Tíz éve váltam el, és életem legjobb tíz éve következett. A szingliség minden örömét és keservét megéltem, jól vagyok.
Hogy mi az öröm? Például nem főzni minden nap vagy addig aludni, ameddig csak akarok, és nem kell elhazudni, hogy tegnapi ruhát fél éve vettem.
És mi a nyavalygás? Nem, nem az égőcsere, meg hogy éjnek évadján leszakad a könyvespolc, hanem, amire egyáltalán nem számítottam: a szeretkezés hiánya.
Persze tíz év alatt volt részem benne, sőt azt mondhatom, ekkor volt a legjobb, talán ez is a baj. A volt férjem után, aki szerint én beteg és frigid vagyok, mert nem kívánom a szexet, már megtanultam, hogy igenis vannak olyanok, akik mellett valódi nő lehetek.
Néha úgy, de úgy megmondanám neki, hogy tévedett, de aztán leteszek róla. Felesleges.
Viszont ötven vagyok és nincs szex az életemben. Álmomban nem gondoltam, hogy olykor megkaparnám a falat egy érintésért. Aztán ez is elmúlik.
A közösségi oldalak már nem szórakoztatnak, de még mindig meglepnek. Pláne akkor, amikor valami történik a mátrixban és elkezdenek bejelölni sorozatosan.
Természetesen tele van az oldalam jó képekkel. Fotós csinálta őket, hogy az ördögbe ne lennének jók? Mindegyiken sugárzom, atom nélkül, de hát nyár volt és sokat nevettünk. Még arra is rávett, hogy fehérneműben pózoljak, ami visszafogott neveltetésem szégyene lenne, ha élnének a szüleim. Ízléses képek ezek, nem kihívóak, hanem szexisek. Ezeket persze nem teszem ki.
A többire azonban gyakran ráharapnak a mai feltörekvő ifjak. Értem én, hogy az idősebb nő tapasztalt, meg trófea, de a napokban egy huszonhat éves írt. Huszonhat! Már dolgoztam, amikor ő született.
Előre tudtam, hogyan indít. Biztosan forgatókönyvük van, mert ez a korosztály mindig ugyanazt a kört futja meg.
Először bejelöl, majd megkérdi, nem baj-e? Édes drágám, miért lenne baj, csak ne tudnám, mit akarsz. Aztán kezdődik a beetetés. Dicsér, dicsérget. Én hárítok, elmondom, hogy a kép az kép, erre vérszemet kap. Megint dicsér, majd megkérdi, el tudnék-e képzelni egy kapcsolatot fiatalabbal. Persze, hogy el, a fantáziám végtelen. De ez nem jelenti, hogy szeretem anyának érezni magam egy pasi mellett.
A hetvenesek nekem sem jönnek be, már bocsánat, pedig azoknak csirke lennék… Egyszer valaki ezt írta, azóta tudom, hogy lehetek még csirke is, csak nézőpont kérdése.
Egyik barátnőm azt mondja, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy a mai fiatalok milyen érettek spirituálisan. Valóban nem. De egy cukrászdában ülve az igen spirituális huszonévessel majd táblát akasztok a nyakunkba azzal, hogy hiába huszonhat, érett a velem szemben nyomuló delikvens.
És persze azt is írja nekem a kéretlen jelölt, a kíváncsi miértemre, hogy bejönnek neki az idősebb nők. No, ez az a mondat, amin vagy nagyon kell röhögni, vagy meg kell mondani a küldőnek, hogy idióta, mert ezt senki nem akarja hallani. Már a nők szóval is gond van. Mindenki szereti hinni, hogy különleges és egyedi és nem fontos tudnia, hogy előtte sok-sok próbálkozásban volt része a mondvacsinált udvarlónak. Az ötvenes nő nem hülye, csak hiú és büszke. Mint mindegyik.
A tapasztalt kifejezés a másik problémaforrás. Mire gondolsz aranybogár? Tudok olajat cserélni? Vagy netán főzni, mint anyukád? Persze, hogy nem erre, csakis a szexre és a nyafogásmentes találkozásokra.
Egy ötvenes már ne akarjon sokat, ne kelljen wellnessezni vinni, legyen kellemes titok és közben adja át a szexről összegyűjtött tudását, meg Káma-Szútra pozíciógyűjteményét. Ha még rugalmas. Az ötvenes nő ad magára, csinos, ápolt és illatos, de hiába minden, mert a természet ezzel nem éri be. A gravitáció húzza lefelé testéről a bőrt, és a szemek köré be-becsempész pár ráncot. Már nem feszes a feneke és combja sem, de nem bánja, mert a tükröt lecserélte, már véletlenül sem egész alakos. Csak úgy derékig ér. Jó az úgy is.
A fiatalka ekkor betámad. Úgy gondolja, kijátssza az aduászt: Mitől félsz? – kérdi, gondolva, hogy a nő majd dacosan azt válaszolja, semmitől, hisz nagylány.
De nem akar az lenni. Finoman felvázolja az anyakomplexust, meg hogy vannak friss húsok a piacon, csak nézelődjön már a vaksija. És tényleg nem azzal van baj, hogy a srác fiatalabb.
De majdnem feleannyi. Egy tízest még talán meg lehetne kockáztatni, mondván, hátha erre jött a hollywoodi álom, de egy kisfiú, az kisfiú marad neki, akárhogy ragozzuk. Persze, ropogós, meg izmos és illatos is lehet, de ez elszáll. Az ágy gyorsan kiüresedik, és ami utána marad, az nem biztos, hogy szívderítő.
Az én fiatalkám azért nem adja fel. Azt kérdi, hogy bejönne-e ha nem a korára figyelnék? Erre most mit mondjak? Csakis, amit hallani akar. Hát hogy a bánatba ne jönne be? Igaz, hogy a lányom pasija idősebb, de majd együtt buliznánk, és ha hajnalban spiccesen hazatámogathatna, eszébe jutna, hogy a fényképeken mennyivel szebb voltam. Ezt nem mondom ki.
Megnyugszik. Nem vele van baj. Szóval ő jó pasi, csak én vagyok gyáva. Ráhagyom. És továbbra sem értem őt. Tényleg ennyire szánalmas a kínálat? Nem hinném, hiszen látom a barátnőim lányait.
És még mindig kitartó: harmincötnek látszom, jó fej vagyok, nem ráztam le durván, szóval nyomja rendesen az előnyeim, mert nemet mondtam. Ez a legfőbb erősségem. Nem vagyok könnyen kapható, amit megszokott. Zárójelben megjegyzem, valóban helyes, egy pillanatra elgondolkodom, hogy beajánlom a lányomnak, de eszembe jut, hogy nem kérne belőle, és amúgy is van barátja, aki szintén helyes.
Így finoman behúzom a kéziféket és elköszönök.
Pár órával később egy másik próbálkozik. Túl jók a képeim, állapítom meg, fel kellene tennem egy-két ébredés vagy munka utánit. Viszont bolond nem vagyok.
Írjanak csak, majd törlöm őket, addig meg megnézem a régi fotóim. Hogy akkor miért működött kevésbé a gravitáció, nem tudom… Egy biztos, jók… Hála egy rátermett fotósnak. A szexet azonban nem helyettesítik a „csirkéknél” sem…
fotó: Pinterest
