– Lányok, gyertek, le ne maradjatok! Kezdődik a sport és a tánc! Úgy tudom, mindketten jók vagytok benne! Te különösen Liza, nem? – mondta T. és nem rám, hanem a barátnőmre nézett.
Liza morgott valamit, de felállt.
– Megyünk azonnal, csak…
– Laura, sápadt vagy! Valami baj van? – nézett ekkor rám, és szemében olyan ártatlanság ült, hogy ha nem rólam lett volna szó, talán el se hiszem, hogy megtette velem azt. Ahogy másokkal is, de mi nem hittük el, mert kicsik voltunk, és a pletyka nem jutott el hozzánk. Pedig évek óta ment a sutyorgás, mégse lépett elő senki. Ahogy most én se.
Ugyan hogy mondhatnám el valakinek a barátnőmön kívül? Sehogy. Csak gúnyolódnának rajtam, vagy egyszerűen a pofámba vágnák, hogy hazudok, mert fel akarom hívni magamra a figyelmet, és különben is T. mindenkivel kedves. Ő nem olyan, mint a többi felnőtt, ő megért, elfogad és nem néz gyereknek senkit. Még az ötödikeseket sem, pedig azok tényleg kislányok. Nem hiszem, hogy náluk bepróbálkozott volna. T. nem pedofil. Vagy az? Talán csak én nem akarom elhinni, ahogy mások sem?
– Semmi gond, csak fáj a hasam kicsit – feleltem gyorsan, és figyeltem a reakcióját. Megvonta a vállát.
– Kérsz gyógyszert? Vagy más problémád van? Az a csajos?
Liza kikerekedett szemmel bámulta a jelenetet, és láttam rajta, hogy elönti a méreg. Nem akartam balhét. Azt se, hogy szembesítse T-t azzal, hogy tud mindent, ezért inkább felugrottam és elindultam kifelé. A szívem zakatolt és olyan nehéz volt, mint még soha. Nem voltam szűz és ennek súlya is rátelepedett, nem beszélve arról, ahogy T. viselkedett velem. Hármasban ballagtunk a térre, ahol már elég sokan várakoztak, hogy kijelöljék, aznap ki készíti el az esti színdarabot. Kalapból húzta ki egy gimis lány, akit nem ismertem, és ránk esett a választás. Egy filmet kellett eljátszanunk, de nem lehetett túl ismert, katasztrófahelyzetet kellett ábrázolnunk, de úgy, hogy a szereplők nem beszélhettek. A csapatunkban nyolcan voltunk, és máskor biztosan örültem volna neki, hogy ilyen érdekes feladattal állunk ki, de most nem vágytam arra, hogy bámuljanak. De ez drámatábor volt, nem mondhattam, hogy köszönöm, de nekem nincs kedvem hozzá, hiszen azért jöttem, mert szerettem szerepelni. Máshol soha, de a színpadon végre az lehettem, aki akartam.
– Na, lányok, fiúk, ez fantasztikus téma! Biztos vagyok benne, hogy kihoztok belőle mindent! Ha nem akartok, ti ne vegyetek részt a sportjátékokban, mert szükségetek lesz arra, hogy kidolgozzátok a jeleneteket.
Ezt Erika néni mondta, és kedvesen a többiekre mosolygott. Engem nem vett emberszámba, mert nem voltam olyan hízelgő és szép, mint a kedvencei. Mint Hanna és Réka. Ők aztán bármit megtettek volna, hogy kiemelje őket. Meg is tette, és láttam rajtuk, mennyire elvarázsolta őket. Erika néni képes volt hipnózisban tartani mindenkit. Mindegy, hogy fiú volt vagy lány, a tábor 95%-a rajongott érte. Megértett minket, és sose beszélt úgy velünk, mintha a tanárunk lenne.
Azt mondogatta, hogy fantasztikusan egyediek vagyunk, és neki csak az a dolga, hogy a hernyóból előcsalogassa a pillangót. Én mégis fenntartással fogadtam a szavait, mert nem éreztem őszintének. Ezzel azonban nagyjából egyedül voltam, mert ha megvallom valakinek, azonnal lehülyéz. Éreztem, hogy Liza engem bámul, aztán T-re pillant és elsötétül az arca. Már ezerszer megbántam, hogy hagytam magam kifaggatni. Minek járt el a szám? Még valami ostobaságot csinál, amiért mindenki meg fog gyűlölni. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna neki arról, hogy tartsa a száját, megfordult és faképnél hagyott minket.
Folytatjuk…
Fotó: cottonbro studio: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/kocogas-mozgas-gyakorlat-arnyek-7337603/
