Odabent félhomály volt. Mindent vastagon por lepett, de a sarokban láttam egy matracot. Az asztalon két sörösüveg hevert, a földön elszórt papírzsepik. Odakint rákezdett az eső, és már olyan hangosan zuhogott, hogy szinte alig hallottam a lépteimet. T. megállt, rám mosolygott, és intett, hogy üljek le arra a koszos szivacsra, amit pillanatokkal előbb még matracnak hittem. Amikor látta, hogy tétovázom, a hátizsákjából egy plédet rántott ki és leterítette.
– Mindjárt elmúlik a vihar! – mondta kedvesen. – Az ilyen gyorsan jön és megy. Ne aggódj, nem mossa el az esti programot.
Nem értettem, mire gondol. A mostanira, amelyben ketten vagyunk vagy a táborosra? De nem is gondolkozhattam, mert azonnal átölelt, és úgy szorított, hogy alig kaptam levegőt.
– Erre vártam egész nap! – lihegte, amit azért nem hittem el, de jólesett. – Te vagy az én Fényhercegnőm, és ez senki sem tudja.
Mire levegőt tudtam volna venni, már hátra is döntött és benyúlt a pólóm alá. Tudtam, hogy mit akar, de az én mellemhez eddig nem ért senki, ezért finoman eltoltam a kezét, de nem hagyta. A többi villámgyorsan történt. Észre se vettem, hogy kigombolta a nadrágját, miközben lehúzta a sortom. Nem tudtam védekezni, képtelen voltam bármit is tenni, ahogy rám nehezedett. Megcsapott az illata, amely napokkal ezelőtt még tetszett, most azonban megijesztett. Éreztem, hogy a testem leblokkol, mintha kővé válna, és nem bírtam megmozdulni. Hogy T. miket mondott vagy tett, nem tudom, mert nem kaptam levegőt, nem bírtam se sikoltani, se kibújni alóla, amikor erősen belém hatolt. Hát ilyen a szex, mondta valami legbelül, de én nem ilyennek képzeltem. Megtörtént. Váratlanul és úgy, hogy nem akartam.
Az eső csendesedni kezdett, amikor ő lassan kicsúszott belőlem. A combomon ragacsos izé folydogált. A szám kiszáradt, levegő után kapkodtam, és úgy hördültem el, mintha a víz alól bukkantam volna elő. A lábam közt erősen lüktetett. Elvette a szüzességem és én nem tettem ellene.
– Nem mondtad, hogy szűz vagy! – mondta nagy sokára.
Nem feleltem. Alig pár perc alatt szűnt meg bennem a kislányság. Már nem az voltam, aki addig. Féltem, hogy ezt mindenki észre fogja venni.
– Elállt az eső, vissza kell mennünk! – szólalt meg újra. – Porold le a hajad, pókháló van rajta. Laura, hallod, amit mondok? Ugye tudod, hogy ez a mi titkunk? Ugye érted, Fényhercegnőm?
Kábán bólintottam, és robotszerű mozgással elindultam ki a házból. Már egészen sötét lett, és messziről hangokat hallottam. Reméltem, hogy nem engem keresnek.
– Nem mehetünk vissza együtt! – fogta meg a kezem váratlanul.
Olyan volt, mintha parázs égetett volna meg. Lángoltam odalent, és most a tenyerem is. A combom belsején finom csordogált a belőle származó nedv. Mondjuk ki, a geci, amely az én véremmel keveredett. A lábamra pillantottam, és összeszorítottam a szám, csakhogy ne kelljen válaszolni. Nem volt nálam zsebkendő.
A sírás utat tört és kibuggyant szememből a könny. Kirántottam kezem a szorításából és elkezdtem futni. Át az erdőn, a csúszós ösvényen, és közben bőgtem, mint egy szaros kölyök. Már nem gondoltam T-re úgy, mint egy csodálatos emberre, akit mindenki istenít. Egy szimpla lény volt, aki elvette, amit akart, és nem kérdezte meg, én mit akarok. Gyűlöltem, és tudtam, hogy erről senkinek se beszélhetek. Igaza volt.
Liza leordítana, baromnak nevezne, a többiek meg kiröhögnének. Megbotlottam és egy gally felhasította a vádlim. Erre még inkább bőgni kezdtem. A sáros térdem után rájöttem, hogy sáros vagyok mindenhol. A nadrágom, a pólóm, a lelkem is. Ha anya megtudná, megölne. Apáról nem is beszélek, mert ő soha többet nem állna szóba velem.
Senki az égadta világon nem tudhat erről, mondtam magamnak, és már hallottam a zajt, ami tábor felől kúszott az estébe. Vissza se néztem. T. talán nem is jött utánam. Hiszen nem szabad, ő mondta. A fények egyre erősebbek lettek, a nagy tér közepén égett a tűz, sokan ott röhögcséltek. A házunk felé kanyarodtam, és nem akartam semmi mást, mint megfürödni és átöltözni. Mocskos voltam kívül-belül. Szégyelltem, hogy nem voltam erősebb, hogy elhittem neki, hogy a házba csak az eső elől menekülünk.
Bár szakadt volna ránk az ég! Bár tiltakoztam volna! Bár ott se lettem volna!
