Vannak házak, amelyek azért épülnek, mert van, aki hisz bennük. Nem pusztán kövekből emelik őket, hanem vágyból, reményből és nosztalgiából. Ilyen a Villa San Michele is, amelyet, Axel Munthe több, mint 100 évvel ezelőtt épített. Olyan otthon, amelyet nem szívesen hagy el az ember. Capri fölött, a ciprusfák árnyékában a kert végében egy szfinxszel. Egy svéd orvos álma, amely túlélte alkotóját.
Capri mindig is azok szigete volt, akik el akartak menekülni a zajos világból, akiknek szűk lett a régi kabát. Költők, festők, császárok és szerelmesek érkeztek ide, akik hinni akartak abban, hogy az élet lehet másmilyen. De talán egyikük se szeretett bele annyira, mint Axel Munthe, aki úgy döntött, soha többé nem akarja elhagyni.
Tizennyolc éves volt, amikor először kapaszkodott fel az Anacapriba vezető hosszú lépcsősoron. Fiatal volt, de elé bölcs ahhoz, hogy felismerje, néhány találkozás végzetes jelentőségű egy ember életében. Vannak, akik a szerelemben tapasztalják meg ugyanezt, ő a tájban. A legenda szerint megállt a Monte Barbarossa oldalában és amikor megpillantotta a gyűrött selyemkendőhöz hasonlító tengert, annyit mondott: Itt fogok élni. Ezt mi magunk is sokszor kijelentjük utazásaink során, de az a látvány, ami őt fogadta, valóban annyira páratlan, hogy nincs a világon senki, aki nem értené meg őt.
Évekkel később, amikor már nevet szerzett magának, amikor már Európa előkelőségei keresték fel rendelőjét, és neve ismertté vált, visszatért a szigetre. Megépítette a házat a fenséges kerttel együtt, amely nyitott lett a napnak, a szélnek és a tenger hangjának.
A Villa San Michele nem mindennapi hely zárt falakkal és magas sövénykerítéssel, hogy senki a közelébe ne tudjon férkőzni. Sokkal inkább emlékeztet egy régi kolostorra, egy megvalósult álomra, ahol szobrok állnak a kertben és ciprusok bólogatnak a szélben. A kilátás a Nápolyi-öbölre varázslatos, szebb alig van a földön.
A ház alatt egykor egy Szent Mihály kápolna állt. Az ásatások során ókori oszlopok, és szobortöredékek kerültek előmozaikok, mintha azt akarták volna, hogy Munthe ne csupán a saját történetét építse meg.
A kanyargós utak, a kőlépcsők, amelyek majdan elkészülnek, a kert végében álló szfinxhez vezetnek, amely türelmesen hagyja, hogy turisták hada fényképezkedjen vele. Tudja, hogy az idő múlandó, a látogatás átmeneti, de ő marad.
Egy svéd orvos felépített valamit, ami csendből és szépségből áll. Ma nincs olyan ember, aki a szigetre vetődve, ne látogatná meg a házat. Aki már járt ott, tudja, nem könnyű kilépni kapuján és visszatérni a világba, ahonnét nem lehet elmenekülni önmagunk elől.
Amikor esténként a nap elmerül a tenger mögött, és az utolsó látogatók is elhagyják a kertet, Capri fölé különös csend ereszkedik. Nem nehéz elképzelni, hogy az oszlopok között végigsétál az egykori tulajdonos, és elégedetten nyugtázza: a ház áll és továbbra is otthona a szélnek és vele együtt az időtlen szépségnek.
A Villa San Michele olyan hely, amely már rég nem egy svéd orvos otthona, de lakhelye a nyugalomnak, a csodálatnak és egy kicsit az emlékezésnek is.
Aki teheti, ne menjen el mellette szó nélkül.
Fotó: K : https://www.pexels.com/hu-hu/foto/hazak-strand-homok-nyar-11467682/
