Még senki sem tudja, hogy vagy. Én is alig hiszem el, hogy engem választottál. Itt vagyok egyedül, nem túl boldogan és kiüresedett szívvel, miközben te úgy érzed, hogy jó leszek anyukádnak? Egy felhő mögül kikukkantva az összes földi nő közül hozzám vágysz?
Egyszerű vagyok, sok szenvedély nincs bennem és mindig féltem szeretni, mert engem sem szeretett senki. Vagy ha igen, akkor nem éreztették velem. A jövendő nagymamád nem várt engem, ahogy én se téged, és nem illettem bele az életébe, ezért gyakran ki is felejtett belőle. Pontosan úgy, mint a nagyapád, aki folyton úton volt, dolgozott, vagy épp a világot járta. Kár, hogy én nem emlékszem arra, miért választottam őket. Az nem lehet, hogy szenvedni akartam. Talán rulettet játszottam odafenn és azt reméltem, megnyerem a fődíjat. Nem így lett. Te kicsikém viszont végtelenül bátor vagy, hogy a földi létbe kívánkozol.
Mesélek magamról, talán nem riasztalak el. Egyedül vagyok, mert az a férfi, aki az apukád lehetett volna, elhagyott. Ne hidd, hogy miattad, rólad nem is tud, és valószínűleg egy ideig nem is fog, mert szeretnélek megőrizni saját titkomnak. Persze megijesztettél a létezéseddel, de lassan kezdem elfogadni. Várok egy keveset és szólok majd neki, mert az nem lehet, hogy téged ne szeressen, hiszen te már most szereted őt, azért választottad. Biztosan tágra nyílt szemmel néz majd rám, de én nevetni fogok, mert én már akkorra otthonossá teszem számodra a benti világot.
Harminc felett vagyok jó pár évvel, és már nem hittem, hogy anya lehetek. Minden alkalommal vaklármának bizonyult a terhességem, bár az orvos azt mondta, semmi akadálya. Ekkor jöttem rá, hogy valakinek tényleg engem kell választania, különben nem megy ez. És most sikerült. Végtelenül boldog vagyok, mégis remeg a lábam és reszketek, mert nem vagyok benne biztos, hogy szeretni tudlak. Nem miattad, ne félj, te tökéletes leszel, inkább magam miatt, mert én közel sem vagyok az. Mi van, ha nem leszek képes ölelni, puszilni téged, egyszerűen csak azért, mert velem sem tették? Mi van, ha elrontok valamit és nem leszek elég gondoskodó, figyelmes vagy szeretettel teli? Hogy fogod megbocsátani mindezt?
Egyedül vagyok, és talán egyedül is maradok és ez nem biztos, hogy elég lesz neked. Arra a kérdésre, hogy miért vagyunk, mi kettecskén vajon hogyan tudok majd válaszolni, hogy megértsd? Mit mondjak majd, hogy ne keress más választ?
Ülök az ágy szélén és még hallom az orvos hangját. Ő az, aki először anyukának nevez, és ezért legszívesebben összepuszilnám. Te odabenn talán elsuttogod ezt a varázsszót, én ezt még nem hallom.
Reggel a tükör előtt megvizsgáltam a hasam, egészen lapos, még nem töltöd ki, de már elkezdted kibérelni. Egyelőre kényelmes lehet odabenn, de ne haragudj, ha nem sokára elfogy a hely.
Vajon nem fogod megbánni, hogy ide kívánkoztál a földre? Biztos vagy benne, hogy énnálam, énvelem lesz legjobb az életed? Még magam sem tudom, mert túl sokszor vagyok szomorú és haragos, de talán ha te bemosolyogsz a hétköznapomba, minden megváltozik. Elképzelem kedves arcod és tudom, hogy így lesz. Másképp nem is lehet.
Most még hat milliméter vagy. Vajon hogy lehet valaki ennyi? Jó lenne tudni, érzel-e engem, mert ha igen, akkor teljes erőmmel igyekezni fogok, hogy boldog legyek, mert téged azzá akarlak tenni.
Persze még nem tudom, hogy kisfiú leszel-e vagy kislány, de édesmindegy, mert én szeretni akarlak. Tudom, hogy furcsa ezt hallanod, de hidd el, nekem is az. Sokat kell belül vésnem a falat, amely elzárta előlem a külvilágot, vagy a sajátomat, már nem tudom.
Kedves felhőcske-babám! Nem ígérek semmit. Ez a kinti világ nem mindig kellemes, nyugodt vagy nevetős, de rá kell jönnöm, hogy megváltoztatni nem tudom.
Én lehetek csak más, és velem együtt te is. Hevesen zakatol a szívem, és benne a nyugtalanság, de majd elcsendesül, mint vihar után a haragvó tenger. A testem felkészült rád, egyelőre még nem változott meg. Alig várom, hogy megpillantsam, hogy helyet készítesz magadnak benne. Addig csak fészkelj el szépen, és ha úgy érzed, adj nekem jelet, hogy tudjam, jól vagy.
Eh, butaságot kérek, ne haragudj, inkább eszem egy narancsot. Kora reggel van, és ebben a hajnali fényben boldogabb vagyok, mint eddigi életemben valaha. Ahogy hámozom a gyümölcsöt, és a lé végigcsorog az ujjaim közt, a hányinger felkúszik a torkomon. Nem szereted ezt az illatot? Azt hiszem, már én sem, pedig betölti a konyhát. Elmosolyodom és tudomásul veszem, hogy jeleztél nekem.
Kicsikém! Bármilyen furcsa, de ketten vagyunk a világ ellen és én ettől a perctől fogva erős és bátor leszek, mert egy anyuka már csak ilyen. Ne aggódj, nem eszem narancsot, talán egy kis csokis keksz megteszi helyette. Mit szólsz hozzá?
fotó: Pinterest
