Amélia
Végre valahára visszatérhettem a kabinomba. Már szörnyen untam magam. Egyáltalán nem szórakoztatott sem Greg, sem a kapitány társasága. Mindketten halálosan untattak. Látszott rajtuk, hogy meg vannak győződve arról, hogy igazi férfiak, de mindkettő pipogya alak. Joe kapitány eleve egy semmirekellő fráter, nulla ambícióval. Egyetlen igazi életcél nélkül tengeti az életét. Egy kis rablás itt, egy kis rablás ott, gyűlik a kincs, de minek. A pénz semmit nem ér hatalom nélkül. Neki pedig ezen a hajón kívül hatalma sehol nem volt. Szánalmas alak.
Greg sem különb. Csak néz rám kiguvadt szemekkel, ha meglát. Érezni lehet rajta, hogy nem sokra viszi. Nem is értem, hogy apám mit látott benne, miért kellett neki bevonnia tervünkbe. A medál egy olyan kulcs, ami korlátlan hatalmat ad az emberi lelkek felett. Aki birtokolja, az nem csak halhatatlan lesz, de irányítani tud mindenkit. Ez az, amit Gregnek megtudnia nem szabad. Ő azt hiszi, hogy holmi kincsesládát keresünk, és talán abban lesz valami csodálatos. Pedig a mi kincsünk a hatalom. Az, amikor irányíthatunk mindenkit. Ennél fontosabb és jelentősebb feladat nincs. Az emberek tetteit, gondolatait tudjuk majd befolyásolni, ha a medál a megfelelő helyre kerül. Már pedig rövid időn belül odakerül, erre mérget vehet mindenki.
Tudtam, hogy Greg hajnalban meg akar szöktetni. Csak finoman súgta oda, hogy, amikor kel a nap, akkor ő újra a hajón lesz és kiszabadít. Azt már kiderítette, hogy melyik a szobám, és azt is, hogy éjjel lakatot tesznek az ajtómra. De ez nem rettentette vissza, igazi hős akart lenni a szememben, én meg nem mondom meg neki, hogy mit gondolok róla. Inkább mosolygok olyan bájosan, ahogy csak tudok, és minden eszközt bevetek, hogy rabul ejtsem a szívét, mert ha nem is sokban, de azért segíthet céljaim elérésében. Ha innen megmenekülök, akkor már az enyém lesz a világ. De addig szelíden, hozzám nem méltóan várom a szabadítóm.
Ahogy ezeken méláztam, halk kopogást hallottam az ajtómon.
– Amélia, ébren van? – suttogta egy hang.
– Igen! – válaszoltam nagyon halkan.
– Ne ijedjen meg, most leverem a lakatot a zárról! – folytatódott a suttogás. Már tudtam, hogy Greg jött vissza, de azon elcsodálkoztam egy pillanatra, hogy közben hajnal lett. Egy tompa puffanással esett a lakat földre, alig lehetett hallani. Az ajtóm villámgyorsan kitárult. Egy pillanatig némán álltam, és ujjongani tudtam volna, hogy eljött a szabadulásom órája.
– Jöjjön, nincs időnk! – szólt rám szabadítóm. – Ha lehet, ne sikoltson, ha olyasmit lát, amihez nem szokott hozzá.
Hirtelen felocsúdtam. Az ajtó előtt az egyik matróz feküdt, elvágták a torkát. A vére patakokban csordogált a padlón. Pár lépésnyire Gregtől egy marcona, ragyás képű férfi somolygott.
Ahogy kiléptem a folyosóra, láttam, hogy arrébb több matróz is vérbe fagyva fekszik. Mindegyiküket csendes módon gyilkolták meg. A nyakukat elmetszették. Némelyiküknek még a csodálkozás is ott ült a szemében. Nem számítottak arra, hogy ez lesz az utolsó napfelkeltéjük. A szoknyámat felhajtottam, hogy ne legyen mocskos, és sietve Greg után indultam. A ragyás képű is követett bennünket. Arra gondoltam, hogy valami felbérelt embere lehet Gregnek. De a tekintete nem tetszett. Félelmet keltett bennem.
