A történet középpontjában egy 79 éves spanyol nő, María Ángeles áll, aki a marokkói Tanger városában él évtizedek óta. Mindenki ismeri a mosolygós, elegáns asszonyt. Amikor a Madridból érkező lánya bejelenti, hogy el fogja adni az otthonát, kénytelen szembenézni az öregedéssel és a változással. Úgy érzi, nincs más választása, mint látszólag beköltözni egy idősotthonba, mivel lánya saját élete jobbítására törekszik.
A film erőssége az, hogy nem sajnáltatja a hősnőt. Nem egy szomorú történetet láthatunk, amelyben egy asszony magányosan tengeti az életét, hanem egy idősebb nőt, aki képes érezni, remélni és vágyakozni. Ez valóban ritka kincs a mai filmvilágban.
Nézőként érezzük a napsütötte utcák varázsát, a fűszeres illatokat, a sós tengeri levegőt, miközben a főszereplő múltja és jelene lassan összefonódik. María úgy dönt, visszaköltözik a lakásába és visszavásárolja bútorait. Ehhez remek cselt eszel ki, és nem sejti, hogy majd újra rátalál a szerelem és még a szexualitás sem veszett ki az életéből. Ritkán látunk a vásznon ennyire finoman, gyönyörűen megjelenített szeretkezést, főleg idősek között. Egyszerre van jelen a filmben a romantika és a humor. Még véletlenül sem rendeződik minden úgy, ahogy a Hollywoodhoz hasonló filmekben szokott. Emberi marad, amely kimondja, mindig lehetséges az újrakezdés. Az élet nem ér véget húszévesen.
Kedves és humoros az a szál is, amelyben Maria bejár egy zárdába, ahol némasági fogadalmat tett nővére él. Arról is érdemes szót ejteni, hogy mennyire gyönyörű a Maríát játszó Carmen Maura. Süt belőle az élet szeretete. Nem hosszú monológokkal hat, hanem egy félmosollyal, a tekintetével, a ki nem mondott szavaival. Alakítása rendkívül erőteljes.
A Szerelmem, Marokkó nem csupán egy romantikus film, hanem gyengéd emlékeztető arra, hogy a szerelemnek és az újrakezdésnek nincs lejárati ideje. Vannak történetek, amik akkor kezdődnek, amikor azt hisszük, már minden fontos fejezetet megéltünk.
A szív nem öregszik oly gyorsan, mint a test, és ezt jó érzés elfogadni. Talán a film után képesek leszünk más szemmel nézni az utcán sétáló idős asszonyokra. Meglehet, hogy rájövünk, minden ránc mögött egy történet rejtőzik, és minden mosoly emlékeket takar, amely mögött beteljesületlen álmok és veszteségek húzódnak. Nem biztos, hogy az öregedés egyenlő a láthatatlanná válással…Sőt biztosan nem.
Több moziban is vetítik, elsősorban a Cirko-Gejzírben, Budapesten. Marokkói-spanyol-francia alkotás. (Eredeti címén Calle Málaga)
Nem tucatfilm, hiába keresnénk a legnépszerűbb helyeken.
Szívből ajánlom Maryam Touzani csodás rendezésében.
