80 éve szabadították fel az auschwitzi haláltábort

 

 
 

„A II. világháború végének közeledtével a szövetséges csapatok egyre beljebb hatoltak Európába, így egymás után érték el a koncentrációs táborokat. Elsőként a szovjetek találtak nagyobb náci táborra Majdanek városkában, 1944 nyarán. A németek rombolással megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, felgyújtották a krematóriumot, amelyben a holttesteket semmisítették meg, viszont a gázkamrák megmaradtak. Majdanek és Treblinka haláltáborának 1944 nyári felszabadítása után következett Auschwitz, a legnagyobb megsemmisítő központ, 1945. január 27-én. A tömeggyilkosságokról számos bizonyíték árulkodott, a szovjetek megtalálták az áldozatok személyes tárgyait. Ezek között volt több százezer öltöny és női ruha, valamint hét tonna emberi haj.

80 év…Kimondani is nehéz, hogy a 20.század embere két világháborút megélve milyen borzalmakon ment keresztül, és hová jutott, amikor elcsendesültek a harcok. Amikor véget ért a pusztítás, a világ sokkban volt, és fogadkozott, hogy soha többé hasonló nem eshet meg, hiszen ekkora borzalom a történelem során ritkán fordult elő, még akkor is, ha ismerjük az emberi aljasságot. A koncentrációs táborokban, amelyek azért épültek, hogy a halál színterei legyenek 6 millió ember veszítette életét. Azok közül tízezrek, akik megérték a felszabadítást, az utána következő hetekben haltak meg tífuszban vagy alultápláltságban. Elképzelhetetlen az a szenvedés, amin átmentek, és ha hazakerültek, szembesülniük kellett mások árulásával, otthonuk elvesztésével, vagy azzal, hogy az antiszemitizmus nem szűnt meg csak azért, mert a háború befejeződött. Szeretteik elvesztésének feldolgozására egy élet is kevés volt sokaknak, hiszen nem kevesen voltak, akik teljesen egyedül maradtak. Miközben szavakat mondunk, írunk és olvasunk, egyszerűen ép ésszel nem tudjuk elfogadni a tényt, hogy az egyik pillanatról a másikra mindenki, akit szerettünk, eltűnik: a gyerekeink, a szüleink, a barátaink, a szerelmeink, miközben nem tettünk semmit, csak éltünk, szerettünk, dolgoztunk, ahogy mások, ahogy csak lehetett. Már sokezer tanulmány született arról, hogy miként volt képes a náci Németország minderre, de tudni kell, hogy nemcsak a vezetők a hibásak, hiszen a szisztematikus irtásban részt vettek kollaboráns szervezetek, vezető tisztviselők és civilek is jócskán. Nélkülük nem ment volna ennyire gördülékenyen halálba küldeni milliókat. Ehhez természetesen az kellett a tudat, amelyet Hitler propagandája 1933 óta terjesztett, miszerint a zsidóság alacsonyabb rendű faj, és a világ gazdasági helyzete, és még az első világháború veszteségei is az ő lelkükön szárad. A tisztes, becsületes és szorgalmas német nép, amelyet a precizitásáról is ismerünk, beállt Hitler mögé, és elhitte, amiről azt hinnénk, nem lehet elhinni.

Mi is a holokauszt? A holokauszt (1933–1945) hatmillió európai zsidó szisztematikus, államilag megtervezett és irányított üldöztetése és meggyilkolása volt, amelyet a náci német rezsim és szövetségesei, valamint kollaboránsai hajtottak végre. A zsidókon kívül a náci Németország több millió más áldozatot is üldözött, illetve megsemmisített.

A holokausztot olykor „soá”-nak is nevezik, ami a „katasztrófa” szó héber megfelelője.

