Nem könnyű felfogni a felfoghatatlant. Az jár az eszemben, hogy Benedek Tiborról nem tud senki rosszat mondani. Nem lehet! Élt közöttünk egy ember, aki olyan értékeket hordozott, amelyeknek a létezését is lassan elfelejtjük. Végre, hosszú idő óta a kommentekben sem olvasni gúnyt, felháborodást. Az ő élete és halála az első, ami jó ideje összefogja az országot. Még ebben is kivételes.
Amióta világ a világ, vágyunk elérni bizonyos magasságokat. Vannak terveink legtöbb esetben, és céljaink elérésére lépéseket teszünk. Ma már kevéssé szeretjük a példaképeket. Nehezebben megy a tisztelet. Sokan úgy gondolják, hogy a másik eredményeinek elismerése kevesebbé teszi őket. Olyan értékek, mint az alázat, amelyet pláne nem ismerünk, a kitartás, az akarat, a küzdés, a türelem szinte elveszett az utóbbi években. Csak a most azonnal, a kevés munkával sok pénz elérése a cél. Ha valami nem megy, félreállunk. Ami elomlott, kidobjuk. Veszünk újat és ez szerelmekre, barátságokra egyaránt érvényes.
Egyre kevesebben tartanak ki vágyaink, álmaik mellett hosszan. Erre itt egy kiváló férfi, aki még akkor is finomítani akarta az úszástechnikáját, amikor olimpiai bajnok volt. Akkor is gyakorolta a kapura dobást, amikor már ezer meg ezer fiatal reménység figyelte a sikerét. Ilyen végtelen erőt, akaratot kevés ember kap. És mindez párosult szerénységgel és alázattal.
Benedek Tibor nem kifelé élt. Nem láthattuk ezer meg ezer módon reklámozni önmagát. Tette a dolgát, küzdött, a cselekedetei, emberi nagysága tette őt ennyire szerethetővé. Nem adott ostoba tanácsokat, hogy kövessék őt bármilyen netes felületen. Viszont követni lehetett akaraterejét, küzdeni tudását, szerénységét.
Szécsi Zoltán azt mondja róla, hogy ez a halálos kór másokat 2-3 hónap alatt elvitt volna. Ő két évig harcolt. Pontosan úgy, ahogy élt. Tartással, kibírva a szenvedést és nem adta tudtára a világnak a hatalmas bajt, hogy sajnálják vagy támogassák.
Micsoda küzdelem zajlódhatott le benne! Emberi nagyságához, kivételes képességeihez nem fér kétség. Talán emiatt hajt előtte fejet nem csak Magyarország, hanem az őt ismerő csapattársak, szurkolók, rajongók serege szerte a világban.
Nem tudom, van-e ott uszoda, ahová elment. Ha van, akkor ő biztosan edz. Ha nem is egy következő meccsre, inkább csak úgy önmaga kedvéért. Bízom benne, hogy tudta és tudja, mennyien tisztelték és szerették.
Egy EMBER, aki ebben az összezavarodott világban EMBER maradt utolsó leheletéig. Istenem, de rossz ezt leírni… A múlt időt…
A fájdalom meg azoké marad, akiket itt hagyott.
Ma csak 48 éves lenne.
