Wang Deshun 1936-ban született Kínában. Gyerekkora és fiatalsága messze állt attól a csillogástól, amely később körülvette. Már fiatalon érdeklődni kezdett a színház -és az előadóművészet iránt, pályáját színészként is kezdte. A hagyományos színjátszás mellett a mozgásművészet és a pantomim is érdekelte. Különleges előadásokat hozott létre, amelyekben a test kifejezőereje legalább olyan fontos volt, mint a szavaké.
Ötvenéves kora körül kezdett komolyabban foglalkozni a testével és az erőnlétével. Döntése mögött nem a hiúság állt, hanem a szakmai érdeklődés. Számára a test mindig is munkaeszköz volt, mindig abból élt, hogy a testével fejezte ki mondandóját. A rendszeres edzés végül olyan fizikai állapotot eredményezett, amelyet a nála fiatalabbak is megirigyelhettek volna.
Mindez azonban nem jelentett még világhírt, de 2015-ben a pekingi divathéten félmeztelenül lépett a kifutóra. Magabiztos és természetes volt, nem próbált meg fiatalabbnak látszani, nem rejtette el a korát. Ősz haja, hosszú szakálla, atletikus testalkata olyan látványt nyújtott, amely egyszerre volt szokatlan és emlékezetes. A nemzetközi sajtó is azonnal felfigyelt rá. A divatbemutató után milliók kerestek rá a nevére, és döbbenten látták, hogy a közel nyolcvanéves férfi addig is dolgozó művész volt. A világszenzáció elérte, bár érdekes, hogy miért ennyire későn. Azonnal szenzációvá vált, mert bebizonyította, hogy egy idősebb ember is lehet aktív, egészséges és képes arra, hogy új területeket próbáljon ki.
Ettől kezdve filmekben szerepelt, számos nyilvános eseményen vett részt. Nyolcvan elmúlt bőven, amikor pilótaengedélyt szerzett, nem vonult vissza később sem, hanem megmutatta, hogy az életkor nem jelent automatikusan korlátokat. A fizikai állapot, a kíváncsiság, a szakmai érdeklődés jóval tovább megőrizhető, mint ahogy a legtöbben gondolják.
Wang Deshun története nem azt bizonyítja, hogy bárki lehet világhírű nyolcvanévesen. Inkább azt, hogy az emberi élet nem mindig követi hűen az előre legyártott forgatókönyveket. Néha a legváratlanabb fordulat hozhat sikert, elismerést, szerelmet. Nem mindig ott ér véget egy történet, ahová mi majdnem kirakjuk a pontot.
Wang Deshun nem csupán egy férfi, akinek pályafutása későn kezdett felívelni, hanem egy ember, aki hitt önmagában, és nem a korának megfelelően „viselkedett”. Mi, egyszerű földi halandók pedig hajlamosak vagyunk alábecsülni magunkat, az időnket és a lehetőségeinket, és nem hiszünk abban, hogy még várhat ránk valami jó, mert már elmúltunk ötven, hatvan vagy akár nyolcvan. És lám, tévedünk…
Kína legmenőbb nagypapájaként” és laoxianrouként, azaz „régi friss húsként” emlegetik. A 2024-es sanghaji divathéten ő uralta a kifutót. Ezúttal virágmotívumokkal borított, fényes, piros öltönyt viselt. A kabátot begombolva mutatta be, csak egy pillantást engedve mellkasára, majd levette, amivel ismét címlapokra került.
Wang továbbra is rendkívül aktív, naponta gyakorol, és szerepeket kap tévében és a filmekben.


























































