Jó magunkat abban a hitben ringatni, hogy ásó, kapa, nagyharang, holtomiglan-holtodiglan. A házasságok fele Magyarországon viszont válással végződik, az okok közt elsőként a megcsalás szerepel. A második indok – dobpergés – az alkoholizmus. Ki gondolta volna…
És hát legyünk teljesen őszinték: egy félrecsapongó gondolat nagyjából olyan általános jelenség, mint egy korgó gyomor. Bizonyára te is tapasztaltad már azt, amit én: társas összejövetel, a barátnőd párja megpróbál vadul szemezni veled, esetleg egészen véletlenül mindig melléd ül. Félreismerhetetlen jelek. Te meg ott ülsz és nézel magad elé, azon morfondírozva, hogy ez mi az isten volt?!
A bűntudat pedig csak mar, pedig ha valakinek, hát pont nem neked kéne rosszul érezned magad. Véleményem szerint fantáziálni másról még nem bűn, meg egyébként is; irreális elvárás, hogy egy többtízéves kapcsolatban a felek olykor ne ábrándozzanak másról. Maga a tett viszont már egyértelműen egy döntés.
Jöhet egy kis „szívderítő” statisztika? Most már ne menekülj, én szóltam. Általánosságban elmondható, hogy a férfiak gyakrabban lépnek félre. A hűtlen felek 40 éves kor körül döntenek úgy, hogy itt az ideje egy kis „újításnak”. További izgalmas felfedezés, hogy vidéken nagyobb a hajlandóság a félrekacsintgatásra, de azért a főváros sem marad el sokkal.
További érdekesség, hogy minél nagyobb a különbség egy pár között iskolázottság tekintetében, annál inkább kileng a hűtlenségi mutató (ez valahol érthető, hiszen ha nem tudnak miről beszélgetni, nincs meg a hosszútávú kapocs). Az egyik legnépszerűbb magyar „szeretőkereső” oldal, a viszony.hu épp 3 éve lépte a bűvös 100 ezret, azaz ennyien regisztráltak fel az oldalra azzal a szánt szándékkal, hogy megcsalják a párjukat.
Ha azt vesszük, hogy nem mindenki veszi a fáradtságot a tudatos keresgéléshez, elég átkopogni a szomszédasszonyhoz, akkor ezt a számot akár nyugodtan megszorozhatjuk kettővel, vagy még többel – ezt már mindenki fantáziájára bízom. A vicc az, hogy más országok még így is bőven beelőznek minket. Thaiföld világelső a megcsalások tekintetében (milyen „meglepő”), majd ezt követi Dánia, Németország és Olaszország. A sort egyébként további európai országok zárják, mi még a top 10-be sem fértünk bele. Hát, legalább ez némi reményt ad.
További magyar kutatások viszont szinte bebizonyítják, hogy a hűtlenségre való hajlam a génjeinkbe van kódolva. A megkérdezettek csupán harmada (férfiak és nők vegyesen) állította azt, hogy soha nem csalta még meg a párját, és biztos benne, hogy ez így is marad. A második egyharmad bevallotta, hogy alkalmanként félrelépett, 15%-uk „csupán” egyszer járt bűnben, vagy nem zárja ki a hűtlenség esélyét.
A hűtlenkedők többsége egyébként otthonról hozza „jó” szokását. Érdekes egyébként az is, hogy férfiak és nők teljesen mást várnak egy szeretői kapcsolattól. A hölgyek esetében az őszinteség, intelligencia és vidámság a fő szempont (tehát gyakorlatilag másodlagos társat keresnek), addig az uraknál abszolút prioritás a külső.
És hogy mik lehetnek az árulkodó jelek? Ami első körben feltűnő lehet, az a szemkontaktus elkerülése (bár a pofátlanabbaknak ez sem okoz nehézséget). A hűtlen fél feszültté válik, ha a párja az eltöltött szabadidejéről faggatja. Ezt követi a tény, hogy érdekes módon a közös tevékenységeket felváltják a ködös hazugságok, a két fél elkezdni külön szervezni a programjait. A házasságtörő nem igazán szeret beszélni a kapcsolat jövőjéről, hosszútávú tervekről – szóval, ha úgy érzed, valami nincs rendjén, csak faggasd. Egyébként ezek a szituációk egy szakítás előtti állapotra is utalhatnak.
Lehetne még hosszan ecsetelni a témát, de a lényeg szerintem átjött: a többség egyáltalán nem biztos az oltárnál kimondott igenben. Jó megoldásnak tűnhet a poligám kapcsolat (már akinek ehhez van affinitása és lelki ereje), de valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy az átlagember ezt könnyek és sérülés nélkül kibírná. Marad hát a titkolózás, vagy az örök hűség.
