Egy év. Háromszázhatvanöt nap és millió érzés. Tavaly ezen a napon halt meg Benedek Tibor. Kevés ember van Magyarországon, akiért ennyien rajongtak. Róla nem lehet rosszat mondani, mert emberként és sportolóként is kiváló volt.
Mégis a mai napon a szerelem jut eszembe róla. Az a fajta kapocs, amellyel a feleségéhez kötődött. Mindenki ilyen szerelemre vágyna. A nap minden percében ezt hiányoljuk, erről álmodozunk, és reméljük, hogy létezik. Az jár a fejemben, vajon hogyan lehet túlélni annak elvesztését, aki életünk és pillanataink részese oly módon, ahogy talán csak mi vagyunk önmagunknak? Hogyan lehet levegőt venni, hagyni, hogy dobogjon a szívünk, amikor legszívesebben megállítanánk a nélküle töltött időre.. A Föld azonban nem áll meg forgásában, amikor valaki kiszáll, mégis azt gondolom, vannak olyan emberek, akik nélkül máshogyan foroghat csak tovább.
A szerelem mindig kézen fogva jár az elmúlással, mégse így gondolunk rá, mert a szerelem örökkévalóságába vetett hitünk mindig is töretlen marad. Ránk szakadhat a mindenség, élhetünk meg pokoli fájdalmakat, ha van, aki szeret bennünket, minden pillanatunk elmúlhatatlanná válik.
Tibor átlépett egy másik végtelenbe, és akiket itt hagyott, azok talán ma is arra várnak, hogy a medence szélén állva intsen futó mosollyal az arcán: ne aggódjanak érte, rendben van. A halál visszavonhatatlanságával senki nem szórakozhat. Nincs alku, nincs halogatás. Egyezség sem lehetséges. Mégis reménykedünk benne, hogy talán egyszer számon lehet kérni a végzetet. És ha van ember, akinek sorsa miatt pörölnénk sokan, az biztos a világklasszis Benedek Tibor lenne. Nemcsak azért, mert kiváló ember, játékos, edző és férj volt, hanem mert korai halála által sokan lettek szegényebbek.
Önzők vagyunk mi, akik itt maradtunk, elbújunk fájdalmunk mögé, és képesek lennénk magával a jó istennek is vitába keveredni, hogy meggyőzzük, nem jól gondolta azon a napon egy évvel ezelőtt.
A halál felett egyetlen dolog győzhet. A szerelem. El nem szakíthat, hiszen a kéz, amely fogja, ha kell, a víz fölé tartja. Az elmúlás vize fölé is. És biztos vagyok benne, hogy ezt a szerelmet átvitték a túlpartra. Ott vár és ott virágzik tovább apró emlékmagokból. Ezt nem törölheti el a halál, mert örökkévaló.
fotó: Internet
