A régi bálok nem egyszerűen társasági események voltak, hanem gondosan felépített alkalmak, amelyeken minden mozdulatnak, pillantásnak jelentése volt. Ugyanakkor a hallgatás, a csend is hatalmas erővel bírt. Hetekkel, hónapokkal előbb már készültek rá az emberek. A lányoknak új ruha kellett minden kiegészítővel együtt, és gondolataikban pontosan megszületettek a tervek, amelyek a jövőjüket voltak hívatottak előrevetíteni.
A bál hangulata már a vendégek érkezése előtt megszületett, hiszen a díszes meghívó önmagában rangot adott. Azonnal kiderült, hogy ki az, aki fontos, aki ezen az eseményen a családját képviseli, és mindezzel megmutatja, milyen neveltetést kapott. A társadalmi ranglétrán való elhelyezkedés és a külvilág visszajelzése mindennél többet jelentett.
A bál egyet jelentett egy másik világgal, amelybe, ha beléptek az emberek, elhagyták a szürke, esős és unalmas hétköznapokat, hogy a terem fényeiben fürdőzzenek, és megmutassák, milyen ruhák divatosak, és ezzel együtt azt is, kik azok, akik házasulandók vagy épp férjre vadásznak.
Az etikett kimondta, hogy kit és hogyan kellett és illett köszönteni, mennyit és hogyan illett beszélgetni, vagy hogy mi számított tolakodásnak. Egy hosszabb pillantás, egy meghajlás mind jelenthetett többet egy mozdulatnál. Természetesen a fiatal lányok nem érkezhettek kísérők nélkül, és nem választhattak olyan ruhát, amely nem illett a korukhoz, rangjukhoz. Nem táncolhattak bárkivel, a táncrend is, amit maguknál tartottak, arra szolgált, hogy mihamarabb bizonyítsa népszerűségüket. Ha valakit netán visszautasítottak, sosem tették sértőn vagy megalázóan, inkább burkoltan céloztak rá.
A férfiaknak tudniuk kellett, mi a helyes megszólítás, hogyan nem tolakodó a kézcsók, és természetesen a modorukat is csiszolniuk kellett, ha jó partira vágytak. Ha valakiről kiderült, hogy nem jártas a társas érintkezés rejtelmeiben, menten lesajnálták.
A ruhák nem csupán díszei voltak egy-egy eseménynek, hanem üzenetet hordoztak. Árulkodtak a család anyagi helyzetéről, ízléséről és viselője koráról. A kesztyűk, legyezők, a hajviselet csak ezután következett. A férfiak visszafogott eleganciája, a fehér ing, a gondosan megkötött csokornyakkendő fegyelmet és tiszteletet sugárzott.
Az udvarlás volt a bál sava-borsa. Tagadhatatlan, hogy a legtöbben éppen emiatt vettek részt rajta. Türelem és önuralom kellett hozzá, és kitartó játszadozás, amely nem feltétlenül volt szórakoztató. A tánc a kiválasztott partnerrel, ha sor került rá, nem jelentette okvetlenül a tetszést, maximum csak annyit, hogy legközelebb gördülékenyebb lesz a beszélgetés, vagy könnyebben megy a közeledés. Az sem ártott, ha a vállalkozó szellemű ifjú jól mozgott és intelligens partnernek bizonyult. Miközben a fiatalok megpróbáltak közeledni egymáshoz, a rokonok, ismerősök éber tekintetével is számolniuk kellett, akik azt is észrevették, ami meg sem történt. Egy mosoly, egy kacér pillantás, egy legyezővel való incselkedés többet ért, mint egy nyílt vallomás, de olykor félreértésekre is okot adott.
A bálok jelentőségét az adta, hogy ritka alkalmak voltak, és egyszerre kínáltak szórakozást és ismerkedést is. Szövődtek ilyenkor örök szerelmek, házasságok, dőltek el rangok, és derültek ki csalfaságok, amelyek párbajban végződtek. Ma talán azért tűnnek olyan varázslatosnak ezek a régi események, mert nem csupán a táncról szóltak, hanem arról a közös megegyezésről, hogy azon az estén mindenki igyekszik a legszebb arcát mutatni, méltósággal viselkedni és hinni abban, hogy eldőlhet a jövője.
Sajnos, egy-egy ilyen esemény nem mindig végződött jól, mert a nők sokszor lettek rosszul a levegőtlen termekben, nem beszélve a fűzőikről, és ájultak el, vagy tanultak, láttak olyasmiket a rejtett sarkokban, amiket nem lett volna szabad. Aki meg akarta szegni a viselkedési szabályokat, meg is tette, mert a régi korok emberei közül sem volt mindenki visszafogott vagy erkölcsös. Nem beszélve arról, hogy egyesek nem házasodni készültek, hanem csak felmérték a terepet, és igyekeztek fiatal lányokat behálózni. Némelyek titkon, a lépcsőfordulóban egy-egy szobalánnyal vagy cseléddel tették emlékezetessé az estét.
Egy bál alatt történhettek tragikus események is, ugyanis előfordulhatott, hogy a jól megrakott kandallóból kipattant egy szikra és meggyulladt tőle az egyik bálozó ruhája, amelyet eloltani, netán levetni nem volt egyszerű. Különben sem merték volna a nők, inkább elszenvedték az égési sérüléseket.
A bál sosem tartozott az alacsonyabb réteg szórakozásai közé, de később a polgárosodás során egyre inkább elszaporodtak. Jelentős volt a jogászok bálja vagy épp a máig élő hagyományokkal bíró Anna-bál Balatonfüreden. Mindenesetre ma is a tehetős emberek terepe, habár már nem kell attól tartaniuk, hogy kötelező férjet vagy feleséget találniuk egy-egy esemény alatt.
Fotó: Juliano Astc: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-no-luxus-fiatal-10269176/
