Amikor Szandra magára hagyta Pétert, úgy érezte, megszakad a szíve. Olyan lányregényes módon, ahogy csak akkor tud fájni, ha a szerelem a gyilkos. Pétert, aki nem lehetett az övé, és tűnjön bármilyen szánalmasnak, bármennyire csúnyának a helyzet, szerette. Hogy ennek nincs magyarázata, azt is tudta. Azzal is tisztában volt, hogy gyakorlatilag az egész egy csapda, amelyből ki kell másznia, ha tetszik, ha nem.
Péter megrendülten bámult a lány után. A pokolba minden érzelemmel, gondolta. Milyen marhaság ez a sorstól? Meddig kínlódik még, ez nem egy brazil szappanopera, amelyben nem történik semmi évek alatt, csak mindenki jajong és kesereg. A házassága egy fabatkát se ér. A két fia azonban mindent. Igen, változnak az emberek, ha tetszik, ha nem. Lehet a sírig szeretleket hazudni, ha nem érzi az ember. Ahhoz meg a harmincas éveiben túl fiatal az ember, hogy megalkudjon. Nincs garancia, hogy a másikkal jobb lesz. Mire van? Még egy hajszárítóra is csak egy éves a jótállás, pedig annak aztán nincsenek érzelmei. Ha nem próbálja meg, mire várhat? Lehet így élni, de akkor marad a keserűség. Élete nehéz pillanataiban fájni fog a gyávasága. Felállt, a vízre pillantott, ami gondtalanul hömpölygött előtte, és már tudta, hogy megszületett benne a döntés.
Kétség se fért hozzá, hogy nehéz lesz. Minden változás az, kevés jár felhőtlen örömmel. A fiait nem akarja elveszíteni, viszont önmagát sem. Az ember lelke akkor is elsorvadhat, ha nem éri bánat, csak örömtelen napok sorát tolja maga előtt. Lehet görgetni a nappalokat és az éjszakákat, de ha nincs bennük élet, akkor az csak lassú pusztuláshoz vezet.
Szandra visszament a szállodába, összecsomagolt és kijelentkezett. Ettől megkönnyebbült. Amikor elhagyta a várost, úgy érezte, ez volt a legjobb, amit tehetett. Ha Péter úgy dönt, hogy nem őt akarja az életébe, megérti, elfogadja, és minden porcikájából megpróbálja kiirtani ezt a szerelmet. Hisz csak egy érzés…Elmúlik, ahogy a bánat, az öröm és a szenvedés is. Egyszer. Akkor még nem sejtette, hogy az elkövetkező fél év a maga csendességével több változást hoz az életébe, mint addig bármi. Azon szombaton, amikor kelletlenül felvette a telefont, álmában sem gondolta, hogy Péter hangját fogja hallani.
– Szia! Tudnánk beszélgetni valahol? – kérdezte a fiú.
– Valami baj van? Furcsa a hangod. – Nem, Péter hangja nem volt furcsa, az övé viszont igen, mert alig tudta visszanyelni sírását.
– Nincs, de ezt nem telefonon akarom megbeszélni. Egy óra múlva ott tudsz lenni a kávézóban, ami Patak utca sarkán van, nem messze a lakásodtól?
Szandra hallgatott. Mit mondhatott volna? Elmenni? Minek? Megint egy kellemes csevej, aztán hetekig szenvedni Péter után? Ez már-már nevetségesnek tűnt.
– Nem tudom, van-e értelme ennek…
– Szandra, kérlek! Gyere el, és ha akarod, soha többé nem kereslek ezután. Csak most az egyszer legyél ott. Mintha ez lenne az első randink.
A lány elnevette magát. Szíve hatalmasat dobbant, és bárhogy szeretett volna, nem tudott nemet mondani. Aztán meglátta haját, arcát a tükörben, ettől egy kicsit meghökkent, de úgy gondolta, egy óra elég lesz, hogy restaurálja a külsejét. Nem lett elég, de tíz perc késés belefér, morfondírozott magában. Ez a tíz perc azonban a másik félnek maga volt az örökkévalóság.
Péter alig mert mosolyogni, amikor meglátta. Istenem, szeretem, gondolta rémülten. Jobban, mint bárki gondolja. Jobban, mint bárki ezt megítélhetné.