„Az antiszemitizmust nem a nácik találták ki. Az antiszemitizmus régi és széles körben elterjedt előítéleteket takar, melyek a történelem során számos formát öltöttek. Európában ókori gyökerei is vannak. A középkorban (500–1400) a zsidókkal szembeni előítéletek elsősorban a korai keresztény hiten és gondolkodáson alapultak, különösen azon a legendán, hogy a zsidók felelősek Jézus haláláért. A kora újkori Európában (1400–1800) továbbra is fennmaradt a vallási előítéletekben gyökerező gyanakvás és megkülönböztetés. Ebben az időben a keresztény Európa nagy részén a vezetők elszigetelték a zsidókat a gazdasági, társadalmi és politikai élet legtöbb területétől. Ez a kirekesztés hozzájárult a zsidókról, mint kívülállókról alkotott sztereotípiák kialakulásához. Ahogy Európa szekularizálódott, sok helyen feloldották a zsidókra vonatkozó legtöbb jogi korlátozást. Ez azonban nem jelentette az antiszemitizmus végét. A vallási antiszemitizmus mellett a 18. és 19. században az antiszemitizmus más formái is teret nyertek Európában. Ezen új formák közé tartozott a gazdasági, a nacionalista és a faji antiszemitizmus. A 19. században az antiszemiták tévesen azt állították, hogy a zsidók felelősek a modern ipari társadalom számos társadalmi és politikai bajáért. A fajelméletek, az eugenika és a szociáldarwinizmus hamisan igazolták ezt a gyűlöletet. A zsidókkal szembeni náci előítéletek mindezen elemekből, de különösen a faji alapú antiszemitizmusból táplálkoztak. A faji antiszemitizmus az az elképzelés, hogy a zsidók egy különálló, alacsonyabb rendű fajt alkotnak.”

Viszont a holokauszt a náci Németországban kezdődött, és terjedt ki más országokra, főleg azokra, amelyeket Hitler elfoglalt. Voltak országok, amelyekben önként jelentkeztek és támogatták a zsidók megsemmisítésének ötletét, ilyen volt Hollandia, de Franciaországban a Vichy-kormány is Hitlerrel szimpatizált és a kezére játszotta az embereket.

1933 és 1945 között a náci Németország, valamint szövetségesei és kollaboránsai zsidóellenes szabályozások és intézkedések széles skáláját hajtották végre. Ezek az intézkedések helyenként eltérők voltak. Így nem minden zsidó egyformán tapasztalta meg a holokausztot. Ám minden esetben emberek millióit üldözték pusztán azért, mert zsidóként azonosították őket. Kezdetben még nem volt cél a zsidóság teljes megsemmisítése, de később, 1941 után már erre törekedtek.

A náci német rezsim soha nem látott mértékű tömeges agyonlövéseket követett el civilek ellen. Miután Németország 1941 júniusában megtámadta a Szovjetuniót, a német egységek elkezdték tömegesen agyonlőni a helyi zsidókat. Eleinte ezek az egységek a katonaköteles korú zsidó férfiakat tekintették üldözendőnek. 1941 augusztusára viszont már egész zsidó közösségeket kezdtek el lemészárolni. Ezek a tömegmészárlások gyakran fényes nappal, a helyi lakosok teljes látó- és hallótávolságában történtek.

Kelet-Európa több mint 1500 kisebb és nagyobb városában, valamint falujában zajlottak le ilyen tömeges agyonlövések. A helyi zsidó lakosság meggyilkolásával megbízott német egységek végigvonultak a térségben, és szörnyű mészárlásokat követtek el. Ezek az egységek rendszerint amikor bevonultak egy városba, összeterelték a zsidó civil lakosságot. Ezután a zsidókat a település külső részére vitték, ahol vagy tömegsír ásására kényszerítették, vagy már előre előkészített tömegsírokhoz vitték őket. Végül a német erők és/vagy a helyi segítőik az összes férfit, nőt és gyereket belelőtték ezekbe a gödrökbe. Néha ezekhez a mészárlásokhoz speciálisan erre a célra tervezett gázteherautókat használtak. Az elkövetők ezeket a teherautókat arra használták, hogy a kipufogógázban lévő szén-monoxiddal megfullasszák az áldozatokat.