Patkány Joe
Már elkéstünk. Tudtam, hogy baj van, túl nagy csend fogadott a hajón. Baljós. Hajnalodott, és tudtam, ezt a csendet, nem fogom elfeledni egyhamar. Az utolsó lépéseket már futva tettük meg. Rose alig tudott a nyomomba érni.
– Maradj itt! – mondtam neki ellentmondást nem tűrően. – Bújj el a ládák mögött, amíg érted nem jövök!
Szerencsére Rose nem akadékoskodott, hanem a fedélzet hátsó részén bebújt a legkisebb lyukba, ami ládák között volt. Gyorsan letakartam egy ponyvával. Alig tettem pár lépést, Teddy Jones hullájába botlottam. Valaki elvágta a torkát. Üres tekintettel nézte a sötét eget. Nem nyúltam hozzá. Neki már úgyis mindegy volt. Bekövetkezett, amire számítani lehetett. Valaki eljött kiszabadítani Amélia Tannert. Valaki, aki tudta, hogy Londonban van, azt is tudta, hogy a hajómon fogoly, és azzal is tisztában volt, hogy nem vagyok itt. Egyetlen ilyen ember létezett csak, az a nyüves Greg Lowell. Az a szemét áruló, aki a barátságunkat már nem először rúgta fel egy nő miatt, akit a női szoknyák mindig megbolondítottak.
Ha elkapom, megölöm, fogadkoztam magamban, miközben Amélia kabinja felé osontam. A hajó leghátsó részében volt. Nem volt nálam semmiféle világító eszköz, nem láttam szinte semmit. Váratlanul megbotlottam valamiben és majdnem hasra esem. Nagyobb dolog volt, pedig a folyosón nem tartunk semmit. Kétség sem fért hozzá, hogy egy test.. Nem láttam az arcát, de akkor már biztos voltam benne, hogy nem ő lesz az utolsó a mai napon. Az agyamat elöntötte a düh. Azért kell meghalni néhány embernek, hogy ez az elkényeztetett úrikisasszony ne maradjon fogságban? Az az aljas Lowell lemészárolt mindenkit, hogy elvihesse. Már bántam, hogy nem engedtem el előbb, vagy hogy nem intéztem el Lowell-t. De megkeserüli még, az egyszer biztos. Átléptem az emberemen és megpróbáltam hangtalanul haladni Amélia szobája felé. Ekkor suttogást hallottam és egy női cipő semmivel össze nem téveszthető kopogását. Tehát még a hajón voltak.
A félhomályban megláttam őket. Vagy nem is láttam, csak éreztem, hogy szembe jönnek.
– Talán sietnek valahová ilyen kora hajnalban? – kérdeztem gunyoros hangon. A kezemben ott virított a késem, a pisztolyom lövésre készen állt. De még nem vettem elő.
Megtorpantak. Ketten voltak. Egy férfi és egy nő.
– Egy tapodtat se! – ordítottam.
– Ne csináld ezt Joe! – szólalt meg Greg Lowell. – Csak a nőt viszem. Hagyj elmenni bennünket. Neked nincs rá szükséged, pénzed van elég.
– Azt hadd döntsem el én, hogy mire van szükségem Mr. Lowell! – fakadtam ki. – Ha még egyet lépsz, lepuffantalak, mint egy rühes kutyát.
Biztos voltam benne, hogy nem látja, mi van a kezemben. Nem akartam a lövést megkockáztatni, mert a nőt semmiképpen nem szerettem volna eltalálni.
– Úgysem fogsz lőni Montgomery! Nőkre nem! – hangzott a felelet. A hangjában annyi magabiztosság volt, hogy legszívesebben azonnal átküldtem volna a másvilágra.
– Próbáljuk ki! Ha kell, mindkettőtöket lelőlek. Ne hidd, hogy egy pillanatig is habozom! Engedd el Améliát, és te még megúszhatod!
Éreztem, hogy nem meri megkockáztatni. Nem a saját nyomorult életét félti, hanem a nőét, akiért mindent kockára tenne. Hallottam, hogy mélyet sóhajt. Elmosolyodtam, kár, hogy nem látta. Nyert ügyem volt.
Ekkor elsötétült a világ. Erős ütést éreztem a fejemen, és vége is volt mindennek.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
