Octavio nem volt ostoba, azonnal megérezte, hogy Bianca nem holmi álláskeresés reményében jött Rómába. Az meg teljesen véletlen volt, hogy újságot olvasott, talán csak azért keltette fel az érdeklődését a gyilkosság, mert egy olyan gyönyörű helyen történt, mint Malcesine. Rómában vagy Firenzében nem lett volna nagy dolog, rá se bagózik, de mivel abban a kisvárosban szinte semmi sem történik, úgy felkapta a sajtó, mintha sorozatgyilkost találtak volna egy tucat áldozattal. Nem beszélve arról, hogy egy-két szennylap megszellőztette, hogy a gyanúsított szökésben van. Látta az áldozat képét, egy cseppet sem volt szimpatikus neki, el tudta képzelni, hogy bántani akarta a lányt. Ha ez így van, akkor Bianca vajon miért menekült el, ahelyett, hogy elmondta volna saját verzióját? Egyelőre nem ismert minden részletet, de jobbnak látta hallgatni róla. Andrea örülni fog neki, ha beállít valakivel, aki dolgozni akar. Mostanában igen gyorsan változott nála a munkavállalók köre, amit nem értett. Arra panaszkodott, hogy manapság senki nem akar dolgozni, ami félig-meddig igaz volt.
– Drága mama, megteszek mindent, ha Bianca is akarja! Ne félj, az öreg elsőre úgy néz ki, mint a Mikulás rosszabb kiadásban, de aranyszíve van.
Bianca bólogatott. Nem volt más választása, mert pénze majdnem elfogyott, és még meg se kérdezte Francescát, mennyiért lakhatna nála. Az asszony nem mondott semmit, csak hosszan nézett utánuk, amikor a gyors reggeli után elindultak.
– Róma bűnös város! – mondta a fiú. – Bűnös, de csodálatos. Mindenesetre figyelj a pénztárcádra. És ne bízz senkiben! Még abban sem, aki azt mondja, bízhatsz benne.
– Benned se? – A lány mosolyogva pillantott rá, és örült, hogy nem szűk topot vett fel, mert azon keresztül bizonyára látható lett volna, milyen izgatottan dobog a szíve. Mi a fene van velem, kérdezgette legbelül egy hang. Egy sima római srác, nem tini már … És mégis, az a szív, ami ritkán dobbant meg a másik nemért, most azt kiáltotta világgá, hogy van szerelem első látásra.
– Bennem megbízhatsz, de ennyi. Mindjárt megérkezünk, légy nagyon szerény és visszafogott. Az öreg azt szereti.
– Viselkedni még tudok, és nem a NASA-hoz ajánlasz be, nem?
– Igazad van…Csak gondoltam, szükséged van az állásra.
A hangulatos étterem egy sarkon állt, és úgy tűnt, csak kevesen látogatják, mert hat-nyolc asztal virított odabent, aprók, karcsúk, de senki nem ült mellettük. A falakat régi, fekete-fehér filmek fotói borították, tele ismerős sztárokkal az ötvenes-hatvanas évekből. A hely neve is arra utalt, hogy az öreg Mikulás nagy híve a szép színésznőknek. A Loren csak egyetlen csodálatos nőre, Sophiara utalhatott.
Andrea Balnetti a pult mögött állt, és az érkezőket figyelte. Jól ismerte Octaviot, mégis meglepve hallgatta, hogy egy tapasztalattal nem rendelkező vidéki lányt akarna beajánlani.
– Messziről bűzlik, hogy ez a teremtés bajban van! Mit tettél, te széltoló? Anyád tudja?
– De Andrea! Semmi olyat, amire gondolsz. Nézd meg, csinos, kedves, de nem az esetem. Csak arra kérlek, vedd fel próbaidőre. Szüksége van a munkára.
Az öreg morcosan a lányra pillantott. Igaz, hogy munkaerőhiánytól szenvedett, de Bianca nem nyerte el a tetszését. Mit fog kezdeni egy amatőrrel, ha az est folyamán megtelik a hely és lépni sem lehet majd a sok turistától?
– Jó, három nap és kész. Ha nem fejlődik, repül! – közölte. – Nem vagyok jótékonysági intézmény. De ha kiderül, hogy felcsináltad, kitekerem a nyakad.
Octavio bólogatott, és nem kerülte el a figyelmét, hogy Bianca mennyire ideges és sápadt. Telefonált odakint. Valaki olyan kereshette, akitől tart, ez biztos. Arról viszont nem volt meggyőződve, hogy jó döntést hozott vele kapcsolatban…De a szíve mélyén azonban tudta, hogy nem kell tartania, és különben is hazudott Andreának, amikor azt állította, hogy nem az esete. Azonnal megtetszett neki. Úgy, ahogy még soha senki. Az járt a fejében, hogy szeretné megvédeni, elbújtatni, de előtte el kell érnie, hogy megbízzon benne, és elmondja, mi vagy ki elől menekül. Ez azonban nem volt egyszerű, hiszen pár óra ismeretség után nem várhatta, hogy megnyílik neki.
Bianca ezalatt Leoval veszekedett. A fiú végre elérte, mert olyan számról hívta, amelyet nem ismert és spontán módon felvette. Azt állította, hogy a rendőrség tudja hol van Bianca, mert valaki elmondta nekik. Emellett az apja is tajtékozva követelte, hogy bökje ki, merre találja, mert nem szállnak le róla a zsaruk. Ő volt az egyetlen, aki biztos volt abban, hogy Bianca segítője csak Leo lehet, hiszen ismerte kiskorától, és tudta, hogy nem hagyja cserben a lányát. A rendőrség azonban még nem göngyölítette fel ezt a szálat.
Így Leo azt követelte, hogy beszéljen a szüleivel, mert az apja óránként hívja fenyegetőzve és elege van, nem beszélve arról, hogy neki se válaszol. Bianca hallgatott, és szíve megtelt keserűséggel. Nem sejtette, hogy a beszélgetés alatt bemérik telefonját, és rövid szabadsága hamarosan véget ér.
Folytatjuk…