A németek a megszállt Kelet-Európában kivégzőhelyeken is végrehajtottak tömeges agyonlövéseket. Ezek a kivégzőhelyek jellemzően a nagyvárosok peremén helyezkedtek el. Ilyen volt például a kaunasi IX. erőd, a rigai Rumbula és Bikernieki erdők, valamint Mali Trosztenec Minszk közelében. Ezeken a kivégzőhelyeken a németek és a helyi kollaboránsok zsidók tízezreit gyilkolták meg a kovnói, rigai és minszki gettókból. Több tízezer német, osztrák és cseh zsidót is lelőttek ezeken a helyeken. Mali Trosztenecnél több ezer áldozat a gázteherautókban lelte halálát.

Az egyik legéletveszélyesebb dolog, amit szomszédok, ismerősök, kollégák, sőt a barátok is megtehettek, az volt, hogy feljelentették a zsidókat a náci német hatóságoknál. Ismeretlen azoknak a száma, akik ezt megtették. Felfedték a zsidók rejtekhelyeit, leleplezték a hamis keresztény személyazonosságukat, illetve más módon azonosították a zsidókat a náci tisztviselők előtt. Ezzel a halálba küldték őket. Ezeknek az embereknek a motivációi széles skálán mozogtak: félelem, önérdek, kapzsiság, bosszú, antiszemitizmus, politikai és ideológiai meggyőződések.

A holokausztból magánszemélyek is hasznot húztak. Voltak nem zsidók, akik beköltöztek zsidók otthonába, átvették a zsidók tulajdonában lévő üzleteket, és ellopták a zsidók tulajdonát és értéktárgyait. Ez része volt a népirtást kísérő széles körű lopásnak és fosztogatásnak.

Leggyakrabban a magánszemélyek a holokauszthoz a tétlenségükkel és a zsidó szomszédaik helyzete iránti közömbösségükkel járultak hozzá. Ezeket a személyeket olykor bámészkodóknak is nevezik.

Napjainkban a világon még mindig sokan vonják kétségbe vagy tagadják a történelmi tényeket, meghamisítják a történelmet. Az első holokauszt-emléknapot Angliában rendezték meg 2001-ben, az Egyesült Államokban pedig csak 2004-ben – akkor ismerték el, hogy a nácik példátlan bűntetteket követtek el. Magyarországon 2001 óta rendezik meg hivatalosan a holokauszt áldozatainak emléknapját a gettósítás 1944. április 16-i megkezdésének évfordulóján. Belegondolni is rettenetes, hogy egyesek nem hiszik el a valóságot, nem beszélve annak tagadásáról. Az is nehezen feldolgozható tény, hogy Angliában 2001-ig vártak az első emléknappal. A kormányok, a szélesebb néprétegek mintha homokba dugnák a fejüket, és azt mondanák, emlékezni kellemetlen, mert akkor szembe kell néznünk saját gyarlóságunkkal. Ez bizonyára így is van.

Ma, a 21. század első negyedében felmerül a kérdés, vajon tanultunk-e mindebből? Vajon képesek vagyunk-e elhinni, hogy sosem embercsoportok hibásak a rossz döntésekért, és senki nem vétkes abban, minek vagy hová született és abban sem, hogy milyen vallással vagy bőrszínnel érkezett a Földre élni? Félelmetes belegondolni, hogy 80 évvel később is vannak neonáci szervezetek, olyanok, akik felélesztenék a régi eszméket, amelyek akkora bűnöket generáltak, amekkora seb keletkezett a Föld lakosságának szívén és testén.

Talán nem marad más, csak a remény, hogy sokan vannak olyanok is, akik nem engednék meg, hogy milliók pusztuljanak el ártatlanul. Csak a remény, semmi más…

Forrás: Holokauszt Enciklopédia, Győri Szalon

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here