Julien hallotta, de nem igazán értette apja terveit. Régóta tudta róla, hogy a pénzen és a nőkön kívül semmi nem érdekli, mert számos alkalommal bizonyította ezt. Ám az a parancsa, hogy vegye el Deborát, mégis meglepte. Az a lány taszította, és abban is biztos volt, hogy a lány is hasonlóképpen érez, hisz jelét se adta annak, hogy vonzónak találja. Jelen pillanatban csak egyetlen személy érdekelte, de őt nem volt könnyű megszereznie, ezt sejtette. Sosem volt gondja a nőkkel, mert a külseje és a pénze mágnesként vonzott akárkit. Ám a pillangós lány más volt, mint a többiek, lehetett vele beszélgetni és volt benne valami titokzatos. Ám apja terve keresztülhúzta minden számítását.
– Julien, hallod, mit beszélek? – emelte fel a hangját Arthur. – Nem állunk jól. Ha őszinte akarok lenni, a csőd szélén egyensúlyozik a család. Ha nem hiszed el, hívd fel a bankunkat.
– Apa, ez miben érint engem? Van pénzem, hagyott rám nagyapa, csak még nem juthatok hozzá. Viszont azt a libát akkor se veszem el, ha a fejed tetejére állsz.
Arthur Russell nem szokta meg, hogy valaki megkérdőjelezze a döntéseit. Érezte, hogy keményebb eszközökhöz kell folyamodnia.
– Az a lány téged akar, és ha téged akar, meg is fog kapni! Kár ellenkezned, nem lesz rosszabb életed a mostaninál. Ha elveszed, felszabadul a zárult vagyonod, és egy év múlva el is válhatsz tőle. Ez nem nagy áldozat, nem igaz? – Hangjából fojtott harag szűrődött ki.
– Azzal a lánnyal egy percet is alig bírok ki. Semmi kedvem egy éven át eltűrni az ostoba szeszélyeit. Ha annyira tetszik neked, vedd el te!
– Nagyon vicces vagy! Nem akartam elővenni a Lyon-kártyát, de ha nem egyezel bele, fel fogom emlegetni, és bár a rendőrfőnök a barátom, biztos vagyok benne, hogy szívesen újra nyitja azt az ügyet. A kis balesetedet…
– Ez zsarolás…
Arthur felhördült. Nem tűrte az ellentmondást, ezért a zsarolás szót is sértésnek érezte. A fiára pillantott, aki neje kellemes vonásait és rideg tekintetét örökölte, és be kellett látnia, hogy a keménységét azonban tőle. Jóképű és kedves, tud hízelegni, ha muszáj, most azonban nem értette, miért nehéz elvennie Deborát, hiszen csak egy évet kell kibírnia mellette.
– Talán az – felelte hűvösen. – Jobb megoldás nincs, különben vége eddigi életünknek. Azt meg senki nem akarja…
– Apa! Az eddigi életünk hamarosan úgyis véget ér…Nem hinném, hogy egy rossz házassággal kellene tetézni.
Arthur felhúzta a szemöldökét, hosszan fia szemébe néze,tt és tudta, mit fog mondani. Mégse akarta elhinni, hogy meg meri említeni neki a tanácsos lányát.
– Csak egy szót mondok: Cinthya. Ennyi elég? – mosolyodott el Julien, és látta, hogy apja elsápad.
– Mi van vele? – kérdezett vissza a férfi erőtlenül.
– Én nem tudom…Mondd meg te, hiszen a te kocsidba szállt, te vitted haza, nem?
– Julien, hogy mered?
Ekkor kopogás hallatszott. Az inas lépett be és határozottan idegesen egy nyomozót jelentett be. A szobában lévők egymásra meredtek.
– Engedje be, James! Azonnal megyek. A könyvtárban ültesse le, csak váltok még két szót a fiammal.
Az inas bólintott és kihátrált.
– Ezt a beszélgetést még folytatjuk! És ne hidd, Julien, hogy gyenge ellenfélre leltél. Azt a lányt hazavittem és ennyi! Megértetted?
A fiú nem válaszolt. Tudta, hogy apja hazudik. Követte őt, és azt is látta, hol tette ki a magatehetetlen lányt, akiről azt hitte, halott. Tudta, mert ő ment oda segíteni és rejtette el a tóparti házban. Nem, Cinthya nem volt halott, de nem sok választotta el tőle. Még szerencse, hogy volt egy orvos barátja, aki ellátta a sebét, és nem kérdezett semmit. Hallgatását egy másik ügy kapcsán vette meg Julien.
A szálak összefonódtak, és ahogy már lenni szokott, kibogozni nem tudta volna senki őket, de nem is akarta. Arthur képes volt elbánni a lánnyal, aki azt állította, hogy terhes? Vagy miért akarta megölni? Nem válaszolt apjának, csak kibámult az ablakon. Milyen mocskos a világ, gondolta, és nincs benne egyetlen olyan ember sem, akinek tiszta lenne a szíve vagy a keze, gondolta keserűen. Ebbe született bele, és azt tanulta meg, hogy a pénz és a kapcsolatok mindenhatóak, és nincs az az ügy, amit el ne lehetne simítani egyikkel-másikkal.
Hirtelen Adéle arca villant fel előtte. Az a tiszta és lelkes tekintet, amely fogva tartotta egy ideje. Már régen felfigyelt rá, nem akkor, amikor megjelent a kastélyban. Most azonban, amikor végre megközelíthette volna, terveit egy ostoba szőke nő akarja keresztezni…Nem, ezt nem hagyhatja. Még akkor sem, ha elveszít mindent.
Folytatjuk…
