Ancsa, a Minden. A tökéletes nő. Hosszú, hullámos fekete hajával, karcsú termetével kilógott a falusi nők közül, nem csoda, hogy nem is akart ott maradni. Biztosan tetszett neki Minka apja, de kevésnek találta. Ez bebizonyosodott az félév alatt, amelyben együtt éltek Újvidéken, ahol a férfi állást kapott, mint autószerelő. Nem is keresett rosszul, viszont éjjel-nappal dolgozott, Ancsa pedig unatkozott. A férfiak testére tapadó, erőszakos tekintetétől pedig nem tudott és nem is akart szabadulni. Aztán egy délutánon, amikor Gorant, a közeli iroda tervezőmérnökét látta vendégül az ágyában, lebukott. Misi váratlanul hazaugrott bérelt kis lakásukba kezében egy hatalmas adag krempitével.
A garzon egyetlen szobájában zajló eseményeket nem lehetett félreérteni. Nem szólt semmit, a falhoz vágta a süteményt és elviharzott. Haza sem jött, csak másnap este hullarészegen. Tántorogva összepakolta a holmiját egy táskába, odadobta az ágyra a lakbért és csak ennyit mondott:
– Kurvákkal nem kezdek.
Azzal eltűnt. Hazautazott a faluba, és nem volt hajlandó többé kiejteni Ancsa nevét.
Az ebéd végeztével mindenki készülődni kezdett a szertartáshoz. Maga a házasságkötés háromkor volt, mint mindig a községházán. Az oda vezető út mellett folyamatosan gyülekeztek az emberek, mert egyfelől kíváncsiak voltak az ifjú párra, másfelől a násznép által osztogatott nagy, puha sóskifliket gyűjtötték be. Minka a tömegben sehol sem találta a fekete szemű fiút. Ettől még rosszabb lett a kedve. A leerőszakolt kenyér is erősen visszakívánkozott belőle.
A házasságkötő terembe csak a legközelebbi rokonok mehettetek be, így Minka családja elindult hazafelé. Meg kellett etetni az állatokat, mert azokat nem érdekelte semmiféle mulatság. Ezalatt az új pár közös életük első pillanatait megélve, Zomborba utazott műtermi fotókat készíttetni. Általános szokás az volt, hogy este hét körül szállingóztak vissza az emberek mintegy felszabadulva a hivatalos kötöttség alól. Mindenki átöltözött, és készülődött a hajnalig tartó táncra, no meg evésre.
Az is szokás volt a faluban, hogy bonbont vittek este a rengeteg sütemény mellé. Ez nem tűnt észszerűnek, de a hagyományt nem lehetett felülbírálni.
Az asztalok roskadoztak a fehér – és vörösboros üvegektől, a sörtől és mindenhol szódásüvegek is sorjáztak. Köztük pedig papírtálcákon a héten sütött finomságok. Az egész lagzi a mámoros evésről és ivásról szólt. Minka nem szívesen vetette le csodaszép ruháját, hiszen a fiú megdicsérte. De az átöltözés kötelező volt, megszólták volna őket, ha nem teszi.
Míg ezen elmélkedett, apja és anyja megetette a csirkéket meg a disznókat. A kutya is kapott valami maradékot. Nándika a szalmakazal mellett bóklászott, úgy tűnt, keres valamit. Csinos öltözéke már a múlté volt, hatalmas folt éktelenkedett a nadrágján, az ingét is leette. Vajon melyik ruháját vegye fel, töprengett tovább a kislány. Nem volt sok, de mégse tudott dönteni. Tetszeni akart. Hatéves szíve elismerésre vágyott. Talán a másik virágost? Vagy a piros pöttyöst? Ha az anyja megengedi, akkor az utóbbit. Annak fehér szegélyét piros farkasfog díszíti. Életében először valóban szép akart lenni. Bár vékonyszálú, barna haja erősen a fejéhez tapadt, ez zavarta. Jó lett volna megmosni előző este.
Fejfájása csillapodott, de nem szűnt meg. Mivel anyja nem ért rá, úgy gondolta, egyedül is boldogul. A sparhelten mindig melegedett víz egy fazékban. Felállt a hokedlire és nehezen egyensúlyozva a lavórba meregetett belőle. Belenyomta fejét a langyos vízbe, amikor eszébe jutott, hogy a sampont nem készítette oda. Hajából csorgott a víz, de muszáj volt megkeresnie az apró flakont. A linóleumon ekkor már jókora tócsa állt. Hogy baj lesz belőle, az nem volt titok, hisz kérdezés nélkül tett olyat, amit nem lett volna szabad.
Hajat mosni csak egyszer szoktak egy héten, emellett a konyhát is eláztatta. Az illatos hab beterítette a fejét. Élvezettel masszírozta a bőrét. Eddig ezt még soha sem csinálta, mindig az anyja intézte a fürdést. Már majdnem kész volt, amikor rájött, hogy nem elég leöblítenie a habot a lavór vizében, még külön egy fazékból is szoktak a fejére tiszta vizet önteni. Erre nem gondolt az elején. Viszont most végképp kivitelezhetetlennek tűnt a dolog.
Ekkor lépett be az udvarról az anyja.
– A szentségit! – kiáltotta. – Mi a picsát csinálsz? – Hangja egyszerre volt ideges és haragos.
– Szerettem volna megmosni a hajam – felelte Minka csendesen. Most, most fogja megütni, lüktetett benne a félelem.
– Azt látom! És ehhez az egész konyhát el kell úsztatnod? És mi a francnak akartál hajat mosni? Nem vagy te királylány!
– Csak…
– Nekem te ne csakolj! Maradj ott, ahol vagy, leöblítem, de utána feltakarítasz! Megértetted?
– Meg.
Minka örült, hogy mégse ütötte meg. Szinte jó kedve lett. Úgy érezte, mindennel együtt megérte az egész procedúra. A langyos vízben kimosódott hajából a fenyőillatú sampon, és ott állt törülközővel a kezében. Alaposan megdörzsölte, megfésülte. Az egyetlen tükörben, ami a házban volt megszemlélte magát. A szeme csillogott. Boldog volt, hogy megtette.
– Ne vigyorogj ott, mint valami bolond, hanem töröld fel a vizet! Ott a rongy! – rivallt rá Böske. – Igyekezz, mert nemsokára mennünk kell vissza!
A kislány amilyen gyorsan csak tudta, eltűntette a víztócsákat. Miközben hajlongott, a feje megint sajogni kezdett, és melege lett. Arca kipirult. Megszédült, de nem esett el. Próbált észrevétlen maradni. Ha már bajt okozott, legalább ússza meg ennyivel.
Közben apja is előkerült. Ő nem váltott inget, sem nadrágot. A férfiak nem adtak az ilyesmire. Nándikát természetesen át kellett öltöztetni.
Folytatjuk…
