Arabella érezte, hogy vesztésre áll. Férje teljes letargiában ült vele szemben a tágas, antik karosszékben és azt hajtogatta, hogy egy élet munkája veszik el, ha lánya kerül az igazgatói székbe. Milla nem ilyen dolgokra termett, túl jó a szíve és gyakorlata sincs. A cápák megeszik az olyan kishalakat, mint ő. Nem túlzott, évtizedek munkája volt az étteremlánc felvirágoztatása, nem beszélve a folyamatos problémákról, mert a gazdasági válság, a vevőkör csökkenése és a Covid is tett róla, hogy a káprázatos felemelkedés lassú süllyedéshez vezessen. Még nem akarta feladni, de ismerte a lányát. Makacs és kitartó, így ha azt mondja, ő akarja vezetni a céget, akkor az úgy is lesz és ő nem tehet semmit.
– Ne aggódj, drágám! Nem bírom nézni, ahogy ráncolod a homlokod és hagyod, hogy egyre több ősz hajszálad legyen. Hidd el, rá fog jönni, hogy nem neki való, hiába kapta meg érdemtelenül a Griffet. – Arabella gúnyosan elmosolyodott, és most nyoma sem volt annak az egyszerű, szürke asszonynak, akinek máskor mutatta magát.
István legyintett. Ismerte őt, világéletében támogatta, de ez őt sose érdekelte különösebben. Most volt valami a hangjában, amire felkapta a fejét.
– Tudsz valamit, amit én nem? – kérdezte. – Beszéltél Millával?
– Igen! – hangzott a jól kigondolt hazugság. – Nem akar ő maradni, csak még nem tudja, hogyan közölje, hogy ne tűnjön kudarcnak.
– Viccelsz? Megyek és megmondom neki, hogy kérhet bármennyi pénzt, ha lemond az étteremről és elmehet a világ túlvégére is, hogy megvalósítsa álmait.
– Lassan a testtel! Tudod, mennyire büszke! Várj még egy kicsit, szerintem, érlelődik benne a döntés. Ismerem a lányunkat, ne szaladjunk a dolgok elébe.
Arabella elfordult és kibámult az ablakon. Majd Marcello tesz róla, hogy Milla másképpen gondolkodjon. Meggyőzi őt, és ha kell keményebben, mint a férje sejtené, de neki nem kell semmit sem tudnia. Azt sem, hogy azt a kis nőcskét milyen könnyű volt behálózni, és mennyire ostoba volt, amikor elhitte, hogy Dániel papa feleségül fogja venni, hogy gazdagon élhessen és csalhassa élete végéig. Ezek a kis nők mindig ostobák, ezért nem volt nehéz kiiktatni, ha már nem bírt magától kiszállni a képből. Marcello remek munkát végzett, ahogy Dániel és Anasztázia dolgában is. Az egyik mérget kapott, a másik meg megszédült és leesett az erkélytől. Minő szerencsétlenség…És a rendőrség nem fog rájönni soha, mert kinek jutna eszébe gyanakodni a haláluk miatt. A papa már a föld alatt van, Anasztáziát is hazaviteti valaki, így vele se lesz gondjuk, egyszóval a dolgok gyönyörűen haladnak. Annak jobbat örült volna, ha nem kellett volna lányát fenyegetnie, de mit mást tehetne, ha nem ért a szóból? Még szerencse, hogy az ostoba fia nem áll elő semmiféle követeléssel. Ő még ahhoz is hülye, hogy bármiféle terve legyen. Sajnálta magukat, a családjukat, mégis boldog volt, hogy férje sosem akarta őt elhagyni, és biztos volt benne, hogy a szíve mélyén szereti és becsüli.
István nem volt annyira derűlátó, mint a neje, de nem akarta elvenni a kedvét. Eleget bántotta már egész életében, minek tetézné? Inkább felállt, és közelebb lépett hozzá.
– Hallgatok rád. Várok. Most azonban el kell mennem elintézni pár dolgot. Este későn jövök. Ha történne valami, elérsz, ahogy máskor. És Arabella, köszönöm, hogy mindig mellettem vagy. Nálad egy férfi se akarna jobb társat.
Az asszony könnyekig meghatódott, és azt kívánta, a pillanat, amikor átölelte, sose érjen véget. Pedig nem tartott tovább négy-öt másodpercnél, és a férfi már kint is volt a szobából és telefonja után nyúlt.
– Igen, megyek! Fél óra és ott leszek. Úgy várj, ahogy szoktál, nem kell semmi felhajtás! – suttogta, és elmosolyodott.
Gaby tudja, mire van szüksége, és sose követelőzik. Az ilyen nő kincs. Azzal felkapta az előszoba kisasztalán heverő slusszkulcsot, és már el is tűnt. A bejárati ajtó némán csukódott be utána. Milla az ablakon át figyelte apját és megállapította, hogy még mindig milyen rugalmas és fiatalos.
Maxira pillantott, és tudta, hogy ki kell nyögnie a tervet, amely megmentheti az életüket. Most valóban a pénz és a jövő között kellett választania, és egyikről sem akart lemondani. De öccsét sem akarta kihagyni semmiből. Már döntött. Leült Maxival szemben és elmondta neki, hogyan gondolja a közös életüket valahol távol ettől a háztól, távol mindenkitől, akit rokonának mondhat. Maxi kiszáradt szájjal bólogatott, de megértette, hogy nincs más választása, mint menekülni, mielőtt még többen meghalnak a családból. Azt azonban nem akarta elhinni, hogy a gyilkosságok hátterében anyja áll. Felsejlett benne törékeny alakja, semmitmondó viselkedése, és képtelen volt elhinni, hogy ő maga a Gonosz. Milla azonban csak mondta és mondta, de egyszer sem említette, hogy pontosan tudja, ki ölte meg a nagyapját, Anasztáziát és apja átmeneti szeretőjét.
Folytatjuk…
