Voltak szavak, amelyektől egyszerűen leverte a víz. Mindenki mást az egekbe emelt, de neki csak rossz dolgokat elevenített fel. Szeretet, boldogság, titkok… ó, milyen sok ocsmányságot eltakartak ezek a szépen csengő fogalmak.
Minden akkor kezdődött, amikor az apjuk egyszer csak lelépett. Nem volt előjele: az anyja meg az apja sosem veszekedtek, verekedtek, csak amolyan csendes, falusi lapos kapcsolatban dagonyáztak. Aztán bumm, az apja negyven lett, másnap meg összecsomagolt, és búcsú nélkül odébbállt. Később ugyan kiderült, hogy csak a megyeszékhelyig jutott, ott alapított új családot. Olyan fájó volt őt gimisként újra látnia, – véletlenül pillantotta meg őt a sétálóutcán – egy szőke nővel, babakocsit tolva, miközben tudta, hogy otthon az anyja egyedül kesereg és nélkülöz.
Még le sem érettségizett, de máris leszámolt azokkal a szavakkal, hogy szeretet meg boldogság. “Hazug dolgok ezek, a felnőttek ocsmány világát öntik le efféle cukormázzal, pfujj.” – mondta gyakran egy kiégett középkorú nő cinizmusával. Pedig még csak tizenhét volt.
Az anyja, úgy tűnt, hitt ezeknek a szavaknak – a szeretet meg a boldogság neki ezek szerint még tényleg jelentettek valamit – mert egyszer csak bemutatta nekik Palit. Pali korrekt fickónak tűnt, legalábbis nem ivott, nem verekedett, mint a barátnői apja. Talán túl nyugis és csendes is volt, pont olyan, mint az apja. Mindegy is, mit gondolt róla, őt senkit sem kérdezte meg, akarja-e, hogy Pali náluk lakjon.
Ő csak nézte, ahogy előbb hétköznapokon este, aztán már hétvégéken reggelente is eggyel több a teríték és a kávéscsésze. Pali beszivárgott az életükbe – az anyja csak annyit mondott nekik, hogy szereti, meg, hogy vele boldog.
Aztán, amikor egyik délután a korábbi vonattal ért haza, rádöbbent, hogy Pali korántsem az a nyugodt és megbízható hapsi, akinek hitte – és semmiképpen sem szeretetre méltó és boldogsághozó, mint ahogyan az anyja jellemezte.
A náluk gyakran vendégeskedő szomszédasszonyt és Palit olyan félreérthetetlen helyzetben találta, hogy gyakorlatilag sokkot kapott a látványtól. A férfi hirtelen azt sem tudta, mit mondjon, csak hebegett-habogott a normálisról, meg a boldogságról, és a titkokról, amelyek azért vannak, hogy soha ki ne derüljenek.
Ekkor undorodott meg végleg ettől a három szótól. Sosem akart szeretni, boldognak lenni, és nem akart titkokat sem őrizgetni. Csak őszintén akart élni. Csak azt nem tudta, azt hogy kell.
Amikor az anyja hazaérkezett, szerette volna megosztani vele mindazt az árulást, aminek a szemtanúja volt. Aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg nem hinne neki. Ő a szeretet, a boldogság és a titkok bűvkörében élt. Hagyta hát, hadd maradjon meg a hitrendszerében – ő meg majd kialakítja a sajátját.
