A szerelemnek múlnia kell?

Hamvas-pattanásos kis tinédzserként még hittem az örökké tartó szerelemben – hogyne hittem volna, hisz enyém volt a suli legmenőbb pasija! Ahogy idősödöm viszont, valahogy minden nappal halványodik az a bizonyos rózsaszín köd.

És hát mondjuk ki kerek perec: ez sz@r. Mert lehet azzal jönni, hogy a mély szeretet, a közös emlékek és a bizalom felülírják mindezt, de a szívünk mélyén tudjuk, hogy ez nem igaz. Szinte mindenki arra a bizonyos emberre vár, akitől pillangók repkednek a hasában, megremeg a térd, meg a többi nyálas dolog…

Nos, egyik barátnőm épp ezzel a problémával hívott fel, csórikám belezúgott Brad Pitt és  Johnny Depp szerelemgyerekébe. Hát persze, hogy lecsekkoltam a srácot facebook-on, és az állam is leesett, annyira jóképűnek tűnt – ha csak feleennyire is jól kinéz a valóságban, akkor is egy görög istenről beszélhetünk.

Oké, a felettese, necces a szitu, de ha nagy a szerelem, hát belefér – legfeljebb munkahelyet vált. Hogy ne legyen annyira pofonegyszerű a helyzet, a barátnőm párkapcsolatban él, abban a békés, ölelgetős-pusziszkodós fajtában. Ismerem a párját, az a fajta fickó, akit minden anya akarna a lányának.

Erre jön még az, hogy a srác brutálisan vallásos családból származik – a barátnőm pedig ellenez mindenféle vak hitet. Persze Ámor szarik az észérvekre, mindegy, hogy mennyire különbözőek, a barátnőm csak róla tud beszélni éjt nappallá téve. És borzasztóan érzi magát miatta, de nem tudja kiradírozni őt a gondolataiból.

Nem igazán tudtam, mit reagáljak. Közölte, hogy esze ágában sincs megcsalni a párját, nem mintha fejben nem tette volna már meg ezerszer, de szereti a korrekt játékot. Engem viszont elgondolkodtatott. Bár évek óta együtt él már a pasijával, mégiscsak egy huszonéves lányról beszélünk – aki előtt jóesetben még többtíz év áll. Személy szerint elképzelni sem tudom, hogy lehet egy életet leélni ugyanazzal az emberrel, úgy, hogy teszem azt, húsz év múlva is ugyanazzal a kéjvággyal sóvárogsz utána.

Szeretem statisztikákkal kínozni magam, minden második házasság válással végződik, azt pedig már csak a jóisten tudja, hányan maradnak együtt vagy a lakáshitel, vagy a gyerek, vagy csak szimplán a megszokás miatt. És akkor még a megcsalásokat nem is említettük, ami lehet, hogy „csak” egy csók, de a másik félben jóeséllyel egy világ omlik össze.

Amondó vagyok, hogy a kirakatnézegetés még nem ártott senkinek. Ha azt hiszed, hogy a párod nem szokott néha rákeresni Jennifer Lopez fenekére és melleire, akkor azt kell mondanom, hogy álomvilágban élsz. De nincs is ezzel semmi baj, tedd csak őszintén a szívedre a kezed, és úgy mondd, hogy még nem ugrottál volna rá arra a helyes pasira a buszmegállóban – na ugye.

Viszont ha már hetek óta arról ábrándozol, hogy a kollégád épp megmenti az életedet és szájon át lélegeztet, nos, az roppant kellemetlen. Szerencsésebb esetben a hormonok egy idő után lehiggadnak, te pedig visszatérhetsz a megszokott kerékvágásba – persze csak ha akarsz. Az is lehet azonban, hogy már régóta beleragadtál egy sehova sem tartó kapcsolatba, közben pedig észrevétlenül belezúgtál a szomszéd pasiba.

A poliamória jó megoldásnak tűnhet, de annyi szent, hogy fenntartásokkal kell kezelni (magyarán: többszerelműség, mindkét fél fenntarthat egyszerre több kapcsolatot, érzelmeknek és testiségnek egyaránt zöld utat adva). Az őskorban működött is a dolog, a törzseken belül kezdetben a mindenki mindenkivel elve érvényesült. Minket viszont nem így neveltek, és nem hinném, hogy egyről a kettőre csak úgy át lehetne állni.

Nálam egyelőre tanulság nincs, csak probléma. Nem szeretném titokban csalni a páromat, viszont az sem szerepel a terveim közt, hogy ötévente leváltsam az aktuálisat. Azt is tudom, hogy vágyni fogok a rózsaszín ködre, és lehet, hogy lesz olyan, aki ezzel kecsegtet – és akkor baromi nehéz lesz nemet mondani. Hazudni viszont már tudok magamnak, fogalmam sincs, mi lesz 5, 10 vagy 20 év múlva. És ez ijesztő.