Ábris kigúvadt szemmel meredt a feleségére, látszott rajta, hogy nincs egészen magánál. Mi az ördög történt, kérdezte belül egy hang, de a külső hang azt súgta, megérdemelte, ne sajnáld. Mit képzel ez a nő? Nem, elválni nem lehet, az egy férfinak egyet jelent az utcára kerüléssel. Hová menjen? Vidékre vissza a beteges anyjához? A ház rogyadozik, munka sincs Kelet-Magyarországon. Ő már nem tudna ott élni, minden a városhoz köti. Apja azonban elkótyavetyélte a lakást, amelyben éltek egy ideig, és isteni szerencse volt, hogy idővel jó munkahelye lett, és rátalált a világ legtürelmesebb emberére, akit el is vett. Ezen a helyzeten nem lehet változtatni, nem lehet csak úgy kilépni belőle, hogy a másik belepusztuljon anyagilag és érzelmileg. A fizetése egy szerényebb albérletre még futotta volna, de nem csak lakni kell valahol. Mi lenne a többi szórakozásával? Ki gondoskodna róla? Egész életében nők vették körül, és sose kellett különösebben igyekeznie, hogy ez a helyzet fennmaradjon.
Nézte a nőt, aki mellette nyílt ki, változott meg, talán azért, mert nem volt elég keménykezű, hagyta, hogy Nóra túl szabad és gondtalan életet éljen. Az agyára ment. Nem szerette soha, de elengedni nem lehetett, mert azzal a szeretetmorzsával, amivel eddig etette, be is fogta a száját. Nóra tartozott neki annyival, hogy mellette marad. Ha kell, dobja egy időre Jutkát is, aztán majd visszaédesgeti. Így is elege volt belőle, amiért ennyit kéreti magát.
– Te mi a francot csináltál? – hallotta meg Jutka hangját maga mögött. A lány arcán leírhatatlan döbbenet ült.
– Elesett – felelte gyorsan, mint a rossz gyerek, akit rajtakaptak, hogy disznóságot csinált.
– Elesett? – kiáltott rá a lány. – Megütötted? Hogy tehetted? Férfi az ilyen?
Ábris elfintorodott. Na, még csak ez hiányzott neki. A másik picsa is felébredt, és ketten támadják? Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ez megtörténhet.
Dühösen a lányra pillantott, de hirtelen eszébe jutott, hogy nem is láthatott semmit, ki kell tartania a hazugsága mellett.
– Miket beszélsz? Megtántorodott és nekizuhant a szekrénynek. Nem tehettem semmit.
Jutka hallgatott. Odabicegett Nóra nő mellé. Letérdelt, és kitapogatta a pulzusát.
– Elájult! Hívjunk mentőt, nehogy nagyobb baj legyen! – mondta idegesen. Látszott rajta, hogy nem tudja, elhiggye-e, amit Ábris mond, vagy az ösztöneiben bízzon. Azok azt súgták, hogy az előtte álló férfi veszélyesebb, mint ahogy eddig mutatta magát. Az is lehet, hogy ő maga se sejtette, miféle állat rejtőzik benne, ám az állat kitört, és ettől a pillanattól kezdve már nem lesznek határai.
– Várj! Lefektetem az ágyra és próbáljuk meg észre téríteni – rivallt rá Ábris.
Nóra orrából közben finoman csordogált a vér. Ábris mielőtt Jutka bármit is mondhatott volna, felnyalábolta az erőtlen testet, és finoman a kanapéra helyezte.
– Hozz vizet meg papírtörlőt! – szólt rá a lányra, aki megkövülten bámulta a jelenetet. Csak akkor jött rá, hogy a férfi minden szava hazugság, amikor felfogta, hogy Nóra fejét hátul ütötte meg esés közben, mégis az orra vérzik. Nem kellett sok ész hozzá, hogy összerakja a kirakóst.
