Panna és a szép szerelmek mítosza 1. rész

(Rövidke történet arról, hogy van igazság a mítoszok mögött…De tényleg?)

 
 

A szép szerelmek mindig egy véletlennel kezdődnek. Legalábbis valaha ez így volt. Panna csak nézte, ahogy a régi filmekben mindenkinek jut egy kutyasétáltató kaland, egy összeütközés az utcán vagy épp az elejtek valamit-helyzet, amikor egy segítőkész férfi sosem zsíros bőrű, kövér és fogatlan, ahogy az nála elő szokott fordulni, megold. Nem mintha nem lett volna elég példa arra, hogy megbotlott, kiömlött a kezében lévő folyékony mosószer, vagy a kasszánál gurult le a szalagról a tartósítószerekkel telenyomott bolognai szósz. Placcsant egy nagyot, a mögötte álló élesen felsikoltott, és olyan tekintettel nézett rá, mintha az ikertornyokba vezette volna a repülőt.

Az ő világában a férfiak nem jártak öltönyben, fényes volt a fejbőrük, és csak a hetven feletti járókeretes bácsi mondta csak, hogy hű, de szép magácska, amikor visszatolta a bevásárlókocsit. Akkor elmosolyodott, mert jólesett neki, de azért a hetven év, az nem harminckettő, ez biztos.

Panna sem volt annyi. Elmúlt ötven és sehogyan se akarta elfogadni, hogy nem nézik meg az utcán. Ebben az volt a meglepő, hogy régen se nézték meg, mert átlagos volt, maximum jó lábakkal áldotta meg a Teremtő. Ez utóbbi is lassan a múlt meséi közé került, ahogy belépett a menopauza gyötrő időszakába, és még a térde is meghízott. Vastag vádlija nem keltett vágyat senkiben, nem beszélve a combjairól, amelyeket régen még mutogatott, most azonban farmerral takargatott, mert a vékony nadrágokon átütött a karfiol.

Nem narancs, azon már túl volt, hepehupás karfiol díszítette még a felkarját is, mégse nyugodott bele. Szenvedett, de annyira nem, hogy eddzen. Továbbra se vetette meg a csokit, a rántott húst és a jegeskávét, ami további kilókat eredményezett. Panna gömbölyded volt, mondjuk ki, némileg túlsúlyos, és ez ellen csak annyit tett, hogy nem nézett tükörbe vagy jajongott a barátnőjének. Ez utóbbit mesterfokra fejlesztette. Mivel azonos korúak voltak, egyiküket se zavarta, bár Ágika gyakran fűszerezte a mesét különböző testi bajaival is. A derekam, a hátam és a térdem-kezdetű hosszadalmas nyavalygást mindketten jól ismerték, de nem tehettek ellene semmit. Magától életre kell mindegyik, és a híres meseíró is megirigyelte volna a részleteket. A baj természetesen nem ez volt, hanem az, ami nem látszott.

Panna nem öregedett belül. Ahogy Ágika sem, de az nem az ő lelkét emésztette.

Hogy lehet, hogy egyesek örökösen szépek, tette fel magának a kérdést, amikor a netet bújta. Hiába tudta és fogta fel, hogy a sztárok nem földi lények, és naponta tíz meg tíz ember gondoskodik arról, hogy megjelenésük kifogástalan legyen, ő sem akart mást. A nagy szerelem csak a jó nőknek jár, mondogatta. Ki látott már kövér, hájas derekú, öregedő nőt szexelni a vásznon, mondta ingerülten, amikor barátnője rászólt, hogy ne beszéljen ostobaságokat.

A fordulópontot a nyolcvan kiló jelentette. Olyan vagyok, mint egy Buddha szobor, keseregte, mire Ágika elé tolt egy szórólapot. Az állt rajta, hogy mindegy hány éves valaki, edzeni jó. A bal sarkában egy olyan férfi vigyorgott, akit ki nem állt. Ötven felett lehetett, kopasz és fényesfejű. Szerencsére a fogsorát eltakarta. A teste nem volt rossz, de a feje…

– Nem mindegy? – kérdezte a barátnő. – Segíteni fog, és neked ez kell, nem?

– Biztosan drága! Nézz rá! Ez olyan hely, ahová huszonévesek járnak, akik negyven kilójuk miatt mennek a Dunának.

– Kifogás és kifogás! Ha rajtad lenne a szemüveg, láthatnád, hogy alulra oda van írva, hogy mindegy hány éves vagy, ha változtatni akarsz a testeden, tedd meg!

– Kell a vendég! – legyintett lemondóan.

– Ötvenöt vagy, nem száz. Ha ennyire zavar a súlyod, akkor fizess be, de előbb együnk egy fagyikelyhet, jó?

Panna felnevetett. Lehet nemet mondani egy ilyen ajánlatra?

Másnap azonban a mérleg nyolcvankét kiló felé billent. Egy fagyikehely miatt, döbbent rá. Fagyasztott levegő nincs, kérdezte dühösen önmagától, amikor táskájából kikandikálva észrevette a szórólapot.

Folytatjuk…

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here