Amikor meghallotta a kapu nyikorgását, elsápadt. Kék munkásnadrágjában, fején micisapkában határozott léptekkel megérkezett az apja. Még alig volt negyvenkét éves, de nagy hasa és a szeme körüli ráncok miatt idősebbnek tűnt.
Minka látta, hogy anyja azonnal melegíteni kezdi a tűzhelyen az ebédet. Délután öt volt, de apja akkor evett aznap először rendesen. Megpróbált kioldalogni a konyhából. Szeretett volna láthatatlanná válni. Sikertelenül.
Misi ledobálta magáról a piszkos ruhát, megmosta a kezét a lavórban és leült enni. Átható izzadságszaga betöltötte a konyhát. Ez Minkán kívül senkit nem zavart. Anyja is letelepedett és már mondta is a magáét. Mesélte az új híreket, elvégre a barátnője elárasztotta pár órával ezelőtt. Az egyik nagyon izgalmasnak tűnt. Valami Icuka, az, aki az önkiszolgáló boltban dolgozott a kasszában, hajnalban megszökött a férjétől. A régi szerelme szöktette meg az ablakon át. Szemtanú pedig mindig akadt, ahogy most is. Misi csak kanalazta a levest és hümmögött. A kanál egyszer-egyszer idegesen a tányér széléhez koccant. Nem szerette a felesleges locsogást, a feleségéét meg pláne nem. Bosszantotta az asszony már a jelenlétével is. Mégse akarta letorkolni.
A nő, mintha megérezte volna a visszafojtott feszültséget, hirtelen elhallgatott.
Kinn kukorékolt a kakas, ugatott a kutya. Az egyre erősödő kutyaugatás jelezte, hogy valaki nagyon szeretne bejönni, de Csibész hangja visszatartotta.
– Megnézem, ki az! – állt fel Böske. Valamit lesöpört a kötényéről és kisietett.
Minka úgy döntött, jobb, ha ő meséli el, mi történt. Vett egy mély levegőt.
– Apuka, képzelje, mi történt! – kezdte.
Ez a magázódás természetes volt a családjukban, bár a kislány senkit nem ismert, aki magázta volna a szüleit. 1975-ben ez idejétmúltnak tűnt. Csak náluk nem. Apja viszont ragaszkodott hozzá. És amit ő eldöntött, annak úgy kellett lennie. A dolgok nem változnak olyan gyorsan, mint ahogy egyesek hiszik. A tisztelet az tisztelet, mindegy, hogy a naptár mit mutat. Ezt mondogatta folyton.
Mielőtt azonban folytathatta volna, beviharzott az anyja. Arcán izgalom és félelem keveréke ült. Urát nem volt szabad zavarni evés közben, erre itt van a kapuban ez a tolakodó Szűcs Bandi és nem lehet lerázni.
– Na, ki volt az? – nézett fel a férfi a krumplistésztából.
– Szűcs. Tudod, aki a csárda mellett lakik.
– Mit akart?
– Azt mondja, jön az eső és szeretné, ha holnap az ő búzájában kezdenél.
– A kurva anyját! – káromkodott egy hatalmasat Minka apja. – Mindegyik ezzel rágja a fülem. Mintha ezerfelé tudnék szakadni. Ha esni fog, esni fog, majd eláll.
– De neki nagyon fontos, mert a fia most vonul be katonának, és ha késik az aratás, nem lesz pénz a búcsúztatójára.
– A többinek is van meséje…
Az asszony nem tudott mit mondani. Várt.
– Elment vagy kinn vár?
– Még itt van. Beszélni akar veled.
Misi felállt. Nagy hasa csak úgy rengett. Arcának peremén csorgott az izzadtság. Majicája is átnedvesedett. Félretolta a székét, és komótosan kisétált.
Minka tudta, hogy elszalasztotta a lehetőséget. Most már nem lesz alkalma elmondani úgy, hogy megússza a verést. Lehajtotta fejét, és kis híján elsírta magát.
– Mit lábatlankodsz itt? – rivallt rá az anyja. – Keresd meg Nándikát, mert egy ideje azt sem tudom, hol van.
Kimenni és keresni akaratos öccsét a lehető legjobb dolognak tűnt az adott pillanatban.
Apja már jött is vissza.
Még hallotta, hogy odaszól a feleségének:
– Hajnalban Szűccsel kezdek. Hagyott itt vagy tíz üveg sört. Meg pénzt ígért.
– Mennyit?
– Eleget ahhoz, hogy ne tudjak nemet mondani.
– Ahogy jónak látod.
Az ügy el volt intézve.
A kislány maga elé bámult, térde egy-egy mozdulatnál jelezte, hogy a délelőtti esés nem volt túl szerencsés. És mintha meg is duzzadt volna. Megmutatni semmiképp nem akarta az anyjának, ne kerüljön terítékre az ügye este se.
Folytatjuk…
