Mire hazaért, felébredt az öccse. Így azonnal véget ért a házban a nyugalom. Anyja sürgött-forgott, mint mindig. Tudta, hogy délre készen kell lennie az ebédnek, ez íratlan törvény volt.
A kisfiú kócos fejjel és csipás szemmel azonnal követelőzni kezdett. Tejet akart cumisüvegben. Három éves múlt és még mindig cumizott. Egy vastag, ronda cumit húztak egy üdítős üvegre, és abból itta a tejet. Most is ezt követelte. Megszokta, hogy nem kell várakoznia, mert első volt mindig mindenben.
– Minka! Látod, hogy csirkét vágok, csináld már meg az öcsédnek! – szólt rá anyja.
A kislány egy nyeles edényben tejet tett a gáztűzhelyre, és félve alágyújtott. A fellobbanó láng mindig megijesztette.
Anyja ezalatt a csirkéket forrázta. Azt nem látta, amikor elvágta a nyakukat. Nem tudta megszokni a látványt. Csak egy nyisszantás volt, de nem mindig sikerült meghalniuk azonnal. Az egyik a vájdlingba került, míg a másikon épp végrehajtották az ítéletet: csirkepaprikás lesz belőle. Az első áldozat vergődését nehéz volt néznie. Egyszer szóvá tette, de azonnal leszidták érte. Mert enni szeret belőle, ugye, mondta az apja.
A forrázott tollak semmihez nem hasonlítható förtelmes szaga betöltötte az aprócska konyhát. Minka mindig hányingert kapott tőle, de most igyekezett elnyomni. A tej majdnem forró lett, mert nem figyelt rá eléggé. Lekapta a tűzhelyről és egy kevés hideggel vegyítette. Lopva anyjára nézett, de az el volt foglalva a kopasztással. Pillanatok alatt két meztelen csirke várta a feldarabolást. Öccse elégedetten cuppogta be a tejet. Pufók arcán jellegzetes gödröcske tette a puttókhoz hasonlóvá. Ráadásul a haja is göndör volt.
Ahogy befejezte, lemászott a székről és odanyomakodott az anyjához.
– Anyuska, nyalókát akarok – mondta negédes hangon.
Az anyjuk ránézett. Elolvadt tekintetében benne volt szíve összes szeretete. Az is, ami Minka része lett volna, ha hagyja.
– Még mit nem – mondta kedvesen a kisfiúnak. Hangjának lágysága szíven ütötte a lányt. Hozzá sosem szólt így.
– De nagyon akarok! – folytatta a rimánkodást.
– Te aztán kihízelged a tehénből is a borjút – nevetett fel a nő. – Ott a pénz a tálkában! Minka, menjetek át a boltba! De semmi mást ne vegyél, csak nyalókát. Megértetted?
Persze, hogy megértette. Esze ágában sem volt mást vásárolni. Ha megtette volna, irgalmatlanul megverik.
Másnap reggel kicsit borongós volt az ég, de a nyár nem húzta vissza oroszlánkörmeit. A forróság délre elérte az elviselhetőség határát, legalábbis a kislány így érezte. A legyek erőszakosan dongtak, és ok nélkül is nekirepültek az ember arcának. Alig akadt pár ostoba, amelyik beleragadt a gangra kihelyezett légyfogó szalagba. Nem lógott le túl hosszan, de minduntalan nekiment valaki és szentségelt.
Minka igyekezett kerülni a mérges felnőtteket, mert rég megfigyelte, hogy haragjukat gyakran töltik ki gyerekeken. Azok valahogy mindig kéznél voltak, vagy csak egyszerűen nem mertek tiltakozni. Ebéd után, ami krumplistészta és borsóleves volt, eldöntötte, hogy a házuk melletti üres telket fogja felfedezni. Nem volt az igazán üres, inkább csak annyiban, hogy nem volt rajta ház. De bokrok, fák és hatalmas gaz bőven tarkállott, ameddig a szem ellátott. A járdát is benőtték kilógó faágak, így arrafelé közlekedni sem lehetett. Volt egy apró ösvény a szomszéd házig, de aki tehette, inkább az úttesten haladt tovább. Félelmetes volt a fák ágaiból kialakult alagút még fényes nappal is.
Minka anyja nagymosást csinált szép idő lévén. Ez mosógép segítségével nem volt nehéz munka, de anyja szerette felnagyítani munkájának jelentőségét. A kislány úgy gondolta, jobb, ha békén hagyja, akkor jár a legjobban. Még az öccsét is jobban elviselte, mint máskor.
A szomszédból átjöttek a Tóth lányok. Köztük mindig Minka volt a főnök, lévén, hogy idősebb volt náluk. Mindkét lány kedves és simulékony volt. A kisebbik szőke, fonott hajú és kényeskedő. Rita, a nagyobbik, szemérmes és csúnya volt. Öreges arcával nem tűnt gyereknek. Mintha a természet megtréfálta volna, és a gyerektesthez öregasszonyfejet csatolt volna.
– Mit játsszunk? – kérdezte Évi, a kisebbik.
– Tudjátok, mit? Legyünk felfedezők!
