Francesca fia, Octavio pontosan úgy nézett ki, ahogy a sztereotípiák az olasz fiúkat tálalják. Fekete, hullámos, félhosszú haj, mélyfekete szem, barna bőr és elképesztő pimaszság, amellyel az élet dolgaihoz állt. Ennek változatos elegye alkotta a srácot, aki akkora elánnal lépett be a kapun, mint egy győztes hadvezér, aki áthalad a Diadalív alatt.
– Anya! Miért kell neked ennyire bezárkóznod? Hidd el, senki nem merne bántani téged! – kiáltotta és szorosan megölelte anyját.
– Jaj, Octavio, nem vagy te cézár, hogy ezt garantálni tudd!
– Dehogynem, anyám, csak te nem tudsz róla! – nevetett fel a fiú és tekintete Biancára tévedt. – Miért nem szólsz, hogy vendégünk van? Még udvariatlannak hisz a kisasszony!
Bianca elpirult, de nem kerülte el a figyelmét, hogy mennyire jóképű és lehengerlő a vendég. Szinte belebizsergett a bőre, amikor rápillantott. Ilyen érzés még sose kerítette hatalmába. Leot kedvelte, de fizikailag nem jött tőle lázba. Octavionak azonban kérés nélkül odaadta volna magát azonnal. Ez a gondolat megrémisztette és szégyent is ébresztett benne. Ő egy gyilkos, ez a srác pedig talán nem angyal, de az bizonyos, hogy van lehetősége válogatni a szebbik nem képviselői közül.
– Bianca, hadd mutassam be a kisebbik fiam! – nevetett Francesca és szemmel látható büszkeséggel nézett rá. – Vigyázz vele, mert neki még az átlagosnál is jobb szövege van, és ha lehetne, lebeszélné a Holdat is az égről.
– Ne higgy neki! Szerény vagyok és alázatos! – lépett közelebb Octavio, és kezet csókolt a lánynak, ami ugyancsak meglepte őt. Ahogy bőréhez ért, mintha villám csapott volna belé. Szinte égette és ijedten rántotta vissza a kezét. Anyja félmosollyal az arcán figyelte.
– Na, te nagyon szerény, ettél-e ma már? Épp most készülünk leülni, csatlakozol?
– Persze, ki tudná visszautasítani a világhíres rántottádat? Ugye nem gond, Bianca?
A lány megrázta a fejét. Ha tudná, ki ő és mit tett, biztosan nem lenne ennyire lelkes, de szerencsére senki nem világosítja fel, és Malcesine messze van Rómától, sosem fogja megtudni.
– Honnan jöttél? Mi szél hozott erre? – fordult a fiú a lány felé, ahogy kényelmesen elhelyezkedett a kis kerti asztalnál, amely nem volt nagyobb tenyérnyinél, ezért még közelebb is húzta székét a másikhoz.
– Malcesinéből…Épp csak megszállok itt, de munkát keresek!
– Ó! Akkor nem is hallottad, mi történt a városodban? Tele vannak vele az újságok. És a tévé is bemondta. Biztosan uborkaszezon van, mert különben nem lenne nagy hír, hogy turista lezuhant egy szikláról.
Francesca azonnal észrevette, hogy Bianca elsápad, de fia nem hagyta abba a beszédet.
– Szörnyű, nem? Elmész nyaralni és meghalsz… Milyen ostoba halál! Úgy tudom, van egy gyanúsítottjuk is, mert valaki látta, hogy lelökték.
– Komolyan? – kérdezte a lány, és nem bírt Octaviora nézni.
– Gondolom, nem véletlenül! A turisták manapság már nem a táj és az étel miatt utaznak, hanem a kalandért. Szerintem az a valaki se véletlenül taszította a mélybe. Az is lehet, hogy véletlen volt.
Az asszony figyelmét nem kerülte el, hogy vendége legszívesebben elsüllyedne. Már-már attól tartott, hogy elájul, ezért jobbnak látta beleavatkozni.
– Inkább egyél, te széltoló! Mondd, nem tudsz valami jó munkát Biancának? Annyi haverod van, segíthetnél neki.
Octavio teli szájjal bólogatott és úgy falta a ropogós kenyeret és a rántottát, mintha egy hete nem evett volna.
– Azt hiszem, Andreanak épp szüksége lenne egy felszolgálóra. Megkérdezem. Eljössz velem? Legalább egy kicsit megismered Rómát.
– Na, Bianca, mit szólsz erre az ajánlatra? – Francesca lehuppant melléjük és belekortyolt eszpresszójába. Ez a lány nem lehet gyilkos, mondta magának. Vagy nem róla van szó, vagy baleset történhetett, gondolta, de volt olyan tapintatos, hogy nem kérdezett rá. Nem az ő dolga. Látott ő már elég furcsaságot, és megtanulta, nem szabad azonnal ítélkeznie.
– Nem is tudom… – szólalt meg nagy sokára a lány.
– Ne kéresd magad! Ha nem tetszene, majd keresünk mást…Jó? Nincs messze innen, és így még lakhatnál is anyámnál, úgyis magányos, nem igaz, donna Francesca?
– Ez kiváló ötlet! – Az asszony megcsóválta a fejét. – Biztos volt benne, hogy fia összerakta a képet, de most úgy tesz, mintha sejtelme se lenne arról, hogy Biancát keresi a rendőrség. Vagy ennyire naiv lenne? Esetleg megtetszett neki a lány? Nem lenne meglepve.
Folytatjuk…
