Már hat óra volt, de Bea még mindig nem tudta, hányra mennek. A fene azt a nyugodt természetét, gondolta mérgesen. Fogalma sem volt, mire készüljön, de még véletlenül se akart faggatózni, nehogy már azt higgye Pálfi, hogy tűkön ül. Pedig egyre izgatottabb lett, és csak akkor nyugodott meg, amikor vastag alapozóréteggel valamelyest el tudta halványítani a támadás nyomait. Nem volt tökéletes, ahogy semmi az életben. A rendőrségről nem keresték, valószínűleg altatták a dolgot, hisz lehetett sok nehezebb ügyük, mint egy szimpla erőszakkísérlet, gondolta mérgesen. Pontban hatkor üzenete jött, amelyben annyi állt, hogy fél nyolc, a kapu előtt és hogy ne egyen előtte. Elnevette magát. Ha akart volna, akkor se ment volna le egy falat a torkán. Fél hét körül megérkezett az anyja, aki továbbra sem bírta megemészteni a dolgot.
– Szerinted ez helyes? Mit fog szólni Levi? – faggatta kíméletlenül újre, de a kisfiút biztosan nem zaklatta fel, inkább az nem tetszett neki, hogy nem alhatott a barátjánál.
– Nem kell neki mindent tudnia. Nem az apám, se a férjem! – hördült fel a lány. – Igazán nem értelek téged. Úgy kezelsz engem, mintha valami ócska szajha lennék, pedig csak boldogulni próbálok.
– Nem kezellek, te is tudod, csak most össze-vissza hadoválsz, mert az a fickó elvette az eszed. Én csak józan belátásra próbállak bírni, ha már akkor régen nem sikerült…
– Kérlek, anya! Ne rontsd már el a kedvem! Nem vagyok gyerek, ha hülyeséget csinálok, majd viselem a következményeket. De azt hiszem, magadban kellene bíznod, és elhinned, hogy érett, felelőségteljes felnőttet neveltél belőlem.
Az asszony felsóhajtott. A lánya mindig tudta, mivel kell lezárni a beszélgetést. Most is szó nélkül maradt, és ez elég szokatlan volt tőle.
– A szemfestéked kicsit lefolyt! – mondta végezetül, mert nem bírta ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. Bea legyintett. Megszokta, bár magában azért fohászkodott, hogy ne olyan anya legyen, mint a sajátja, a szíve mélyén sejtette, hogy a mintáktól nem tud majd szabadulni.
A fekete nyakbakötős felső, amely kiemelte gömbölyű vállát, épp annyira volt elegáns, de szexi, amennyire kellett. A farmer tökéletesen simult a fenekére, és ötvenpár kilója megmutatta, baromi csinos. Egy olyan magassarkút vett fel, amiben még tudott járni, majd a falon lévő órára pillantott. Még mindig van húsz perce maradt, ha Pálfi pontos. Levi ezalatt már a mamával malmozott, amiben folyton veszített és kihallatszott a másik szobából elégedetlen hangja.
– Hát legyél ügyesebb és verj meg! – nevetett fel a nagymama és megsimogatta a fejét, de a gyerek csak duzzogott.
Na, jól ellesznek, gondolta Bea, amikor megcsörrent a telefonja. Az edző volt, annyit üzent, hogy várja odalent. Aha, szóval ő is türelmetlen, gondolta elégedetten. Megpróbált elegánsan, sőt mi több, előkelően kivágtatni, miközben szíve a torkában dobogott. De marha vagyok, mondogatta, ám amikor meglátta a férfit, azonnal kis pillangók kezdtek kergetőzni a gyomrában. Piszok jól nézett ki, és úgy vigyorgott, mint aki vadalmába harapott.
– Apám, de csinos vagy! – mondta és látszott rajta, hogy nem hazudik, bókja mögött kocsányon lógó tekintet és izgalom rejtőzik.
– Köszönöm! Te is! – felelte Bea a lehető legnagyobb könnyedséggel.
Ez a könnyedség jellemezte az egész estét. Ettek és nevettek, ittak és nevettek, és a lány hosszú idő óta először igazi nőnek érezte magát, de nem a másik miatt, hanem önmaga miatt. Pálfi nem mesélt magáról, inkább őt faggatta, de ebben a faggatásban nem volt tolakodás. Mintha minden érdekelte volna, ami valaha történt Beával, minden gondolata, vágya úgy csapódott le a férfi tekintetében, hogy királylánynak érezte magát. Amikor háromórával később elhagyták a Serclit, ami tényleg hangulatos hely volt, ők ketten nem a fehér berendezésben vagy a virágfűzérekben olvadtak fel, hanem egymás társaságában. Jó kis este volt. A kocsi mellé érve Bea kicsit szomorúan pattant be, mert arra gondolt, ha véget ér a varázslat, lehet, hogy soha többé nem ismétlődik meg.
– Haza? – kérdezte Tibor.
– Haza! – válaszolta neki.
Ám nem sokkal később egyáltalán nem ott parkoltak le, ahová megbeszélték.
– Ez meg mi? – kérdezte meglepetten. – Miért nem haza vittél?
– Hazavittelek, én itt lakom! – nevetett az edző. – Jó, ezt a poént egy filmben láttam, és most alkalmaztam. A haza, most nem nálad van. Haragszol?
– Dehogy!
– Feljössz? Van kedved még beszélgetni? Nem szeretnék még elválni tőled.
Hogy ezt a mondatot hogyan tudta ilyen lazán kipréselni, ő maga se értette, mert más esetben nem esett volna nehezére, de Bea sokkal, de sokkal jobban megmozgatott benne valamit, mint az eddig nők együttvéve se. Bolond vagy te, Tibi, mondta magának, de ahogy szép, kissé zavarban lévő lányra nézett, nem is érezte magát annyira idiótának. Miért ne lehetne köztük valami? Miért ne kezdhetne bele végre élete hosszabb kalandjába, anélkül, hogy arra gondolna, ennek se lesz más vége, mint a többinek?
– Szívesen, de azért csak mértékkel iszom, mert haza is kell érnem, és ha nem bánod, neked kell hazavinned!
– Ez természetes! Vigyázni akarok rád! – hangzott az a felelet, amitől minden nő elolvad. Ott állt egy pasi, aki őt akarta, arra vágyott. hogy megóvja, ahogy máskor, és ez a pasi egy álom volt aznap este. A máskorra Bea nem akart gondolni. Amikor Pálfi megfogta a kezét és magához húzta, eszébe se jutott ellenkezni. Úgy vágyott az ölelésére, mint gyerek a karácsonyi ajándékokra.
A lakásban már olyan szenvedélyesen ölelkeztek, hogy utóbb a lány nem emlékezett arra, mikor vetkőzött le, mikor veszítette el a józan eszét, csak arra, hogy milyen csodás érzés volt elveszni a férfi heves csókjai közt, érezni, ahogy magáévá teszi, és ahogy nem tud betelni a testével. Az az egy óra, vagy ki tudja mennyi, élete egyik legszerelmesebbje lett, nem mintha addig sok ilyenben lett volna addig része. Olyan volt, amilyenre azt mondják a tapasztaltabbak, hogy kiesett a térből és az időből. Bea Bea volt, és nem anya, nem megtámadott nő, hanem egy istennő, akiért rajongott egy férfi, és mindent megtett, hogy örömöt okozzon neki. Teste minden porcikája Pálfié lett, és ebben az összeolvadásban hirtelen eltűnt két ember, a világ is, csak a tűz maradt, ami mindkettőjüket megperzselte.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