A két lány még nem sejtette, mire gondol, ezért kérdő tekintettel várták a folyatást.
– Menjünk a ház mögé és derítsük ki, lakik-e valaki a bokrok mögött! – kiáltotta Minka lelkesen. – Hátha manókat találunk vagy alvó tündéreket!
A másik kettőnek felcsillant a szeme, de aztán ki is hunyt a lelkesedés tüze.
– Ott nagy a gaz! Meg csalán is van! – mondta a kicsi óvatosan.
– Nem baj, mi felfedezők vagyunk! – tiltakozott Minka, akit elkapott a kaland szele.
Egy pillanatig hallgattak. Aztán döntöttek és libasorban elindultak. Elöl Minka, mint a főkolompos, mögötte a két kalandor vékony gumiszandálban. A sort Nándika zárta főtt kukoricát eszegetve. A nap úgy égetett, mintha azt tervezte volna, hogy felperzsel minden élőlényt ezen a nyáron.
A fő felfedező klumpájával taposta a hatalmasra nőtt gazt. Óvatosan hajtogatta szét a bokrok be-benyúló ágait. A telek legvégén csábító mező hívogatta őket, amely ugyan már nem zöldellt, de ismeretlensége titkokat sejtetett.
– Aú! – kiáltott fel éles hangon Évi. – Megszúrt a csalán.
– Ne nyafogj! – szólt rá a nővére. –Nyálazd meg!
– A lábamat hogy? Nem ér oda a nyelvem!
Ezen mindnyájan nevettek.
– Akkor hagyd, majd elmúlik!
Már csak pár lépés választotta el őket a tisztástól, amikor Minka megbotlott. Előre esett és csak annyit érzett, hogy valami megszúrja. A fájdalom olyan erős volt, hogy belesápadt. Egy hang nem jött ki a torkán. Nem bírt felállni. Egy hegyes gally vége állt ki a térdéből jó öt centire. Rita melléguggolt és csak ennyit mondott:
– Most nagyon ki fogsz kapni! – Mindketten tudták, hogy így lesz. De a fájdalom most legyőzte a félelmet. Nándika tágra nyílt szemel nézte nővérét, aki nem sírt, hanem fehér arccal ordítani kezdett.
– Anyuuuu! – Aztán még egyszer.
A csendet kettéhasította jajkiáltás. Hosszú ideig nem történt semmi, de utána megjelent Minka anyja. Lihegve rohant feléjük, közben vizes kezét törölgette. Látszott rajta, nem tudja, mit tegyen.
– Mit kerestek ti itt? Hát nem megmondtam százszor, hogy ide nem szabad bejönni? Nektek hiába beszél az ember? – kiáltotta haragosan. Tehetetlen dühében majdnem megütötte a kislányt.
Csak ekkor vette észre, mi a baj. Lehajolt és megpróbálta azonmód kirántani a vékony ágat, de nedves keze lecsúszott róla. Ezért fogai közé vette és eltörte. Úgy nézett ki, sikerült.
Minka moccanni sem bírt. Tudta, hogy apja ezért a szófogadatlanságért még jól el is veri. Ezért, hogy ne rontsa tovább a helyzetet, összeszedte minden erejét és felállt.
– Most jó? Nem fáj? – kérdezte az anyja.
– Nem – suttogta.
Hogy mondhatta volna, hogy sajog mindene? Ha szól, még biztosan nagyobb szidást kap. Inkább hallgatott és erősen koncentrált, hogy arcára ne üljön ki érzelem. Csak a könnyei eredtek meg. De ez betudható volt az ijedelemnek is. A két szomszédlány mukkanni sem mert. Nándika csendben rágcsálta a kukoricáját, mint egy eltévedt kisegér.
Minka anyja sóhajtott egy nagyot.
– Ha apád megtudja, lesz nemulass – jegyezte meg.
Erre még nagyobb lett a csend. Az asszony megfordult és visszament a házba.
Az egész nap fura hangulatban telt. Minka lába nem fájt már annyira. Erősen igyekezett titkolni, hogy fél az estétől. Fél apja haragjától és a veréstől is. Kapott már ki párszor pálcával. Mindig rettenetes volt. Miközben apja ütötte, arra is koncentrálnia kellett, hogy be ne pisiljen. Az ütések ereje parázsként perzselte a bőrét, de a félelem, amely a szívét tépte, sokkal fájóbb volt. A legrosszabb mindig az volt, hogy apja nem tudta abbahagyni a verést. Mintha olyankor elveszítette volna az eszét, és megfeledkezett volna arról, hogy a saját gyerekét csépeli. Arcára kiült a harag és az elszántság. Meg akarta mutatni a világnak, hogy ő főnök odahaza, neki tisztelet jár. Szerencsére erre ritkán került sor.
Estefelé már rosszul volt az idegességtől. Nem kért almát sem, amivel anyja barátnője, Irma kínálta, aki pár percre ugrott be pletykálni. Pedig a nyári alma volt a kedvence.
Folytatjuk…
Fotó: Alexas Fotos: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szabadtartasu-tyuk-egy-rusztikus-tyukolban-32594274/
