“Árva” gyerekek

"A szülői bűntudat, ha életbe lép, akkor következik a semmit nem érő vásárlás, ami ideig-óráig talán leköti a gyereket."

Nagyon sokan ismerünk akár a szűkebb környezetünkben is olyan gyerekeket, akik csak úgy vannak. Lettek, mert világra kérték őket a szüleink, de ezen felül semmiféle kötődést nem mutatnak feléjük. A családjukban magukra hagyták őket szeretet, figyelem és valóságos törődés nélkül. Ez az árvaság nem az, amit eddig annak hittünk. A szülő valódi elvesztése, a gyermek vagy a gyermekek elhagyása mindig is létező jelenség volt és tudtunk a gyerekek fájdalmáról, magányáról. Ilyenkor mindig is volt valaki a baráti körben, a rokonságban, ha más nem a keresztszülők, akik igyekeztek enyhíteni ezen az állapoton.

A 21. századi gyermek árvasága a szemünk előtt zajlik, de nem teszünk vagy tehetünk ellene semmit. Nincs annál szomorúbb, ha egy gyerek nem mondhatja ki a gondolatait, nem fejezheti ki az érzéseit, mert nem talál meghallgatásra. Egyedül kell lennie a félelmeivel, a kétségeivel, a feldolgozatlan gondjaival, mert a szülei nincsenek mellette, sőt szándékosan igyekeznek elhallgattatni. Egyszerűen nem kíváncsiak a gyermekük lelkében zajló folyamatokra.

 
 

Sajnos egyre többen vannak azok, akik úgy bántják a gyerekeiket, hogy megalázzák, elhallgattatják, lesöprik a mondanivalóját a terítékről. Vagy ha nem is mondják ki, egyszerűen nincs idejük, energiájuk arra, hogy szembenézzenek azzal, hogy a velük élő kis teremtmény a mindennapokban min megy keresztül. Sok szülő azt mondja, hogy de hát nem mesél a gyerek, kérdezgetem én, de csak ül némán. Sokszor van ez így, de az a pillanat nem nagyon jut eszünkbe, amikor a gyerekük lelkes, bánatos, fél esetleg szorong, és ezt szeretné megosztani, de valahogy mindig rossz időpontot választ. Ez a várj egy pillanatig, most nem érek rá, legyél már türelmesebb – helyzet. Képzeljük csak el azt a szituációt, amikor a gyerek elvágja a kezét, vérzik erősen, hozzánk fut. Segítséget remél. Meg is kapja, mert a vér látványos és a sírás nagy. De a lelki sérelmek nem véreznek így. Nem látszódnak, nem kell bekötözni őket vagy egy kis Betadine-nal fertőtleníteni. Ettől függetlenül sokkal mélyebbek, keservesebben tudnak fájni, mint egy elvágott ujj.

Az ilyen szülő a gyerekének a gyermekkorát törli el. Nem hagyja gyermeknek lenni. Nem tanítja meg arra, hogy az érzelmeinek kifejezése a későbbi érzelmi fejlettség velejárója. Az ilyen szülő csodálkozik a legjobban azon, ha kamaszkorban bandákhoz csapódik a gyerek, ha talál egy szektát, ahol odafigyelve meghallgatják. Rögtön azzal jön, hogy de hát mindent megkapott, vittük nyaralni is, nem Horvátországba, hanem Mallorcára, a legújabb kütyüket is azonnal beszereztük…Mi kellhet még a gyereknek? Volt meleg étele, tiszta lakhelye, szép, márkás cuccai.

Csak szülei nem voltak. Mert a bébiszitter jött érte, de ha nem is, akkor benn felejtődött este hatig az iskolában, hisz ott jó helyen van, addig meg be lehet vásárolni és végez a műkörmös is a trendi körmeinkkel.

A szülői bűntudat, ha életbe lép, akkor következik a semmit nem érő vásárlás, ami ideig-óráig talán leköti a gyereket. Pontosan tudja, hogy kérhet bármit, megkapja, mert így kiválthatja a szülő a nemtörődést, a türelmetlenséget, az időt, amit nem tud, vagy nem akar a gyerekével tölteni.

Egy gyerek sem fog arra emlékezni felnőtt korában, hogy milyen játszóházakba tették le megőrzésre. Csak azt jut eszébe, hogy egy tavaszi napon a kertben palántákat ültetett apával, hogy anyával mézeskalácsot sütött, vagy hogy a család sétált egy nagyot a közeli erdőben, ahol siklót láttak.

Érzelmileg üresek, árvák maradnak ezek a gyerekek. Nem tapasztalták, hogy lehet másképp, ezért a körülöttük élőkkel is hasonlóképpen bánnak. Verekednek, piszkálódnak, folyton keresik azokat a helyzeteket, amelyekben előtérbe kerülhetnek. Nem véletlen, hogy egyre több az agresszív, érzelmek nélkül gyerek, akit ha megállítunk, miközben üti a társát, értetlenül néz ránk, hiszen otthon arra tanították, hogy védje meg magát. Egyes szülők úgy küldik közösségbe a csemetéjüket, mintha ketrecharc meccs lenne minden nap az iskola vagy az óvoda. Mintha csak abból állna a világ, hogy harcolni kell és minden kis sérelmet megtorolni. A szülő egyszerűen nem érti, hogy ez miért baj, hiszen ez a normális. Tűrje, hogy verjék? Az ok-okozati összefüggés lényegtelen, a következmény meg csak akkor számít, ha a saját gyerekük sérül, de akkor mindenki hibás lesz azonnal. A pedagógus,a másik gyerek, más szülők, a társadalom és persze a tévé is. Csak a család, ahol meleg, szeretetteljes, gondoskodó légkörnek kellene lennie, az nem létezik.

Ha ez továbbra is így folytatódik, kemény világ lesz. Elsikkadnak az érzelmek, nem lesznek örömök, bánatok, csak lelketlen tárgyak, akik járás közben, lehajtott fejjel az utcán néznek egy szögletes valamit, amitől azt remélik, hogy megmutatja nekik, hogy hogyan kell boldogan és sikeresen élni.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here