Medjugorje után a Kravica-vízeséshez vezet utunk. Bosznia-Hercegovina egyik legnagyobb és legszebb vízesése, természeti kincse. A horvát határ közelében járunk. Mindössze néhány kilométer innen az A1-es autópályán Horvátország. A Kravica-vízesés 30 méter magasról zúdul a mélybe. Az érkező medence sem kicsi, pontosan 120 méter széles. Szabadon fürödhetünk, úszhatunk, kajakozhatunk a vízesésben.
A Kravica-vízesés a környék kedvenc kirándulóhelye. Szabadon úszhatunk, raftingolhatunk, kajakozhatunk a vízesés rendszerben. Több kemping található a környéken. A helyi idegenforgalmi képviselet túrákat szervez a vízesés folyóira. Egy ilyen túra 10 kilométernyi evezést jelent.
Talán tavasszal és nyáron a legszebb a táj, de október végén is gyönyörű. Ősszel és télen a sok csapadék miatt vaddá, veszélyessé változik az egész folyó. Egy cseppkőbarlang és sok-sok helyi étterem teszi még érdekesebbé a Kravica-vízesést. Elsősorban grillezett és helyi halas ételeket ehetünk az itteni éttermekben.
Megnyugtató szépsége magával ragadja a látogatót, engem is. Nehéz levenni a szemem róla, miközben a víz hangja kellemesen elandalít a bágyadt, langyos napsütésben. Ajándék idő ez október végén. Természetesen a végtelenség messze van, menni kell tovább és egy valódi ékszerdoboz várja a közelben a turistákat. A falu neve Počitelj, ahol megállt az élet a középkorban.
Boszniában a muszlim vallás az uralkodó, a kisebb településeken is messziről látszik a minaret és a mecset is, ami egészen más érzéseket kelt az emberben, mint a megszokott katolikus vagy református templomok. A falucska kövekkel kirakott útján egy rendszám nélküli, legalább negyvenéves Zastava robog el, benne egy srác, aki kiinteget nekünk. A keskeny, kanyargós utcákon zöldes mandarint árulnak páran, nem a boltokban megszokott szabályos formájúak, és ízük savanykás. De a fákon lógó gránátalma se ritka, kérésünkre frissen facsarják, miközben az árus szája sarkában lóg a cigaretta, és a végén a hamu gyanúsan imbolyog. Az országban nincs tiltva nyilvános helyeken a dohányzás. Ezt láthatjuk később éttermekben, cukrászdákban, ami szürreális élmény, nem beszélve a plázákról, ahol áll bent a füst. Természetesen kivételek itt is akadnak.
A falucska legtetejéről csodás kilátás nyílik a völgyre. Az emberek kedvesek, mosolygósak, és töredékáron lehet selyemkendőket kapni, amelyeken nem szerepel, hogy eredetiek, ahogy pl. Szarajevóban, ott minden az. Ahogy ők mondják, nem kínai Gucci, hanem török, és az azért mindjárt más. Szóval eredeti és kész. Csodaszép szőnyegekkel bárhol lehet találkozni, de a helyiek, akikről nem tudni, miből élnek, inkább préselt gyümölcsitalokat árulnak, esetleg házi készítésű, nagyon édes süteményeket. A hely kihagyhatatlanul bájos és visszarepít az időben, ahogy az azt követő Blagajban található dervis kolostor is.
Tényleg olyan a környék, mintha élőben járnánk be az Egri csillagokat. Azt várjuk, hátha megjelenik valahol a félszemű Jumurdzsák is.
Mostar városától mindössze 10 km-re találjuk Blagajt, ahová nem csak autóval, hanem a mostari elővárosi buszjáratok egyikével is eljuthatunk. A Buna forrása közelében található település kevésbé látogatott, mint Mostar; a rövid folyó forrása pedig Európa egyik legbővizűbb karsztforrása, amelynek 8-10 fokos vize a legmelegebb nyári napokon is felfrissít. A blagaji derviskolostort a források szerint 1520 körül alapították, de a ma is látható épület az 1851-es átépítést követően jött létre. A kolostor épületének elhelyezkedése gyönyörű: a kétemeletes épület a Buna forrása fölé épült. A dervisek – egyszerre öt-hat férfi – évszázadokon keresztül éltek itt elzárva a világtól, csendben, elmélkedve, szegénységben. A muzulmán szúfi testvériség képviselői voltak, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan aszkétaéletet éltek. Szertartásaik során gyakran estek teljes extázisba, ez a híres dervis tánc. Ez az egyik legfontosabb és látogatottabb szúfi zarándokhely a világon.
A különböző vallási funkciókat betöltő helyiségek szőnyegekkel és Koránból vett idézetekkel vannak gazdagon díszítve. A kolostor erkélyéről pedig fantasztikus a kilátás a Buna forrásbarlangjára, az épület fölött magasodó sziklafalra és a folyó kékeszöld vízére. Az emeleten, egy bezárt szobában van Sari Saltuk és Ačik Pasa sírhelye, ők a Tekija (a dervisrend) vezetői voltak. 1952 óta nem élnek itt szerzetesek, azóta a környék egyik kiemelkedő turisztikai látványossága a kolostor. A kolostorba csak a muzulmán vallásnak megfelelő öltözetben szabad belépni: a lábbelit le kell venni, a nőknek pedig el kell takarniuk a vállukat és a fejüket. (Forrás: balkaninfo.hu)
A hely magával ragadó. Kellemes élet zajlik a Buna csobogása mellett. Az emberek a csodaszép kolostor lábánál esznek-isznak a hangulatos éttermekben, ahol olyan finom a csevap, amilyen talán kevés helyen. Minden kellemesen zsong, de nem tolakodó. Jólesik a Sarajevska nevű sör is, amit mivel a 21. században vagyunk, kolostor töve ide vagy oda, nőként is megkóstolhatunk.
Nincs harsány tömeg, és a környezet annyira pazar, hogy az ember könnyen megérti, hogy a dervisek miért ide vonultak el elmélkedni. Az emberek kedvessége még hozzátesz a hely varázsához. Egy biztos, kevés olyan pont van a világon, ami ennyire megnyugtató és elkápráztató. (Nem, nem a sör teszi, ami a jólesik, inkább valami, ami benne van a levegőben, de nincsenek szavak rá.)
Nehéz innen elindulni, de utazásunk fénypontja vár, vagy amelyről addig azt hittem, hisz Mostarról és Szarajevóról van szó, de lehet, hogy utólag ezen módosítok!
Folyt. köv.
Kép forrása: Pinterest