András a párkányon állt. Eldöntötte már, hogy ugrik, de még várt.
Visszanézett a tárgyalóba, melynek ablakán kilépett és hirtelen eszébe jutottak az alig egy hete történtek.
A tárgyalóból a cég elnöke, vagy ahogy a háta mögött suttogták, az Öreg lépett ki és őt kísérő fiának, Zoltánnak magyarázott valamit, aki sötét arccal hallgatta. Néhány lépéssel mögöttük jött András a cég gazdasági szakértője, szokásos kifürkészhetetlen arcával. Utánuk Márti a jegyzőkönyvvezető, hóna alatt gyorsíró füzetével. Ahogy a távozók után nézett, tekintete megakadt Andráson. Halványan elmosolyodott. Majd Zoltánra pillantott és elkomorult.
Az Öreg elköszönt fiától, intett Andrásnak és mindketten az elnöki iroda felé indultak.
A cég a város legnagyobb toronyházának legfelső három emeletét bérelte, melyhez helikopter-leszálló is tartozott. Az öreg kontinens piacvezető felvásárlója volt, olcsón vett és hatalmas haszonnal adott tovább tönkrement vállalkozásokat. Az Öreg közel egy éve kezdett el más befektetési lehetőségek után érdeklődni. Fiát Zoltánt, az elnöki szék várományosát bízta meg az új piacok feltérképezésével és hogy a pénzügyi számítások is pontosak legyenek, mellé adta Andrást, akit egy start-up cégtől csábított el, közel egy éve. Andrást hamar megszerették a cégnél és Zoltánnal is jó barátságba került. Udvarias, figyelmes volt, de pénzügyekben határozott. Nemegyszer fordult elő, hogy mikor az Öreg a fia ügyleteiről kérdezte, András, ha kellett Zoltánnal is szembe kerülve, érthetően levezette: az ügylet túl kockázatos. Az Öreg egyre figyelmesebben hallgatta, majd a napi értekezleteken túl már négyszemközti beszélgetésekre is meghívta.
A most lezajlott ülés tétje nagy volt. Itt dőlt el, hogy az Öreg elfogadja-e Zoltán előterjesztését, amely a cég számára a bizalmi vagyonkezelés, mint új üzletág felé fordulást javasolja. Zoltán több mint fél éve készült a prezentációra, most mégis izgatottan, hadarva kezdett bele. Az Öreg növekvő türelmetlenséggel hallgatta, majd félbeszakította. Elmondta, hogy a terv túl kockázatos, majd fiókjából elővett és Zoltán elé dobott egy másik tervet, amely elmondása szerint az alternatív energiaforrásokban rejlő üzleti lehetőségeket elemezte. Kijelentette, hogy ez a jövő és döntött: a következő héten kisebb üzleti delegációt küld Izlandra, és a delegáció vezetésével Andrást bízza meg. Zoltán elsápadt. Különös szemekkel nézett apjára.
Az igazgatói szoba ajtaja becsukódott mögöttük. András várta, hogy hellyel kínálják, de az Öreg az ablakhoz invitálta.
Lenéztek a városra. Hallgattak, András illemből, de közben szeretettel nézett az Öregre. Az pár perc múlva felsóhajtott: „Fiatalon ugyanott álltam, ahol te, apósom pedig az én helyemen.” Kis hallgatás után folytatta: „Zoltán terve jó volt, de rosszul előkészített, tönkretette volna a céget. Ezt nem engedhettem meg. Az alternatív energiával kapcsolatos terv viszont, amit kérésemre te készítettél elő, újszerű, innovatív és pénzügyileg átgondolt. Apaként sajnos, azt kell mondanom, hogy te vagy a jövő embere és nem a fiam. Cégvezetőként szívem szerint téged tennélek meg utódomnak, de tudod jól, hogy a fiam anyai ági rokonai a cég a tulajdonosai ezt nem engednék. Bevallom neked, sosem kedveltem őket, mert rossz stratégák, de meg fogsz lepődni: a fiamtól néha egyenesen megrémülök. Kedvesnek látszik, de odabelül könyörtelen: mindenkivel leszámol, aki útjába kerül, bár mostanában mintha jó irányba változott volna. Van a családjukban valami sötét titok, amiről néhai feleségem is csak suttogva beszélt. Valamiféle medálról volt szó, de hogy mi az, fogalmam sincs. De most nem is fontos! Kérlek, találkozz este Zoltánnal és beszélj vele! Tudd meg, mit gondol a döntésemről, és milyen tervei vannak! Holnap a repülőtérről hívj fel! Most menj! Az izlandi tárgyalások instrukcióit Mártinál találod. Az utazásodat is ő intézi. Legyél határozott odakint, de ne vedd el a kedvüket tőlünk!” – mondta végül nevetve.
