– Svájcban tilos egyedül aranyhalat tartani. Mármint, ha az aranyhal van egyedül. Oka, hogy az aranyhalak társas lények és állatkínzásnak minősülne magányosan úszkálni hagyni őket. (Mindent az állatok védelmében! Még jó, hogy egyelőre szabad marhát vagy csirkét enni!)
– Szintén Svájcban: Vajon ki érzett már ellenállhatatlan késztetést, hogy meztelenül menjen kirándulni? Bizonyára akadtak ilyenek, erre alkottak gyorsan egy törvényt. Az országban betiltották a nudista kirándulást. Talán túléljük!
– Kínában csak annak szabad reinkarnálódni, akinek a pártvezető megengedi. (Remélhetőleg ezt előre egyezteti, aki szándékozik megtenni, különben lesz ejnye-bejnye!)
– Moszkvában tilos koszos autóval közlekedni, a hatóságoktól komoly pénzbüntetésre számíthat az, aki mégis megteszi. (Fő a tisztaság! Még jó, hogy ez a legnagyobb gondjuk.)
– Delaware-ben: Bárkinek érvénytelenítik a házasságát, aki azzal az indokkal adja be a válást, hogy csak viccből vagy fogadásból házasodott. (Istenem, nálunk sorban állnának az érvénytelenítést kérők!)
– Japánban: 2008-ban fogadták el a Metabo Law nevű törvényt, aminek az a célja, hogy kordában tartsák a lakosság súlyát. E szerint a cégek és az önkormányzatok kötelezően évente megmérik a 40–74 év közötti lakosok derekát. A derékméret nőknél maximum 90 centi, míg férfiaknál 85 centi lehet. Ha valakinek ennél nagyobb, akkor dietetikushoz kell mennie tanácsadásra. (Tyűha! Lenne dolga nálunk és az Egyesült Államokban is bőven a táplálkozási szakértőknek!)
– Egyesült Államokban, amin nem is annyira csodálkozunk: Több államban is tilos a szex házasságon kívül, rossz lehet kamaszfiúnak lenni ezeken a helyeken: Massachusetts, Virginia, Georgia, Idaho, Mississippi, Észak-Karolina, Utah, Dél-Karolina. (Ha megcsal valaki valakit, akkor netán megkövezik?)
– Washingtonban (Skamania megye): illegális a legendás – és nem létező – Bigfoot (Nagylábú) lény levadászása. (Még jó, hogy ezt törvénybe foglalták, különben nehéz lenne lelőni azt, ami nincs.)
– Magyarországon: meghökkentő, de igaz, hogy szabálysértésnek számít, ha közterületen félelemkeltő léggömböt fúj fel vagy visz valaki. Ez annyira komoly, hogy 2009-ben az Anker közben négy embert előállítottak, miután fekete lufikra fehér arcot pingáltak, és azokkal grasszáltak.
– Floridában tilos este hat óra után nyilvánosan szellenteni, míg Texasban ugyanezt a liftben, St. Louisban pedig a templomban tiltják. (A büntetés mértéke vajon mekkora lehet és hogyan lehet bizonyítani?
– Devonban tilos naplementekor hátrafelé menni. (Hány nap elzárás járhat érte? És megint a kérdés, hogyan lehet bizonyítani? Egy gyors telefonos felvétellel? Jaj, ez igazán felháborító!
– New Hampshire-ben bűnt követ el, aki vizelés közben az égre tekint. (Szegény magányos férfiak, akikre rátör a szükség! Csak előre és oldalra! Ez lehet a megoldás.)
– Orlandóban büntetést von maga után, ha elefántot kötnek a parkolóórához. (Megértem őket, hiszen még a végén kitépné és újat kellene telepíteni. Az elefántok gyakorisága is igen magas lehet azon a területen.
– Ausztráliában szigorúan büntetik, ha az ember kenguruval szexel. Enyhítő körülménynek számít, ha tökrészeg. (Ez nagyon durva, de ne ítélkezzünk, mert Európa sem volt mindig szent, gondoljunk a kecskékre…)
– A coloradói Sterlingben a macskák csak akkor sétálhatnak szabadon, ha lámpával szerelik fel őket. (A mozgó közvilágítás! Mekkora ötlet. Remélhetőleg a macskák is boldogok ezáltal!
– Memphisben a békáknak este tizenegy után tilos a kuruttyolás. (Szólt nekik valaki?)
– Irakban a férfiak még szexelhetnek egy utolsót halott feleségükkel, de csak addig, amíg az asszony teste meleg. (Erre nem mondunk semmit. Ezt nem hisszük el!)
– Oroszországban a nők nem zuhanyozhatnak vodkával. (Vajon a pazarlás miatt? Más alkohol megengedett? A férfiaknak szabad?
Még hogy nem bolond ez a világ…
Kép forrása: Pinterest