Mikor épp ma este a legkényelmesebben nyújtóztam el kedvenc karosszékemben, tévét bambulva (tök mindegy, mi megy benne…), csörgött a telefonom és reflexből felvettem.
“Eszteeer, hol a cikk???”- MyMirror főszerkesztő….!
Mivel persze sehol nem volt épp, a párbeszéd folytatása nem teljesen művészeti irányú lett, így inkább status quo állapotom vizuálisan, a „Gondolat” című szoborral fejezem ki, mely esetemben épp a gondolattalanságot jelentette:
Ám az ihlető mű egyből rádöbbentett, hogy hiszen előttem a megoldás, a következő “Szobrozz velünk.” sorozat alkotásai Párkányi Péter: Múzsái lesznek, melyek a Nemzeti Színházunk homlokzatán láthatók, mivel az ő keze munkája a fenti remekmű is.
A színház épületét övező kertben egyébként több színészt ábrázoló szobra is látható Párkányinak, aki 1967-ben született Balassagyarmaton. Első köztéri megbízását már nagyon fiatalon, egyetemi évei alatt megkapta. 1998-ban a színház homlokzatán található oszlopsorának szobrászi terveiért a Magyar Művészeti Akadémia Arany Oklevelét kapta.
További érdekesség, hogy a színház kertjében álló szoborkapu – melyen Tolnay Klári és Latinovits Zoltán színészek alakja fogadja a közönséget Melocco Miklós, Párkány Péter egyik mesterének munkája, akivel a 90-es évek végén közös kiállítást is rendeztek „Mester és tanítványa” Címmel.