Egy fiókáját csikkel etető karibi ollóscsőrű madarat kapott lencsevégre egy természetfotós. A cigaretta szűrője olyan műanyag rostokból készül, amelyek csak évek múlva bomlanak le. Ezzel táplálja utódját a floridai tengerpart egyik túlélő szárnyasa. A fotós ezzel a szívszorító képpel akarja elérni, hogy a parton pihenők ne dobálják el a cigicsikkeket. Persze, nem egyedüli az eset. Ez csak egy példa arra a megszámlálhatatlanul sok élőlényre, akik a Föld dinamikus hanyatlásához próbálnak alkalmazkodni.
Mindeközben a neten kommentháború zajlik. Ismeretlenek sértegetnek és trágárkodnak, vagy megpróbálják visszafogottan, de határozottan kifejezni a véleményüket: egy ember nem tehet a Földért semmit, és amúgy sem akkora a baj, hiszen ötven éve is melegek voltak a nyarak. Passzivitás, szájtépés, információ- és empátiahiány. Dráma. De ez még mindig nem a legnagyobb baj. A végső döfést a Földnek, úgy hiszem, az embereken elhatalmasodó könyörtelenség, érzéketlenség adja meg. A dühében macskát falhoz vágók, az állatkínzók, az utcán rosszul levők mellett elmenők, a buszon időseket elsodrók végképp nem fognak törődni azzal, hogy a korallzátonyok elpusztulnak – hiszen aki egy embert vagy egy macskát sem kímél maga mellett, miért aggódna egy távoli élet miatt?
A Biblia szerint mindennek a végén marad a hit, a remény és a szeretet. De ezek közül is a legnagyobb a szeretet. Úgy tűnik, ennek az “ódivatú történelemkönyvnek” végül csak igaza lesz… ha pusztul a Föld, (például a vízparti városok eltűnnek a föld színéről, a szárazföldiekben pedig elviselhetetlen lesz a forróság, eltűnnek a gyümölcsfákat beporzó méhek, ihatatlanok lesznek édesvizeink, állataink húsa pedig műanyaggal telítődik), csak összefogással fogjuk túlélni a napokat. Ha úgy tetszik: szeretettel, befogadással, alázattal, empátiával. A túléléshez nem lesz elég az, hogy nem kérünk szatyrot a teszkóban. A túléléshez – hangozzék ez bármennyire is giccsesen – ismét meg kell telnünk szeretettel. Ez nem utópia. Ez a rettenetes valóság.
Fotó: Internet
