Voltak a munkájának emlékezetes és örömteli, meg persze kevésbé szeretett pillanatai, körülményei. A kis földi poklokon minden reggel átzötyögő sárga villamos az utóbbihoz tartozott. Lassan már egészen jól ismerte a mindig koszos jármű legtöbb utasát: volt, hogy csak látásból, de volt, hogy személyesen is – a ruha – és élelmiszer osztásokon ott álltak a sorban, ő meg adta a kezükbe a “heti nagybevásárlást”, és a meleg holmikat.
Nem sajnálta és nem nézte le az irodába betérőket – úgy volt vele, hogy ha a világ szerencsésebb fele megtudná, milyen lelket maró, testet gyalázó körülmények közül érkeznek a segélykérők, nem ítélkezne gőgösen, inkább sírna – keservesen.
Már tudta, melyik nőt molesztálták, melyiket verik, melyik fiút itatta kisgyermekkorában a nagyanyja pálinkával csak azért, hogy hallgasson el, és egyetlen összerezzenésből érezte, kit ütöttek egész életében.
Szerda volt. Ami ugyanazt jelentette a kerületieknek és neki is: élelmiszert osztanak. Alig bírt bejutni a kapun, már olyan szorosan álltak a bejáratnál – várták a kilenc órát.
A munkatársai már nyomták is a kezébe a forró kávét és a dokumentálásra szolgáló papírkupacot, majd kinyitották a vaskaput. Ő meg csak hagyta, hogy fizikai ereje óráról órára fogyjon, a szíve meg ugyanilyen ütemben töltődjön – sztorikkal, zsivallyal, mosolyokkal, reménnyel, emberséggel.
Késő délután ringatta vissza a villamos a város elegánsabb felébe. Végig a koszos, szürke padlót bámulta, mosolyogva, újraélve az aznap történteket. “Segíteni kiváltság!” – visszhangozta az agya a főnöke kedvenc mondatát. Gondolataiból valami émelyítő szag, és egy rekedt kérdés zökkentette ki. “Cukrot? Lisztet? Olcsón adom.” – köhögött az arcába nyomatékul a délelőtt még vele józanul csevegő férfi.
A csalódottságtól és a húgyszagtól kábán szédült le a végállomáson. Ezt is gyakran mondogatta a főnöke… nem lehet mindenkin segíteni, akin viszont lehet, azon kell is! Ez a feladatunk.
Amint bereteszelte maga után a kis panellakás ajtaját, újra elárasztotta a végtelen nyugalom. Tudta és érezte, hogy egy ilyen csalódás nem törheti le. Rendületlenül hajtotta a csakazértis szeretet.
A MyMirror csapata háláját fejezi ki a szociális szférában dolgozóknak! Kitartást kívánunk!
#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon!
