A kamaszkor maga a pokol. Elsősorban a kamasznak, de a családnak és 150 km-es körzetben majdnem mindenkinek. Egyszerűen nem lehet kibírni őket, mégis szeretni kell és ez fordítva is igaz. Egyetlen megoldás marad: várni, hogy múljon az idő. Kb. tíz év, 520 hét, 3650 nap vagy ki tudja mennyi. Közben kihullik a hajunk és olyan sérüléseket szenved az önbecsülésünk, amit kiheverni évek munkája lesz. Jöjjön pár jellemző helyzet. Ismerősek lesznek:
- A kamasz nem köszön, ha hazaesik, mert nincs kedve, felbosszantotta valaki, ugyan már, minek és hagyják békén, miféle marhaság ez a köszönés. Csak a boomerek szeretik, más senki. Esetleg morog, bólint egy negyedet, de ezzel meg kell elégednünk, ez már valami.
- A szobája magánterület, olyan hely, ahová ritkábban lehet belépni, mint külföldre utazni, és csak akkor nyílik ki az ajtaja, ha elfogyott az oxigén és tiszta ruha meg kaja kellene. Persze úgy, hogy szolgaként sűrű elnézések közepette tálaljuk.
- A kamasz mindig éhes, de ami otthon van, az nem jó. Sosincs otthon normális kaja, értsd az, amire foga fáj. És tegyük hozzá, ami tegnap normális volt, az ma már nem biztos, hogy az.
- A kamasz mindig fáradt, különösen este, reggel, délben meg éjjel, kivéve, ha bulizni akar menni, ha valaki füttyentett neki, és tud egy jó helyet, ahol ellehetnek. Különben a szénbányában se fáradnak el annyira a bányászok, mint ő a barlangjában.
- A kamasz büdös, de a szaglását vesztette az utóbbi időben. A szobájában penészedik és rohad a kaja, a zoknijával borzokat lehetne kergetni, edzőcipőjét még a terasz zárt ajtaján keresztül is lehet érezni. Fürödni nem kíván, inkább fújja magát dezodorral, aminek illata a szomszéd háztömb végén is érződik. Ő tudja, mit jelent illatfelhőt húzni maga után.
- A kamasz sose siet a fürdőben. Ritka az öt perc, mert olyankor nem csinál semmit, nem mos fogat, a vécét se húzza le mindig, de ha nem öt perc, akkor másfél óra…A család többi tagja ezalatt önuralmat tanul odakint.
- Tini gyerekünknek minden kínos. A létezésünk, a mosolyunk, a ruházatunk, a kedvességünk, a modorunk, a szóhasználatunk. Mások előtt nem nyilváníthatunk véleményt, mert elsüllyednek szégyenükben.
- Érzelmei olyan sebességgel változnak, mint az angol időjárás. Reggel morcos, egy órával később dühös, majd sértett, később a világ esze és filozofikus, majd megint undok, és néha úgy viselkedik, mint egy dedós. Ezt persze ő menőnek mondja. Sikít, visít, nyafog és muszáj jeleznie valahogyan, hogy él, hogy ott van, és joga van káromkodni.
- A kamasz mindenhez ért. Persze a technológia minden szintjén otthon van, ezt nem vitatjuk, de az élet egyéb területén is szakértővé válik, mi pedig ostoba, elavult nézeteket valló szülőkké. Mindent jobban tud, és olyan lenézéssel méreget bennünket, mintha legalábbis a dínók korából maradtunk volna itt egy véletlen folytán.
- Ha kamasz van a házban, nem értjük a beszédét, mert annyi angol kifejezést használ, hogy akár nyelvvizsgát is tehetne, de minek? Derogál neki, inkább forgatja a szemét, csapkodja az ajtót, és kikéri magának, hogy figyelünk rá, hogy nem figyelünk rá, hogy faggatjuk és hogy meg se kérdezzük, mi van vele.
- Sose kérdez meg bennünket semmiről, mert úgyse értjük meg, nem is értenénk hozzá, és különben is mindegy mit akarunk vagy gondolunk. Csak adjunk pénzt, szaladjunk érte hajnali fél négykor, hogy hazavigyük, értsük meg, hogy nem járhat akármiben, és nem tudja mit akar az élettől, de azt nagyon, viszont szálljunk le róla, mert fárasztó a nézésünk, hát még a szövegünk.
Kamasszal egy légtérben lenni idegőrlő, kivéve, ha eszébe jut, hogy ő mégiscsak kedves akar lenni. Öt percig.
Ezeket az éveket nem lehet megérteni, ne próbáljuk. Hiába veszekszünk, prédikálunk, csak magunkkal tolunk ki. Mert azt a tekintetet, amit fél óránként kapunk, nem tesszük zsebre.