Megfordult, és kisántikált a konyhába. Vizet eresztett egy műanyagpohárba, majd a papírtörlőt is megnedvesítette. Ez a férfi nem normális, mondta magának. Higgadt, alig kavarja fel, amit tett, és olyan könnyedén hazudik, mintha könyvből olvasná. Érezte, hogy remeg a keze. Hálát adott a jó istennek, hogy nem engedett neki. Még szerencse, hogy őt nem bántotta, vagy nem erőszakoskodott vele. Vajon mit mondhatott neki Nóra, ami ekkora dühöt váltott ki belőle? Csak pár szót hallott, nem volt tisztában az egész beszélgetés tartalmával. Rettenetesen sajnálta az asszonyt, és végre megértette, hogy neki is köze lehet az agresszióhoz. Nem közvetlenül, de a férfi lehet, hogy miatta vetkőzött ki önmagából. Ez nem tetszett neki. Annyira nem volt ostoba, hogy azt higgye, miatta küzd meg. Ábris nem gáncs nélküli lovag, aki érte jött, hogy megszöktesse a várfogságból. Ő egy barom, aki akkorát tudott ütni, hogy Nóra még mindig nem tér magához. Tudta, jobb, ha úgy tesz, mintha helyeselné a férfi viselkedését.
– Töröld le a vért! – mondta neki, és finoman megütögette a nő arcát. – Ébredj, Nóra, minden rendben lesz! – súgta neki, amikor Ábris elfordult, hogy felvegye a poharat az asztalról, amit az előbb tett le Jutka.
Nóra lassan tért magához, és amikor kinyitotta a szemét, látszott rajta, nem tudja, hol van, mi történt vele. Már alig vérzett az orra, de az ütés helye bizonyára fájt neki.
– Istenem! De jó, hogy élsz! Nagyon megijesztettél! – mondta Jutka megkönnyebbülten. – Kérsz egy kis vizet? Elájultál!
Ábris nyelt egyet, és egyenesen Nóra szemébe fúrta a tekintetét. Ideges volt, mert bár nem bánta az ütést, mégse akarta, hogy a felesége esetleg feljelentse vagy féljen tőle. Úgy gondolta, maradjon csak a hazugság, majd ő meggyőzi arról, hogy csúnyán megütötte magát.
– Elájultam? – kérdezte Nóra tétován. – Mi történt?
– Nem tudom, én csak arra jöttem ki, hogy zajt hallottam. Nekiestél a szekrénynek. Csúnyán beverted az arcod.
Nóra az orrához nyúlt, felszisszent, és valóban nem emlékezett semmire, csak az villant fel előtte, hogy vitatkoztak Ábrissal.
– Vérzik az orrom – mondta ijedten. – És pokolian fáj.
– Semmi baj! Hozok rá jeget! – mondta Ábris sietve, és már el is tűnt.
– Nem emlékszel semmire? – kérdezte Jutka óvatosan.
– Csak arra, hogy most nagyon fáj a fejem…
– Talán a vérnyomásod miatt! – ült le egészen szorosan mellé a férje. – Máskor is panaszkodtál már, hogy szédülsz…
Nóra bólintott. Volt valami furcsa, valami megmagyarázhatatlan rossz a levegőben, ezt érezte, de nem tudta megmagyarázni a feszültséget. Azok ketten miatta idegesek? Érte izgulnak? Még sose látta a szőke démont ennyire kedvesnek és figyelmesnek. Mi folyik itt? Azonban belső kérdéseire nem kapott választ. Ábris finoman az orrára helyezte a jégakkut, és kedvesen megsimogatta a fejét. Mindezt a vendég előtt. Valami nincs rendben, kiabált Nóra fejében a kisördög. Ez az egész jelenet furcsa és idegen. Még soha nem történt olyan, hogy a férje negédesen mosolygott rá a másik nő jelenlétében. A jég azonban végtelenül jól esett neki, és nem akarta megbántani Ábrist azzal, hogy megkéri, mesélje el, mi történt, mielőtt elájult. Látta rajta, hogy megviselte a dolog. Talán mégiscsak szereti őt. Ettől a gondolattól egy pillanatra ellágyult, de sajgó arca nem hagyta megnyugodni teljesen.
Nézte a szobában őt pátyolgató két embert és a szíve mélyén sejtette, hogy valami nem kerek. Valaminek lennie kell, mert eddig ilyen bánásmódot nem tapasztalt. Elfordította a fejét, és nagy levegőt vett.
– Ez nagyon kellemetlen – suttogta. – Még soha ilyesmi nem történt velem. Ne haragudjatok, ha rátok ijesztettem.
Jutka szája kinyílt, aztán be is csukódott, ahogy Ábrisra pillantott. Már tudta, hogy a férfitől félni kell. Neki is.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
