Sophia Loren

Vannak a nők és van a Nő.

És ha Nő akkor nekem Sophia Loren. A véleményem szerint a legnagyobb elismerés egy nőnek, ha egy másik nő elismerését és csodálatát vívja ki. Nagyon kevés alkalmak egyike, amikor egy nő belépve egy helységbe nem csak a férfiak tekintetét vonzza, hanem a nőkét is. És Sophia Loren ez a Nő. Kisugárzásában, megjelenésében, egész lényében olyan elementáris nőiességet, kecsességet, eleganciát sugároz, ami mindenkit rabul ejt.

 
 

Az olasz díva, a családanya, a hollywoodi sztár, az olasz mesterszakács, és a temperamentumos feleség. Rögtön pár jelző, ami nevével már összeforr. Hihetetlen népszerűségnek örvend hazájában és szinte az egész világon.

Élete, akár egy mesekönyvből kiollózott történet lenne, az Olaszországban egy kis faluban született szegény sorsú beteges kislány elindul szerencsét próbálni, és meg sem áll az álmok, tündérország földjéig, a mesés Hollywoodig. Útján összeakad jótündérekkel és gonosz boszorkányokkal is, akik így vagy úgy, de végül karrierjét segítik. Férje, aki a kezdetektől pártfogója és hűséges társa 16 évesen karolta fel és nem túlzás azt mondani, hogy szerelem volt első látásra a férfi részéről. Sophia bízhatott a férfiban, aki szárnyai alá vette, és meg sem állt vele az olasz filmstúdiók után egészen Hollywood küszöbéig. A férfi ugyan nős volt, de szíve Sophia-ért dobogott, így amikor komoly versenytárs tűnt fel Sophia életében, a jóképű, ám független Cary Grant személyében, tudta, hogy egy hajszál választja el attól, hogy elveszítse élete szerelmét. Így döntött, és Mexikóba utazva érvénytelenítette házasságát, és még ott 1957-ben feleségül is vette Sophiát. Kaptak hideget és meleget is a szerelmes friss házasok, hiszen az olasz törvények nem fogadták el sem a válást, sem a házasságkötésüket sem, így jó ideig külön lakásban laktak.
Házasságukat érvénytelenítették Olaszországban, de végül 1966-ban újra, immáron hivatalosan is össze tudtak házasodni.

A házaspárnak két gyermeke született, ez sem volt egyszerű, hiszen Sophiának több vetélése is volt, így nagyon szigorú orvosi utasításokat betartva, több hónapos fekvés után tudta kihordani első majd második fiát. Carlo és Eduardo nem esett messze a fájától, mindketten a művészetek mellett maradtak hivatásban is, Carlo világhírű karmester, míg kisebbik fia Eduardo rendező lett. A Magyarok szívét sikerült az idősebbik fiúnak megdobogtatni, amikor a Bazilikában feleségül vette magyar menyasszonyát, a hegedűművész Mészáros Andreát. A nagy sajtóérdeklődés okán, szinte résztvevőként tudtunk meg mindent a jeles napról, nagyon szimpatikusnak találtam, hogy nem akarták kizárni a magyarok szeretetét és érdeklődését. A mai napig látom szemem előtt, a bájosan mosolygó ifjú házaspár mellett álló dívát, aki szintén telje szeretettel fordult az ünneplő tömeg felé.

És akkor most nekifoghatnék sorolni filmjeit, amelyek leginkább kasszasikerek voltak, pár kudarc mellett, és sorolhatnám díjait, melyek közül a legrangosabb Oscar díjak mellett számos Golden Globe-díj és egyéb rangos filmes elismerés sorakozna, de szerintem ezek most feleslegesek lennének. Mi nem ezért szeretjük a ma 84 éves színésznőt mert díjak sorakoznak a polcain, hanem azért, mert ennyi év alatt, ennyi siker, csillogás és sztárparádé mellett is tudott Nő, családanya, feleség, és ember maradni. Olyan, akit szívesen állítunk bármelyik kislány példaképévé, még most is, 2019-ben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here