– Kérsz egy kávét, limonádét, bármit? – kérdezte idegesen. A lány figyelmét nem kerülte el, hogy remeg a keze.
Szemében aggodalom és félelem elegye ült, de megpróbált mosolyogni. Olyan, mint én, gondolta. Ő az én tükörképem. Hogy ez jó-e, nem tudta, de gyorsan kinyögte, hogy egy lattét szívesen inna.
Péter lesegítette a kabátját, közben észrevétlenül végigsimított a haján. Csak egy pillanat volt, de beleborzongott.
– Nem akartam telefonon beszélni veled. Így se könnyű, de muszáj.
Szandra hallgatott. Mit mondhatott volna? Mit akar tőle? Hogy legyen a titkos szeretője? Vajon miért vannak itt?
A kis kávézó szinte üres volt ezen a kora reggeli órán, csak két lány vihorászott nem messze tőlük a sarokban. Az ablakpárkányon egy döglött légy hevert, de azon túl csendes volt minden.
– Mondd kérlek, miért vagyunk itt, mert egyre nehezebb várnom! – mondta végül.
– El akarom mondani neked, hogy válunk. Egy hónapon belül kimondják, ha minden igaz.
– Elválsz? – kiáltott fel a lány ijedten. – Miattam?
– Nem, azért, mert nem jó már együtt. Persze miattad is, de nem úgy, ahogy gondolod.
– Péter, biztosan ez a legjobb, amit tehetsz?
A fiú meglepődött. Nem ezt várta. Azt hitte, Szandra jobban fog ujjongani. Lehet, hogy már rég van valakije, csak ő hitte, hogy szereti?
– Ez az életem legjobb döntése. Úgy akarok élni, hogy otthon legyek a saját életemben.
– Ezt szebben aligha mondhattad volna.
– Meg kell kérdeznem, még akkor is, ha a válaszod nem lesz pozitív. Ne nézz így rám kérlek, mert menten összecsinálom magam!
– Jó, nem nézek – kacagott Szandra. – Kérdezz bármit, őszinte leszek, ebben biztos lehetsz.
– Ez a legjobb benne.
– Szandra, akarsz az én életem része lenni? Nem ígérem, hogy egyszerű lesz, de az biztos, hogy szeretni foglak. Ahogy most is.
A lány nem tudott megszólalni. Ilyen keresetlenül őszinte szavakat régen hallott, főleg, hogy tudta, a férfiak nem szeretnek az érzelmeikről beszélni.
– Szeretsz engem? – hebegte zavartan.
– Tudom, hogy ezt nem kérdezed komolyan. Igen. Régóta.
– Péter…Én nem is tudom, mit mondjak. Tudtam, éreztem, de nem hittem volna, hogy valaha is kimondod.
– Még nem válaszoltál. Ha egy percen belül nem mondasz valamit, szívinfarktust kapok itt helyben.
Szandra bólintott. Amit érzett, azt megénekelték, megírták már százezren, mégse érezte senki ugyanazt.
– Mindig is az életed része akartam lenni, amióta csak ismerlek. Meg ne halj most nekem! Igen, igen, és igen! Veled akarok lenni!
Péter átnyúlt az asztalon és megfogta a lány jéghideg kezét. Látta rajta a rettenetes izgalmat, de az örömöt is.
– Köszönöm. Nem is tudom, mit mondjak erre.
– Hogy ez életed legszebb pillanata meg ilyesmiket – mosolyogott a lány. – Láttam elég filmet a témában!
– El se hiszem, hogy ez megtörténik…Inkább ez jár a fejemben. Elképzeltem, de nem gondoltam, hogy ennyire jó érzés lesz.
– Tudod, néha még a képzeletünk is szegényes. Nem ígérek semmit, de megpróbálom jól csinálni veled az életet.
Ekkor érkezett meg a latte. Szandra szélsebesen belekortyolt, mert zavarban volt. Keze még égett Péter érintésétől. A szíve meg…Arról még az ódák is keveset zengtek volna. A fiú nézte, és nem merte megtörni a csendet. Egy pillanatra megállt az idő, majd sietősre vette, és rákacsintott a párra, akik észre se vették, hogy arra járt, és megpihent mellettük.
Vége
Kép forrása: Pinterest
