Nem mentem utána. Képtelen voltam akár egy lépést is tenni Erika néniék háza felé. Semmibe vett, nem hitt nekem. Még azzal is megvádolt, hogy kitaláltam, mert feltűnősködöm. Szemernyi megértés nem volt benne. Csak az a rideg tekintet, amit olyanoknak tartogat, aki nem felel meg az elvárásainak.
Erika néni csak a tehetséges gyerekeket kedveli, csakis azokat, akikből többet hozhat ki önmaga dicsőségére. Nem egyszer hangoztatta már, hogy nélküle nem sikerült volna a színjátszóknak országos hírre szert tenniük. Ő tökéletes, a legtöbben így gondolják, és mindenben követik. Az olyanok, mint én valahol kilométerekkel mögötte ballagnak és remélik, hogy egyszer majd észreveszi őket. Mindenki a figyelemre és a törődésre vágyik. Nincs a világon olyan ember, akinek nem kellene, de ő kegyként osztogatja. Megteheti, mert a többiek harcolnak érte. Mintha ő maga lenne a Jóisten. De ha így lenne, akkor egyformán kellene szeretnie mindenkit, nem? Vagy Isten se így tesz? Csak szeretnénk ebben hinni?
Valamikor a délután folyamán Dani engedélyezett egy óra szünetet, hogy kicsit pihenjünk. Felálltam a zsámolyról és Lizára néztem, aki elfordította a fejét. Gondoltam, elege van belőlem, ezért elindultam a házunk felé, hogy lezuhanyozzak, mert mocskosnak éreztem magam azóta is, pedig már kétszer is megtettem.
Ahogy beléptem, egyből elkapott a sírás, és magamra zártam a mosdó ajtaját. Hosszú ideig folyattam a vizet, de csak ültem a lehajtott vécéülőkén és próbáltam nem gondolni semmire. Meg se tudom mondani, mim fájt, mert az nem lehet, hogy a körmömtől az utolsó hajszálaimig lüktessen bennem a fájdalom.
– Laura, kijöhetnél már, mert be kellene mennem! – szólt be nagy sokára.
Tudtam, hogy nem fog békén hagyni, így felálltam, lehúztam a klotyót, és megmostam az arcom.
– Elmentél Erika nénihez? – kérdeztem haragosan, amikor kinyitottam az ajtót. – Mondtam, hogy ne tedd. Most rád is rád fog szállni!
– Nem érdekel. Haza akarok menni! Egy olyan tanár táborában nem maradok tovább, ahol lehülyéznek és azt próbálják elhitetni veled, hogy a barátnőd egy hazug.
– Ezt mondta?
– Nem ilyen szavakkal, de nagyjából ezt. Részletesen papolt arról, hogy valószínűleg tetszik neked T. és azért próbálkozol ilyesmivel, mert nem tüntet ki a figyelmével, ugyanis vannak nálad tehetségesebbek.
– A rohadék. – Hangomban már csak keserűség maradt.
– Azt is mondta, hogy szégyenletes, vagy micsoda, hogy melléd állok, hiszen ismerhetem T-t, nem először vagyok a táborban, és soha egyetlen egyszer sem volt rá panasz. Nem gondolom, hogy ez gyanús? És épp csak nálad, aki nem vagy túl menő.
– Ezt mondta? Menő?
– Úgy fogalmazott, hogy talán szeretnéd, hogy a többiek csodáljanak, és nem találtál erre jobb módot, csak azt, hogy megvádold, pedig nincs rá okod. T-t régóta ismeri, és ha egy pillanatig is gyanakodna, akkor sose hívta volna közénk.
– De azt beszélték róla…
Liza gúnyosan felnevetett.
– Erre is volt válasza, mert én se bírtam ki, hogy ne mondjam ezt neki. Ő nem csodálkozik ezen, mindig megy a duma, ha egy jóképű tanár van az iskolában, táborban, bárhol. Tudta előre, hogy előfordulhat ilyesmi, de bízott abban, hogy a mi kis varázsközösségünk, így mondta, más, mint a sulis. Nem átlagos, de kiderült, hogy az. Szóval, ennyi volt, és még sajnálkozott, hogy elrontottad magadnak a hátralévő napokat.
Nem tudtam mit mondhatnék még. Nyilvánvaló volt, hogy segítséget nem kapunk, otthon se mondhatom el. Anya megölne, apa fel is darabolna. Hogy lehettem ennyire gáz? Hogy nem jöttem rá, mit akar? Hogy hihettem neki, amikor tudtam, hogy miket beszélnek róla? Úgy éreztem, nincs a világon rajtam kívül ekkora szerencsétlen barom. Szerettem volna elpárologni, de úgy, hogy nyoma se legyen annak, hogy éltem.
– Akkor ez ennyi – feleltem.
– T. azóta nem keresett?
– Nem. Jobb is.
– Láttam, hogy más lányok körül szaglászott délután. A hatos házból jött ki, ahol a nagyok laknak. Mármint a fősulisok.
– Mindegy.
– És mi van, ha terhes leszel?
Elsápadtam. Ez eszembe se jutott eddig.
– Az első után is lehet? – néztem fel Lizára.
– Istenem! Azt hitted, hogy nem?
– Én azt hallottam… Terhes? Hogy lennék már terhes?
– Úgy, te idióta.
Hallgattunk. Két tizenéves, akik azt hitték, a világ az övék, pedig ők voltak ezé a szennyes világé.
Folytatjuk…
