Angéla…Anyámat mindenki így szólítja. Nagyasszony, nem adja alább még akkor se, ha botra támaszkodva kell sétálnia a csípője miatt. Hetvennégy éves, dús ősz haját kontyban hordja, és nem mindig kellemes a természete. Úgy tud káromkodni, hogy elrestellné magát egy-egy Fradi drukker. Máskor meg eljátssza a tökéletes úrinőt. Sose tudtam kiigazodni rajta. Egy biztos, szeret uralkodni, és mindegy neki, hogy gyerekről vagy felnőttről van szó, ha meg akarja mutatni, ki az úr házban, akkor megteszi.
Ketten vagyunk testvérek, Timi, a húgom rég behódolt neki, én nem hagyom magam. Tudom, hogy ez félig tetszik is neki, de nem mondhatja ki, mert az gyengeségnek tűnik. Amikor elmondtam neki Lucát meg a szüleit is, egyszerűen kiröhögött. Te bolond vagy, kérdezte. Feszegeted a határokat vagy elment a józan eszed? Megcsóváltam a fejem. Ej, de sokszor hallottam én már ezt, nem riadtam meg, nem vagyok gyerek. Minden páromba belekötött. Egyik csúnya volt, a másik öreg, a harmadik lusta, a negyedik minden ambíció nélküli, szóval nem hiszem, hogy lett volna számára megfelelő. Tökéletes soha, elfogadható, talán.
– Anyám, fogd vissza magad! – szóltam rá. – Csak akkor hozom el, ha normális leszel vele.
– Édes fiam, hogy viszonyulhatnék normálisan egy kislányhoz? Te tényleg akkora marha vagy, hogy nem tudod kordában tartani a kígyót a nadrágodban?
– Ne légy közönséges! Ezt apa se szerette!
– Te nem tudod, apát mit szeretett, úgyhogy őt ne keverd bele. Hozd el, aztán, ha állja a sarat, rendben van.
– Én nem akarom felkínálni neked tálcán! Vagy elfogadod látatlanban, vagy felejtsed el, hogy idehozom neked, hogy megbántsd!
– Hoppá, hoppá! – kapta fel a fejét. – Tán szerelmes lettél, hogy ennyire véded?
– Inkább azt mondd meg, milyen virágot vegyek!
Elkezdett nevetni. Megigazította a szemüvegét, és mélyen a szemembe nézett.
– Bármit, csak orchideát ne! Azt gyűlölöm!
– Kettőre jövünk, jó?
– Igen, és eszedbe ne jusson tortát hozni, nem születésnapom van.
Anyám ilyen. Szeret mindent megtervezni és pláne kiosztani mindenkit arról, mi a dolga. Kezdtem aggódni, de egy percig se magam miatt. Luca karakán csaj, de mégiscsak egy vén boszorkányhoz viszem, aki minden hájjal megvan kenve.
Szombaton délelőtt, amikor beugrottunk a virágboltba, Luca egyből az orchidea után nyúlt. Kirobbant belőlem a nevetés, és javasoltam neki egy csokor szellőrózsát, nem mintha tudtam volna a nevét, csak jól nézett ki. Nem vitatkozott, érezte, hogy a virágnak is fontos szerepe van.
Angéla asszony Zuglóban lakott, a Balázs utcában. Egy omladozó kúria egyik lakása maradt rá a nagyszülei után, és az is maga volt a csoda, hogy kanyargós úton-módon, de visszakapta az államosítás után pár évtizeddel. Én nem laktam már ott vele, amikor beköltözött. A kert se volt álom, főleg a csúszós kőlépcsőivel, és a kerítésre futó öreg borostyánnal. Hátul kellett bemenni, azon a részen, ami egy elhanyagolt kertre nyílt.
– Nagyon romantikus – jegyezte meg Luca kedvesen.
– Inkább gazos! – mondtam én józanul. – Felkészültél? Nem biztos, hogy az lesz, amit vársz. Úgy gondolod, jó szándékkal fordul feléd, de igen undok tud lenni az anyám.
– Nem baj, valahogy túlélem! – mondta, és hagyta, hogy megszorítsam a kezét. Monoklis szememmel igen jól mutattam mellette.
Luca fekete overált vett fel, derekára egy vastag övet tett, és haját copfba fogta. Elámulva néztem. Majdnem olyan magas volt, mint én, és most tűnt fel először, hogy talán vékonyabb lenne. Megemlíteni nem mertem, nem ez volt a legjobb alkalom, úgy gondoltam.
Amikor a nagyasszony megjelent a tornácon, kissé meghökkentem. Úgy kiöltözött, ahogy mostanában soha. Szemmel láthatóan igyekezett, de hogy minek, azt csak ő tudta.
– Isten hozott benneteket! – mondta, és Luca felé nyújtotta a kezét.
Reméltem, hogy pukedlizést nem vár el.
– Jó napot! – mondta ő, akit bevittem az oroszlán ketrecébe.
– Neked is! Fiam, kérlek, mutass be minket egymásnak! – Rám nézett és ettől a szertartásos viselkedésétől kivert a víz.
– Anya, ne ess túlzásba! – súgtam oda, de nem akarta meghallani. – Hadd mutassam be neked Lucát, aki a … – és itt nem jutott eszembe jó szó. Egy pillanatra megnémultam. Kedvesem, párom? Mit mondjak?-
– Csak azt ne mondd, hogy a barátnőd! – nézett rám szigorúan, mintha nem tudta volna.
– Nem, én az a lány vagyok, aki a fiát szórakoztatja unalmas estéin az ágyban! – szólalt meg Luca vidáman és anyám jéghideg szemébe mélyesztette a tekintetét.
– Á! – hangzott a felelet. Mást nem tudott kinyögni az én nagyszájú anyukám.
Egy null oda, gondoltam és átnyújtottam a rózsát, amit a naccságos asszony gyorsan kikapott a kezemből, hogy leplezze zavarát. Szép délután lesz, gondoltam. Igazam is lett.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
