Az ünnep egyszerre volt pokol és menny abban az évben. Zsuzsó nem volt jelen lelkileg, csak úgy tett, mintha örülne mindennek. A fa a szokásos volt, feketefenyő, minden évben ugyanolyan. Néha úgy tűnt neki, hogy a díszeket is azonos helyre rakja az anyja. Az a pár sujtás, meg égősor, ami megvilágította, nem tette csodálatossá, mint a filmeken, de most nem bánta.
Félkómában segített tésztát gyúrni a halászléhez, apja csak azzal szerette. A bolti nem volt jó, soha nem volt annyira finom, mint, amit otthon készítettek. A nagymama feladata volt az összes bejgli, zserbó, hókifli elkészítése, anyja főzött, ő meg úgy tett, mintha a kezük alá dolgozna.
A mamát azonban nem lehetett átverni. Intett a fejével miközben a szemetet vitte ki a kukához, és Zsuzsó tudta, nem ússza meg a faggatást.
– Mi a fene bajod van, te lány? – kérdezte, miközben a zacskót kötötte össze és dobta a már félig megtelt kukába. – Ne mondd, hogy semmi, anyád biztosan elhiszi, de én ismerlek!
– Jaj, mamika! Én nem tudom, mit kezdjek az életemmel! – jajdult fel a lány.
– Ne gyere nekem ezzel az átlátszó szöveggel, gyermekem! Fiú van a dologban, ebben biztos vagyok.
Zsuzsó lehajtotta a fejét, és mereven bámulta a betont. Hideg volt, de nem esett a hó, hiába várták a fehér karácsonyt.
– Terhes vagy? – kérdezte a mama ijedten. Látszott rajta, hogy már a feltételezés is megrémíti.
– Nem vagyok! Ugyan már…
– No, akkor ezt tisztáztuk. Hol a gyűrűd? Mi van a vőlegényeddel?
A lány szeme megtelt könnyel.
– A gyűrűt elhagytam, de meglett. Hogy mi van Zsolttal, nem tudom, de holnap itt lesz, azt mondta. 24-én nálunk, 25-én meg náluk leszünk.
Az öregasszonyt nem lehetett átverni.
– Ne terelj, Zsuzska! Ha boldog lennél, akkor most nem idekinn beszélgetnénk! Nem akarsz hozzámenni már?
– Nem! Soha nem is akartam, csak nem mertem megmondani neki.
A mama közelebb lépett, és megölelte a lányt. Zsuzsó szorosan hozzábújt, mint kiskorában, amikor a vaníliaillatú kötényében szinte elveszett.
– Mondd meg neki! – mondta határozottan. – Nem úgy neveltünk téged, hogy hazudj! Jobb, ha túlesel rajta, mindenkinek egyszerűbb lesz.
– Ne várjam meg a karácsony végét?
– Bolondság! Ha fájni fog neki, akkor mindegy mikor lesz neki rossz. A karácsony is csak olyan nap, mint a többi, csak többet eszik az ember.
A lány elnevette magát.
– Ha anya ezt hallaná, biztosan haragudna, hiszen a kis Jézus születésének napja. Nem szórakozhatunk ilyesmivel!
– Az… – sóhajtott az öregasszony. – Mese habbal, de ne árulj be, mert soha senkinek nem mondtam még ezt ki. A végén még pokolra jutnék.
– Mama…Tudod, hogy bennem bízhatsz. De van még valami, amit el kell mondanom. Ha nem mondom ki, egyszerűen belehalok.
– Nonono, kislányom. Nem olyan könnyű belehalni, még a szerelembe se. Gondolom, van valaki más, akit szeretsz. Ettől szenvedsz ennyire.
A lány megint megnémult. Vajon honnan tudta a nagyanyja, hiszen alig jár el otthonról? Szombatonként kimegy a piacra, elszalad a henteshez meg a zöldségeshez, és mégis mindent tud, érez. Mintha lenne valami szuper képessége.
– Igazad van – suttogta. – Mindenben igazad van.
