1813, Büszkeség is balítélet. Elmúlt több, mint kétszáz év és, mi nők bármennyire soroljuk, hogy trendik, szinglik, szabadok, függetlenek és mindenfélék lettünk az évtizedek során, tulajdonképpen lélekben nem sokat változtunk.
Akik még olvasnak, azok lányaikat biztosan megismertetik Hamupipőke és Csipkerózsika történetével, hogy Hófehérkét ki ne hagyjam. Minden kislány úgy szocializálódik, talán nem is tudatosan, hogy vannak a mesék, az álmok, és ezeket kell felnőttként megvalósítanunk. Ezek a vágyak, álmok, legyenek bár hamisak vagy túlzók, lendítenek bennünket át a nehézségeken és hitetik el, hogy van jobb világ. Vannak becsületes és szerelmes férfiak, maradtak itt valahonnan a mesékből lovagok, akik kinyitják az ajtót előttünk, tudnak udvarolni és virágot nemcsak Nőnapra vagy Valentin-napra vesznek.
Maga az udvarlás szó is kiveszőben van, miközben sokan reménykedve várják a herceget. Mind tudjuk, hogy alig akad pár a világmindenségben, sőt, aki akadna, az is foglalt, de hisszük, hogy talán számunkra is megbújik egy valahol, nemcsak a filmvásznon.
Vajon mit tud Mr. Darcy azon kívül, hogy morcos és jóképű? Természetesen művelt és megközelíthetetlen, de mégis érezzük benne, hogy képes szeretni. Minden nő kihívásnak érzi egy ilyen férfi meghódítását. Mindannyian szeretnénk a szívünk mélyén különlegesek lenni valaki szemében. Azt várjuk, hogy meglássa bennünk a csodát, hogy tekintete megfényesedjen, ha minket lát.
Mr. Darcy közel tökéletes férfi. Ahogy a mesékben a királyfik, akikről semmit nem tudunk a státuszukon kívül, talán csak a hajszínüket, ami gyakorlatilag mindig szőke.
Ettől a tökéletes embertől várjuk a megváltásunkat. Szeretnénk, ha tudna harcolni értünk, ha elrejtett érzelmeit mi tudnánk felszínre hozni. Egy személyben szerelmek, múzsák, anyák, barátnők és testvérek is akarunk lenni, mert úgy hisszük, ilyen férfiért megéri. Talán. Sose tudjuk meg, hogy a mesék hogyan folytatódnak, hiszen minden lezáródik az esküvővel, és a boldogság garantált. Persze, mind tudjuk, hogy a házasság ezerféle problémát hoz, de nem akarunk előre nézni. Jobb is. A valóságot a jelenben kell megélni.
Mr. Darcy népszerűsége azért töretlen, mert megadja nekünk, amire álmainkban vágyunk. Ő, ha elvétve szépeket is mond, nem nyálas, nemcsak szavakkal fejezi ki az érzelmeit, hanem tettekkel, ezen kívül nem lép le, nem tűnik el, ha nem kap meg azonnal bennünket. Tud várni és vágyakozni, és észreveszi, hogy értékesek vagyunk. Ez alatt nemcsak a testet, hanem a lelket is értem.
A nők gyakran dobják oda a testüket, hogy a lelkük rejtve maradjon. Vagy talán azért, mert a testüket értékesebbnek hiszik, hiszen minden körülöttük azt sugallja, a külső, a fiatalság, a gyönyörű bőr többet ér, mint minden kedvesség, odaadás vagy őszinteség. Legbelül azonban tudjuk, hogy ez nem igaz. Azt várjuk, hogy a mi királyfink ezt észrevegye. Nem Vilmos herceg kell nekünk, nem Jason Momoa, hanem egy olyan ember, aki nem fél a nehézségektől. A sárkánnyal ma is meg kellene vívniuk, de egyre kevesebben vannak, akik ezt meg merik tenni. Nem is próbálkoznak, mert túl sok királylány van, aki nincs bezárva a toronyba és könnyen megkapható.
A régi értékek nem halványulnak, mert akárhogyan öltözködünk, változtatjuk a testünk, a külsőnk, tulajdonképpen mindig ugyanazok a kislányok maradunk, akik Arielként vágynak a tenger mélyéről egy herceg szerelmére. Lehetünk fiatalok, középkorúak, és idősek is, a megélt vagy meg nem élt szerelmek szellemei ott kísértenek a közelünkben és felhozzák lelkünkből a vágyat, hogy megtaláljuk a mi Mr. Darcynkat, ahogy Elizabeth Bennet is. És ez így van rendjén.
A lélek kódja még mindig megfejtetlen, és amíg ez így van, mi várhatunk, remélhetünk és tagadhatjuk, hogy csak meséken vagy filmeken sírunk, nevetünk, mert ott meg merik mutatni az álmaink.
fotó: Pinterest
