Bea azt se tudta, kire haragudjon, amikor elhagyta az éttermet. Legfőképp magára volt dühös, mert hát így jár, aki nem mond ellent az anyjának, de pokolian mérges volt Kálmánra is, és ami legjobban felbosszantotta, Ivánra is. Persze, a doktor úr nem tehetett arról, hogy meg kellett jelennie szülei ünnepségén, de legalább ne bámulta volna őt. Vagy nem is tette, inkább neki tévedt tekintete folyton rá? Iván jól nézett ki. Jobban, mint pár évvel ezelőtt, jót tett neki, hogy arca markánsabbá vált. Tetszett neki. Nem tetszhetett, de akárhogy is volt, azért a szemét nem ragaszthatta le. A szívét viszont igen. Persze Pálfi Tibor se lett volna ellenére, ha nem lett volna a város hírhedt Casanovája. Kálmán szót se érdemelt. Így most jelen volt az életében és mégsem úgymond két és fél pasas, akik közül egy se lehetett volna megfelelő jelölt, de kettő nagyon is jó lett volna egy másik dimenzióban, más néven, és egy másik Beának.
Sietve szedte a lábát, amikor észrevette, hogy egy autó lassan mellégurul. Hirtelen összerázkódott, mert az utcán nem volt senki, pedig még késő sem volt. Nem ismerte a Hondát, csak azt látta, hogy ólomszürke és hatalmas.
– Elvihetlek? – szólt ki valaki, akinek az arcát nem látta egészen, de a hangja megnyerőnek tűnt.
Rápillantott, de a sötéthajú, göndör férfi ismeretlen volt számára.
– Nem, szívesebben gyalogolok! – hadarta.
– Jaj, ahhoz már elég késő van! Nem eszek nőket, ne félj! – A fickó felnevetett. Bea az autóra pillantott, és megállapította, hogy biztosan nem olcsó jószág, de ez nem jelentett számára vonzerőt.
– Köszönöm, nem! – mondta újra határozottan.
– És nem félsz egyedül a sötétben? – hangzott a következő kellemetlen kérdés, miközben a kocsi csigatempóban gurult a járdával párhuzamosan. Bea önkéntelenül a fal mellé húzódott. Félt. Nem tudta megérteni, miért ennyire tolakodó az idegen.
– Gyere már, sokkal jobb lesz, mintha itt caplatnál tovább!
– Te tényleg nem fogod fel, hogy nem akarok beszállni? Kopj már le! – kiáltotta, és szinte futni kezdett.
A kocsiban ülő férfi, aki lehetett úgy negyven, elkomorodott.
– Jól van, te beképzelt picsa! Akkor csak szedd a lábad, mielőtt baj érne! – rivallt rá, és gázt adott, majd nem sokkal később befordult a sarkon.
Ilyesmi még soha se történt a lánnyal, ebben a kisvárosban nem voltak szatírok, nagyjából mindenki ismert mindenkit, és egy ehhez hasonló történetet se mesélt senki. Ki a fene lehetett ez az ürge, kérdezte újra meg újra, miközben egyre gyorsabban lépkedett és a szíve egyre hevesebben vert. Már a focipálya közelében járt, ami nem messze volt szülei házától, ami megnyugtatta. Nem vette észre, amint az egyik gesztenyefa vastag törzsének takarásából kilép valaki és hangtalanul követni kezdi. Puha talpú cipője nem keltett zajt, ezért könnyedén elkapta a lány karját és hátra csavarta, mire Bea felsikoltott.
– Ugye, hogy jó lett volna, ha beszállsz? – suttogta a férfi, akinek fokhagymaszag áradt a szájából.
Bea a rémülettől sokkot kapott, de csak egy pillanatig, mert azonnal rúgni akart, de a férfi tiszta erőből arcon vágta.
– Meg ne próbáld, te cafka! Ismerem a fajtád, alig várod, hogy benned legyen egy igazi farok!
– Engedj el! – sírta el magát a lány, és azonnal a fia jutott eszébe. Te jó isten, mit akar tőle ez a szörnyeteg? Mi lesz a fiával, ha neki baja esik?
– Persze, azonnal! – hangzott a gúnyos válasz. Közben Bea telefonja csörögni kezdett, de a támadó finoman nemet intett neki. – Eszedbe ne jusson! Nem foglak bántani, ha hagyod magad! Senki nem fogja hallani, se látni, mi történik veled, ha kapálózol. Világos? – Egészen közel hajolt, és belecsókolt a nyakába, mire Bea sikítani kezdett.
Ekkor kapta a második pofont, közben a karját is szorította, hogy majd eltörte.
– Ez van, ha nem értesz a szóból! – suttogta, de a választ már nem hallotta, mert hirtelen akkora ütést kapott a fejére hátulról, hogy összecsuklott.
– Úristen! Jól vagy? – nézett a síró lányra Pálfi, aki kissé kótyagosan a fáradtságtól, akkor lépett ki a sportcsarnok kapuján, amikor Bea felsikoltott.
Kétsége se volt afelől, hogy amit lát, az durva erőszak, és ha nem ismeri fel a lányt, akkor is közbeavatkozott volna. A mellékbejáraton jött kifelé, ami csak pár lépésre volt a pártól, de annyi ideje még volt, hogy lehajoljon és felvegyen egy kődarabot, ami a járdaszegény mellett árválkodott. Nem gondolkozott, hanem lecsapott. Amikor az idegen elterült, Bea olyan rémülten nézett rá, mint aki nem ismeri fel, és mindjárt sikítani fog megint.
– Te? – kérdezte. – Ilyenkor?
– Én, de ezt ne most beszéljük meg, hanem tűnjünk el innen! Képes vagy futni? A kocsim a másik parkolóban áll, itt reggel nem volt hely.
– Jó! – hangzott a sírós válasz, mire Pálfi elkapta a lány karját és húzni kezdte maga után.
– Auuuuú! – A lány a fájdalomtól és az ijedtségtől még jobban sírni kezdett, de ahogy meglátta az ismerős kocsit, azonnal megkönnyebbült.
– Száll be gyorsan! – mondta a férfi. – Beviszlek az ügyeletre!
– Ne, nincs semmi bajom!
– Ömlik az orrodból a vér!
– Akkor se! Kérlek ne! Haza akarok menni!
– Ha így mész haza, Levi meg fog rémülni. Mit mondasz neki?
– Nem tudom. De…
– Figyelj, inkább most ne menj haza! Gyere fel hozzám, megmosakszol, és kitaláljuk, mi legyen.
Bea hallgatott. Maga se tudta, mit válaszoljon. A szíve továbbra is hevesen vert, és tudta, hogy anyja halálosan ideges lesz, ha meglátja, hát még a fia. Talán jobb lenne, ha felhívná, és megkérné, hogy aznap hadd maradjon nála a gyerek.
– Jó. Fel kell hívnom anyukámat! – mondta és megint elsírta magát. Pálfi a zsebébe nyúlt és zsebkendő után kotorászott.
– Istenem, Bea! Hívd, aztán ha akarod, elmegyünk a rendőrségre. – A lány némán ingatta a fejét.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
