Elmondtam. A lányaim apja úgy nézett rám, mint egy bolondra.
– Ugye, ezt azelőtt találtátok ki, ahogy hazaértem? – kérdezte fura arckifejezéssel.
– Hogy jut eszedbe ilyesmi? – kérdeztem sápadtan. Mindjárt elájulok, mondogattam, és valóban remegett a lábam.
– Nem hangzik igaznak. Vagy ez valami trükk, hogy elkergesd Botondot?
– Nem! – ismételtem még egyszer. – Fogd már fel, hogy ez az igazság…
– Te és Botond apja? Na, ne! Ilyen nincs.
– Hagyjuk! – legyintettem haragosan. – Miért nem tudsz komolyan venni? Azt gondolod, nekem kellemes ez a beszélgetés?
– Hát még nekem! – hördült fel. – Ilyen marhaságot még kitalálni is nehéz lenne…Szóval igaz… – morfondírozott magában.
– Igen, igen! – kiáltottam mérgesen.
– Akkor most rendben is vagyunk. – Azzal felállt, és megigazította a szőnyeg felgyűrődött rojtját. – Ehetünk? Farkaséhes vagyok.
– Ennyi? Semmi cirkusz? Semmi istenem, nem az a nő vagy, akinek hittelek?
– Nóra, az isten szerelmére! Mintha valami büntetésben reménykednél! Nem is ismertelek, amikor ez történt. Ugye, nem gondolod, hogy azt hittem, szent életet éltél előttem? Nem állítom, hogy a helyzet komikuma nem dob fel, egy viszont biztos: ítélkezni nem fogok.
És vigyorgott a galád.
Legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Mennyire megértő és normális a férjem! Én meg egy barom vagyok, hogy mást hittem.
– Éltek még? – kiáltott be Zsófi. – Csak tudni szeretném, hány főre terítsek.
– Négyre egyelőre – felelte az én drága férjem mosolyogva, majd közelebb lépett és megcsókolt. Huszonpár év után ez a csók felért egy szerelmi vallomással.
És eljött az a pillanat, amikor Luca elhozta hozzánk Botondot. Kicsit mindenki zavarban volt, de megnyugtatott a látvány, hogy nem én feszengtem legjobban. Mivel már majdnem mindenki ismerte másikat, ki így, ki úgy, nem kellett nagy hűhót csapnunk. Egyszerű ebéd volt, még Zsófi is bírt magával, mondjuk ez nem a nagy empátiája miatt volt így, hanem a füves sztorija segítette hozzá, hogy visszafogja magát. Büntetése nem maradt el, és most az egyszer nem tiltakozott. Egy hét szobafogság a mai világban viccesnek tűnhet, de neki nem volt az. Azt mondta nekünk később, hogy volt ideje rájönnie arra, hogy szeretjük. Mondjuk, a telefonja nála volt, így tarthatta a kapcsolatot másokkal, de égre-földre ígérte, hogy többet nem lépi át a határt.
Hazudnék, ha azt állítanám, abszolút természetes volt a helyzet. Anyaként nehéz arra gondolnom, hogy a lányom ágyba bújik valakivel, pláne egy olyan korúval, mint mi, de nem akartam belegondolni. Ugyanilyen furcsa lett volna egy kis fiatalkával is, hiszen ő mégiscsak az én kislányom, akiről a szex nem jut, nem juthat az eszembe. Amikor sikerült másra gondolnom, meg kellett állapítanom, hogy szép páros a kettejüké. Tényleg nagy volt köztük az összhang, sugárzott róluk, hogy szeretnek egymás társaságában lenni. Ahogy őket figyeltem, fel is tűnt, hogy Luca sokat fogyott az utóbbi időben. Úgy hiszem, nem szándékosan. Mindenesetre jól állt neki.
A két férfi is egészen jól elbeszélgetett, ami külön öröm volt a számomra. Jó kis délután volt, és amikor a pár távozott, egy kő gördült le a szívünkről. Botond nem szatír, nem pedofil, hanem egészen helyes pasas. A volt szeretőm fia…A rohadt életbe…Ezt azért nem könnyű megemészteni. Titkon, anélkül, hogy egyszer is kimondtam volna, be kell vallanom egy gondolatot, amit szégyellek. Szép és jó ez így, meg majdnem kerek a sztori, de azért boldog lennék, ha nem Botond lenne a vejem. Még szerencse, hogy a fejembe nem láthat senki, így a mosolyom hamisságát úgy hiszem, a család nem vette észre. A 21. század csapdáiba könnyű belesétálni, de ha belegondolunk, a csapdák okozta sérüléseket nem könnyű kiheverni. Ahogy régen se volt ez másként. Ezzel a fenemód nagy bölcsességgel megyek és megölelem lányaim apját, aki sokkal, de sokkal kevésbé aggódik, mint én, és ez így van rendjén.
Most jön a boldogan éltek, míg…? Talán.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
