Egy befejezett(len) történet- 1. rész

Egy borús hétvégén a barátaimmal úgy döntöttünk összehozzuk a régi csapatot egy laza társasjátékozós estére. Két fiú és három lány felosztás? Hiába javunkra a többség, egyébként se lenne kérdés, hogy elverjük őket Activityben. Heni és Zsófi gimis korom óta legjobb barátaim, szinte már félszavakból is megértjük egymást, ennélfogva könnyen egy hullámhosszra kerültünk a játékban is.

Heni volt a soron. Arra a mezőre lépett táblán, ahol a feladványt szóban kellett elmagyaráznia. Felvett egy kártyát, szája egy pillanatra kaján mosolyra húzódott, majd belefogott a szövegelésbe.
-Két szóból áll, a másodikkal kezdem, mert az könnyebb: Ha egy pár között erős érzelmi kötelék alakul ki az…?
-Szerelem- kiáltom.
-Igen! És milyen szerelem az, ami beteljesületlen?
Elsőre nem jut eszembe az a szó, így kérdő tekintetemet látva segít- Amit te éreztél Tomi iránt – vigyorog.
-Plátói! – harsogtam nevetve.
Néhány évvel ezelőtt mondjuk nem kacarásztam volna ilyen jóízűen tinikorom szerelmi bánatán, de azóta eltelt bőven annyi idő, hogy ezen túl tudjak lendülni.
Khm, a micsodán is?! Hiszen közel 7 év ismeretségünk (vagy mi) alatt egy árva csók sem csattant még el köztünk.

 
 

Miután elköszöntem a barátaimtól és hívtam egy taxit, az autóban ülve hazafele rögtön nosztalgikus hangulatba kerültem.
Felidéztem magamban azt a szó szerinti átlagos, tavasz végi napot. Az utolsó óra végeztével sétáltam kifele az iskolából,

amikor is Ő jött velem szembe.

Egy vadidegen fiú, akivel csak néhány másodperc töredékéig volt szemkontaktusom, mégis valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Aznap nem tudtam kiverni a fejemből. Vagyis másnap sem sikerült, de igyekeztem lebeszélni magam a hiú ábrándjaimról, miszerint újra láthatom.
Nagyjából egy hónappal később átmentem Henihez, aki elkezdett sztorizgatni a hétvégi bulijáról. Miközben lelkesen mesélt, a telefonján mutatta a partifotókat, amikor is hirtelen kiszúrtam egy ismerős arcot. Atyaég ez Ő! Nem hittem a szememnek, rögtön faggatni kezdtem.
Heni elmondta, hogy egy jó barátjának a testvére, és ha gondolom, leszervez egy összejövetelt. Naná, hogy úgy gondoltam!
A rá következő héten el is mentünk egy szórakozóhelyre, ahol Ő és a barátai már vártak minket. Rettenetesen izgultam, a szívem majd’ kiugrott a helyéről, amikor megláttam.
Alig hiszem el, hogy ez megtörténik!
Miután alaposabban szemügyre vettem, még jobban tetszett, mint először. A bemutatkozás után Tomival szinte rögtön beszélgetésbe elegyedtünk. Kedves és megnyerő volt, na meg elképesztően jóképű! Csevejünket egy mosdóba menetellel félbe kellett szakítsam, így egy kicsit nélkülöznie kellett. A sorban állással együtt nem telhetett el 5 perc sem, de mire visszaértem, ő szemmel láthatóan nem hiányolta társaságomat, mert már egy másik lánnyal láttam önfeledten vihorászni, aki aztán le se akart róla szakadni.

Ugyan csak néhány órája ismertem, de ez nagyon elkeserített.

Túl könnyű is lett volna, és túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mégis mit hittem…
Egye meg akkor a fene!- Gondoltam, majd miután hazamentünk, duzzogásom közepette reméltem többet nem is látom.
Másnap viszont Heni révén megkeresett. Kérdezte miért léptem le olyan hamar, mert szeretett volna még kicsit dumálni és jobban megismerni. Nem tettem epés megjegyzést az előző estével kapcsolatban, mivel őszintén szólva baromira imponált a közeledése. A legnagyobb örömömre randira is hívott, amit egy közeli plázába beszéltünk le.
Aznap a suliban már tűkön ülve vártam, hogy délután elszabadulhassak és láthassam Tomit, azonban a megbeszélt időpont előtt 2 órával kaptam egy hanyagul megfogalmazott „bocsi, de ma mégse jó” üzenet. Mivel már másodszorra ejtett pofára, így sértődöttségemben eldöntöttem, hogy végérvényesen elengedem őt.
Vagy legalábbis azon voltam…
Négy évvel ezelőtt az akkori barátommal egyszer olyan csúnyán összevesztünk, hogy gőzkieresztés gyanánt úgy döntöttem hétvégére leutazom Debrecenbe az unokatesóimhoz. A vonatom indulása előtt másfél órával sikerült odaérjek a pályaudvarra, így várakozás gyanánt beültem egy közeli kávézóba olvasgatni. Kikértem a kávémat, majd egy sarokban levő asztalnál helyet foglaltam. Könyvembe belemerülve igyekeztem kizárni kicsit magam körül a világot, de egyszer csak, mintha valami sugallat vezérelt volna, és felnéztem…

Folytatása következik

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here