András és Zoltán egy félreeső mellékutcában megbújó kínai étteremben találkoztak. Zoltán kérésére mindig odamentek, ha tehették, de Andrást is vonzotta a hely különleges atmoszférája.
Zoltánt már erősen ittas állapotban találta. Ahogy meglátta őt, azonnal kifakadt: „Micsoda szégyen! Mindenki előtt lejáratott! Pedig tudta, mennyi munkám volt benne!”
Felsóhajtott: „Mondd, mit csináltam rosszul? És egyáltalán, mi a fenét csinálok rosszul, közel egy éve? Majd váratlanul azt mondta: „Add a kezed!”. És meg sem várva András válaszát, egyik kezével megragadta karjait, feltűrte ingujját és megbűvölten meredt csuklóira. Majd lassan elengedve őket, maga elé mormogta: „Te voltál az utolsó esélyem.
Kis idő múlva tisztább szemekkel nézett fel. „Ugye, nem érted, mi történik? Ne haragudj! Elmondom, bár részegségemben úgy tűnik, mintha már beszéltem volna róla. De esküdj meg, hogy soha senkinek nem adod tovább!” És addig nem hagyta békén Andrást, amíg az ünnepélyes esküt nem tett előtte.
„Tudd meg – folytatta Zoltán -, hogy családom anyai ágán évszázadok óta öröklődik egy medál, melyet elsősorban a férfi leszármazottak viselnek és amely különleges képességekkel ruházza fel viselőjét. Ha rajta van, látnoki képességre tesz szert, mindenben sikeres és irányítani tudja az embereket, de ha leveszi, visszaváltozik hétköznapi emberré. Családom befolyása és vagyona ebből a medálból ered. Legutóbb én viseltem, de körülbelül egy éve elvesztettem. Először azt hittem itt az étteremben, ezért folyton idejárok és kérdezősködöm, de senki nem tud semmit. Az utóbbi időben rád kezdtem gyanakodni, mert sikereid a cégnél, ne haragudj, de számomra megmagyarázhatatlanok. Ma is azt hittem, hogy az apám által bemutatott új terv a te műved, de meg kellett bizonyosodnom róla, hogy a medál nálad van-e. Hogy honnan tudhatnám? A medál a gazdáját mindig megjelöli. Egy forradásszerű nyomot hagy rajta, valahol a testén, rajtunk férfiakon valamelyik csuklón. Ha már nincsen nálunk a medál, a jel eltűnik. Bocsáss meg, barátom, nyilván őrültnek tartasz mindazért, amit hallottál!” – majd összetörten újabb üvegért nyúlt. András furcsán nézett rá.
Még sokáig beszélgettek. Majd András elköszönt, hogy másnap korán a repülőtéren kell lennie. Zoltán kikísérte. Ekkor látta őt utoljára.
András a reptérről felhívta az Öreget és csak annyit mondott, hogy Zoltán maga alatt van, de idővel túlteszi magát a történteken. Az Öreg hallgatott. András érezte, hogy nem hisz neki. Kisebb csend után főnöke megköszönte a hívást, jó utat kívánt, majd letette a telefont. András kétségekkel eltelve sietett gépéhez.