– És ez a fiú nem érdemli meg, hogy bemutasd anyádéknak? Félsz, hogy nem fogják szeretni? Vagy még nem annyira komoly?
– Nagyon félek. Úgy érzem, ki fogják dobni és vele együtt engem is.
Megrázkódott, ahogy kimondta, és rájött, hogy hatalmas igazságtartalma van mondatainak. Nemhogy nem lesznek boldogok, apja fel fog robbanni a méregtől, szóba se fog állni vele, hanem kivonul a műhelybe, ahol senki sem zavarja, és azon töpreng majd, hol rontotta el Zsuzsó nevelését, hiszen mindent megadott neki. Anyja meg…Sírni fog és követelni fogja, hogy kérjen bocsánatot Zsolttól, menjen vissza hozzá. Vissza…Még nem is szakított vele.
– Akkor csak egyetlen fiúról lehet csak szó…– bökte ki a mama. – Csak miatta izgulhatsz ennyire. Ő az, akit évek óta szeretsz, nem igaz?
– De! Mindig is őt szerettem. Tulajdonképpen rá vártam egész eddigi életemben.
– Kislányom… – kezdte a nagyi.
– Zsuzsa! Telefon! –hallatszott odabentről. – Siess, örülni fogsz!
A lány szeme felragyogott. Azonnal melege lett, és a boldogság kiült az arcára. Fénylett, sugárzott egyszerre. Másra se tudott gondolni, csak Iván ölelésére, arra az érzésre, amikor a karjaiban feküdt a meleg szobában, a simogatására és a csókjaira. Fizikailag fájt neki a hiánya.
– Megyek! – kiáltotta és már repült is vissza a házba.
Szinte kikapta a kagylót anyja kezéből, aki fejcsóválva bámulta szeleburdiságát. Istenem, milyen bolondos és szerelmes ez a lány, gondolta mosolyogva. Nemrég még ő is ilyen volt, aztán valahogy elmúlt huszonöt év, és elvitt mindent, amitől a világ különleges volt akkoriban. Vagy csak a fiatalság vizét szippantotta be az öregség tengere?
– Hahó! – kiáltott bele Zsuzsó a telefonba. – Itt vagyok!
– De jó hallani a hangod! – nevetett bele valaki, aki nem az volt, akire számított. Nem az, akitől a boldogságot várta és meg is kapta. – Boldog karácsonyt!
– Neked is, de csak holnap lesz! – mondta visszafogottan.
– Tudom, tudom, de már nem bírtam ki, hogy ne halljalak, hogy ne tudjak rólad. Jól vagy Zsuzsika?
– Tudod, hogy utálom, ha így szólítasz! – felelte a lány ingerülten. Hangjában már nem volt öröm. A lába remegett az idegességtől, és legszívesebben sikított volna saját gyávaságától.
– Jól van, na, le ne harapd a fejem! Holnap ott leszek négyre, ahogy édesanyád kérte. Lesz egy hatalmas meglepetésem neked. Ja, bocs, a Jézuskának.
Zsolt megint nevetett. Elégedetten és némileg fölényesen. A lány maga előtt látta apró szemeit, vékony száját és arcát, amit naponta borotvált, annyira gyorsan nőtt a szakálla. Nem érzett semmit, csak kétségbeesést.
Hogy mondja meg? Mikor legyen kegyetlen? Aztán döntött.
– Zsolt, ma nem érsz rá estefelé? Szeretnék találkozni veled.
– Jaj, kicsim, dehogynem! Akár egy óra múlva is ott lehetek. Beüljünk valahová vagy nálatok?
– Inkább együnk egy mákos patkót valahol. Azt nem süt a mama.
Hogy ezt minek mondta, maga sem tudta. Ám abban biztos volt, hogy egy órán belül összetöri valakinek a szívét, elrontja az ünnepét, de ő szabad lesz és ez mindennél fontosabb volt. Nem bírta volna ki a következő napokat tömény hazugságfelhőben. Miért is tette volna? Egy másik fiút szeretett, de őt végtelenül.
Kép forrása: Pinterest
