Amikor Milla befejezte világmegváltó terveinek ecsetelését, Maxi megrázta a fejét. Egy szót sem szólt, de látszott rajta, hogy nem tetszik neki, amit hallott. Millára pillantott, és úgy érezte, nővére hazudik. Nem mond igazat csak azért, mert érdeke úgy kívánja. Még anyjukat is besározza, pedig tudja, hogy bár gyáva és vértelen nő, mégse lenne képes megöletni senkit. És különben is, mi haszna származna belőle? Felállt és az ablakhoz lépett. Látszott rajta, hogy nem tudja, mit mondjon, vagy, ha igen, akkor nem akarja megbántani a nővérét, de egy szót sem hisz el az egészből.
– Nem tudom felfogni, hogy miért találtad ki ezt a mesét? Azt hiszed, hogy szüleink ennyire gyűlölnek minket? Talán te nem tudsz velük élni, én azonban nem fordítok hátat neki. Világos?
Milla annyira meglepődött, hogy szólásra nyitott száját visszacsukta. Nézte öccse felháborodott tekintetét, és rájött, hogy tényleg semmit nem hisz el a történtekből. Talán azért marad a családi fészekben, mert képtelen boldogulni egyedül?
– Én melletted leszek, bárhová is megyünk! – mondta halkan. – Nem bízol bennem?
– Nem. Te most nagykutya lettél, és az ilyenek, mint te, el szokták felejteni, hogy mások nem tudnak úgy érvényesülni, mint egyesek.
– Te miről beszélsz? Mintha nem ismernél! Mintha nem ismernéd a családodat? Neked valaki átmosta az agyad?
Maxi megvetően nézett végig rajta. Látszott, hogy valamiért egyre inkább rühelli a nővérét. És ez a valami a pénz és a hatalom volt. Sose érezte, hogy különb nála, soha nem gondolta volna, hogy valami balsors szeszélye folytán egyszer övé lesz az Arany Griff. Bár nem szándékozott soha az igazgatói székbe ülni, féltékenységét nem tudta magába folytani.
– Eleget sértegettél. Egész gyerekkorunkban azzal szórakoztál, hogy kigúnyoltál… – mondta vörös fejjel.
– Én? Nem hiszem el, hogy így emlékszel a közös időkre! Most sem akarok mást, csak segíteni, nem érted? – Milla közelebb lépett a fiúhoz, akit egyre inkább fűtött a harag. Mit játssza meg magát? És hogy jön ahhoz, hogy anyáskodjon felette, nem beszélve arról, hogy anyjukat megvádolta. Ez fájt neki, jobban, mint az, hogy mindig másodhegedűs volt a családban. Elkapta a lány karját és megszorította.
– Te nekem ne mondd meg, mit érezzek és mire emlékezzek! Egy elkényeztetett dög voltál, ahogy vagy ma is.
Milla legszívesebben felképelte volna, de annyira erősen szorította a kezét, hogy megmozdítani se tudta. Csak az járt a fejében, hogy valaki ellene fordította, hiszen soha nem beszélt vele még így. Maxi arcán lüktetni kezdett egy ér, és a levegő megtelt feszültséggel.
– Engedd el a karom, mert fáj! – kiáltott fel a lány.
– Igen? Fájjon is, ideje, hogy végre rágyere arra, hogy nem vagy különb nálam.
Erre Milla kirántotta a kezét a szorításból, de a lendülettől nekiesett az ablakpárkánynak. Megtántorodott, és érezte, hogy egy kéz erőteljesen meglöki. Egy pillanattal később már ki is zuhant az első emeletről egyenesen a bukszusok tetejére. Maxi hangosan felnevetett és becsukta utána az ajtót. Nővére, minden vagyon örököse eszméletét vesztve feküdt a bokrok tövében, és nem sejtette, hogy a dolgok hátterében épp az az ember állt, akiről sokáig nem feltételezett rosszat.
– Ezt remekül megoldottad! – szólalt meg Arabella. – Nem lesz nagy baja, maximum egy kéztörés, de majd azt mondjuk mindenkinek, hogy labilis és kiugrott az ablakon. Képtelen volt feldolgozni annak terhét, hogy neki kell vezetnie egy vállalatot. Az igazgatótanács különben is utálja a nőket, hinni fog neked.
– Nekem?
– Te fogod tanúsítani, hogy öngyilkossági tervekről mesélt neked. Képes vagy rá?
– Anya, ne nézz idiótának! Ha másra képes voltam, akkor ez se lesz nehéz. És akkor apa viszi tovább az egészet?
– Persze, fiam. Ki más? Ő ért hozzá legjobban, és mi mellette maradhatunk biztonságban. A nővéred alkalmatlan lett volna, egy-két éven belül elkótyavetyélt volna mindent.
Maxi elmosolyodott és igazat adott anyjának. Attól azért megkönnyebbült, hogy Milla nem a ház melletti járdasávra zuhant. Bár az első emeletről ott se történt volna semmi különös vele. Így azonban, ha magához tér, majd azt mondják neki, hogy kiszédült az ablakon, pihenésre van szüksége. Ő pedig megkapja azt a pénzt, ami neki jár, amit anyja neki tett el évekkel ezelőtt, hogy egyszer majd segíthesse a terveiben. Persze erről ő semmit nem tudott, csak pár órája mondta el neki Arabella, és biztosította arról, hogy mennyire szereti, miközben a lánya pökhendi viselkedése az őrületbe kergeti. Hitt neki, miért is ne hitt volna, hiszen anyja egész életében közel állt hozzá, míg apját kerülte.
Ezalatt az ajtó előtt valaki felsóhajtott.
– Romlottak! – suttogta, és rohanni kezdett a kert felé bízva abban, hogy nem jól hallotta, amit hallott.
Folytatjuk…