Izlandon a tárgyalások kizökkentették ugyan gondolataiból, de ha magára maradt, folyton Zoltánra és az Öregre gondolt. Hogy megszabaduljon balsejtelmeitől, belevetette magát a tárgyalások legapróbb részleteibe, és ez segített. De a legmegnyugtatóbb az volt, ha esténként Mártival beszélhetett.
Szeretők voltak.
Akkor találtak egymásra, mikor András a céghez került. Mostani beszélgetésük során elmesélte Mártinak, hogy érkezése napján, a hotel bejáratnál egy idős izlandival találkozott. Ahogy elmentek egymás mellett, az izlandi ránézett, megtorpant, majd megragadta András karját és hadart neki valamit a saját nyelvén. András nem értette, de a helyi hordár készséggel lefordította. Valami olyasmiről volt szó, hogy az öreg tudja, András gondolatai egy medál körül forognak, de vigyázzon vele, mert akinél a medál van, az megöli azt, aki rájön a titkára. És ez a pillanat közelebb lehet, mint gondolná, tette hozzá az izlandi, mélyen András szemébe nézve. András mindezt fordítás nélkül is megértette.
Márti sokáig hallgatott. Majd elmondta, hogy Zoltán szörnyű dologra készül. Nem fontos honnan tudja, de Zoltán másnap meg akarja ölni az Öreget.
András megdermedt.
Annak a parknak a bejáratánál tervezi elgázolni, folytatta Márti, ahol az Öreg rendszeresen futni szokott. Kérte Andrást, hogy beszélgetésük után azonnal hívja fel az Öreget és ígértesse meg vele, hogy a parknak mostanában a tájékára sem megy, sőt egy darabig nem is jár egyedül az utcán. Az Öreg szereti Andrást, talán elhiszi neki, hogy komoly dologról van szó. András döbbenten hallgatta, de biztos volt benne, hogy Márti nem állítana ilyet, ha nem gondolná, hogy igaz. Mégis azt mondta neki, egyelőre gondolkodik az egészen.
Az Öreg nem lepődött meg, amikor András este elmondta neki a furcsa történetet. Sőt, mintha mosolygott volna a vonal túloldalán. Így szólt: „Köszönöm, András! Nyugodj meg, minden úgy fog történni, ahogy történnie kell. Vigyázz magadra és maradj olyan jó ember, mint amilyennek megismertelek!” Azzal letette a telefont.
Andrást bajsejtelmek gyötörték. Gyors döntéssel a tárgyalások vezetését helyettesére bízta, és másnap a legkorábbi géppel hazarepült. A reptérről egyenesen a parkhoz vitette magát. Kiugrott az autóból, de a bejárathoz már nem engedték, mert rendőrkordon zárta el. „Mi történt?” – kérdezte az ott állóktól. „Elgázoltak egy idős embert – válaszolták, – de furcsa eset. Az áldozat mintha megérezte volna, hogy mi fog vele történni. Szembefordult az autóval, és mosolygott, ahogy padlógázzal nekimentek. Állítólag a fia tette. Ő is meghalt.”
Maga sem tudta, hogyan ért az irodába. Szerencsére senki nem törődött vele, mert az egész cég fel volt bolydulva. Belépett a szobába, becsukta maga mögött az ajtót, majd az asztalhoz támolyogva leroskadt a székre. Szinte azonnal belépett Márti, odament hozzá, letérdelt elé és ölébe tette a fejét. Így maradtak sokáig. Nem szóltak semmit.
András megsimogatta a nő haját és nézte, ahogy a szőke fürtök szétválnak ujjai között. Lehajolt, hogy megcsókolja Mártit, amikor a fürtök közül hirtelen előtűnt valami. Egy vörös forradás látott a hajtincsek között meglapulva, alig észrevehetően.
A cég főbejárata előtt parkoló limuzin teteje szinte az ülésekig horpadt, ahogy András teste nekicsapódott a húsz emeletnyi zuhanás után. „Szerencséje volt, esés közben szörnyethalt.” mondta az orvos, miután megvizsgálta.
Írta: Jankai Norbert
Kép forrása: Pinterest
