak. Aztán vannak azok, amelyek csendben beköltöznek a szívünkbe. Az After Life minden túlzás nélkül ilyen. Nehéz nem gondolni rá azután, hogy befejeztük.
Rick Gervais munkája (író és rendező is egyben, és a főszerepet is viszi) első pillantásra nem tűnik bonyolultnak. Adva van egy férfi, aki elveszítette élete szerelmét, aki értelmet adott a mindennapjainak. Miután felesége meghal rákban, úgy dönt, hogy soha többé nem lesz kedves senkivel, nem akar megfelelni, hanem őszintén kimondja, amit gondol. Nyers, keresetlen stílusát nem mindenki díjazza, de ez nem is érdekli, mert egyetlen dolog foglalkoztatja csupán: hogyan ölhetné meg magát. Ezt azonban kutyája megakadályozza. A nézésével.
A sorozat legfőbb ereje abban rejlik, hogy nem akarja megszépíteni a gyászt, nem mondja, hogy az idő minden sebet begyógyít, és nem áltat senkit azzal, hogy ugyanúgy lehet tovább élni egy szeretett személy nélkül, mintha mi sem történt volna. Nem kínál millió közhelyes bölcsességet, nem akarja megkímélni a nézőt, hanem hagyja, hogy a bánat, a gyász olyakor csúf és durva legyen.
Tony karaktere egyszerre idegesítő és végtelenül emberi, hiszen provokál, gyakran megbánt másokat, mégis mindenki tisztában van azzal, hogy tettei és szavai mögött feldolgozatlan veszteség rejlik.
A film mellékszereplői is különlegesek, szinte karikatúraszerűek, akik csendben tűrik a gyászoló beszólásait. Ők maguk is küzdenek gondjaikkal, és soha nem támadnak vissza durván. A szerkesztőség, ahol Tony dolgozik, fura figurákkal van tele, akik még furább emberekkel készítenek riportokat. Láthatjuk őket a saját elesettségükben, vágyaikban, ahogy a városka lakóit is, akik semmitmondó dolgaikkal keresik meg a szerkesztőséget, csakhogy valaki figyeljen rájuk.
A történet szerves része egy magányos prostituált, meg egy segítőkész ápolónő is, aki Tony demens apját gondozza, aki a férfi idegeire megy. Aztán ott van a kedves, idős özvegy, akivel a temetőben köt barátságot, és akinek fergeteges a humora. Mind arra emlékeztetik a nézőt, hogy a világ bármennyi szenvedés is van benne, nemcsak kegyetlen hely. A sorozat tipikusan brit: száraz, fekete humor övezi, amely gyakran egy nagyon szomorú jelenet közepett fakaszt nevetést.
A sorozatban, amely három évados, nincsenek túlpörgetett események, viszont rengeteg apró beszélgetés van, amelyek pillanatról pillanatra építik fel a szereplők karaktereit. Látjuk az özvegy férj belső útját a gyógyulás felé, amely nem is valódi gyógyulás, hanem csak együttélés a veszteséggel. A film üzenete az lehetne, hogy nem kell nagy dolgokat tenni ahhoz, hogy számítsunk egymás életében. Elég pár kedves szó, egy csésze tea, és hogy mellette legyünk, még akkor is, ha nehezünkre esik.
Ez a sorozat ideális lehet azoknak, akik szeretik az érzelmes, de nem érzelgős sorozatokat, akik tudnak és mernek hangosan nevetni a legnagyobb baj kellős közepén, és akik értékelik az intelligens humort, közben pedig nem félnek szembesülni az élet mulandóságával.
A boldogság törékeny, gyakran csendes, és sosem végtelen. Ezt látjuk, érezzük, és arra is rájöhetünk, hogy jónak lenni valóban jó, ahogy azt is megtapasztaljuk, hogy a legtöbb ember küzd valamivel. Az egyik jelenetben elhangzik egy nagyon bölcs javaslat: gondoljunk arra, mielőtt lekiabálnánk egy pincért, eladót vagy bárkit, hogy nem tudjuk, mi bántja, azt sem milyen szomorúság gyötri, és talán amiatt figyelmetlen, gondterhelt vagy barátságtalan, mert elhagyták, meghalt valakije vagy épp haldoklik. Az élet sosem egyszerű és kiszámítható. Mennyivel jobb hely lenne, ha kevesebbet bántanánk egymást! Tony is lassan rájön arra, hogy gorombasága mégse ad neki felszabadító erőt.
Összefoglalásul: After Life, Netflix, 3 évad, feliratos, de megéri!
Fotó: Pixabay: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/elelmiszer-etel-edes-edesseg-33129/
