Amikor a régi világra gondolunk, mindig felvetődik, hogy az akkori emberek, jobbak, becsületesebbek vagy hűségesebbek voltak. Ez természetesen nincs így, csak nem volt világháló, amin minden egyes köhintésükről tudomást szerezhetnénk. VIII. Henrik viszont akkor is, és most is, finoman szólva, kiverte volna a biztosítékot a viselkedésével.
Királyként mindent lehet és szabad. Ezt ő minden cselekedetében tapasztalta. Lefordítva mai használatra: adva van egy jóképű, magas, intelligens férfi, aki hatalommal bír. Nem szokta meg, hogy nemet mondhatnak neki. Legyen szó talpnyalókról, de nőkről is. Nincs az a nőnemű, aki egy királyt elutasítana. Királlyal flörtölni, viszonyt kezdeni még akkor is izgalmas, ha a király külseje jelentéktelen lenne. De kezdetben nem erről van szó.
Henrik elveszi fiatalon elhunyt bátyja feleségét és tűzön-vízen át harcol, hogy érvénytelenítsék a neje előző házasságát, hiszen nem hálták el. Már ez szappanoperai jelenet. Semmi más nem érdekli, csak, hogy utódja szülessen, hiszen csak így biztosított a Tudorok fennmaradása. Aragóniai Katalin pedig tudja a feladatát. Kettejük kapcsolatában mégis jelen van a szerelem. Mindketten fiatalok. A feleség üde, messze földön híres szépség. A király sem közömbös, mert a művelt lány elvarázsolja.
Korabeli szokás szerint, szerelem ide vagy oda, a király szeretőt tart. Annyit, amennyit csak kedve tartja. A gyakori terhességek is igazolják tettét, hiszen óvnia kell a feleségét, viszont a testiség nem szorulhat háttérbe. A király amúgy is mindent megtehet. Katalinnak szava nem lehet. A nő mindig nő. Féltékeny, szeretetre éhes, bosszúálló és szenvedő. Főleg egy olyan férfi mellett, akinek hivatalból engedélyezett a hűtlenség. A mi szerelemközpontú nyugati társadalmunkban nehezen fogadható el a tény, hogy valakinek legálisan van ágyasa, szeretője vagy netán több hitvese.
Egy nő, aki bizonyítani szeretne, mert a király szerelme csak akkor tartós, ha trónörököst szül neki, pokoli nyomás alatt élhet abban a korban. A magas gyerekhalandóság meg még tetézi is a sikertelenséget. Henriknek egy lánya, I. Mária marad csak életben, és a félrelépéseiből született fia, akit elismer. Mégis különleges szerelem az övék, mert 24 év házasság után törik csak meg a kapocs.
Az okok régiek. A feleség öregszik, nem kívánatos, miközben a férj másfelé kacsingat. Méghozzá szemet vet korábbi szeretője, Mary Boleyn húgára. Ez is nagyon mai lehetne, ha nem egy királyság jövője forogna kockán. Henrik ugyanúgy viselkedik, mint más szerelmes férfi. Ha a zsákmány nem könnyen kapható, akkor felértékelődik. És Boleyn Anna legalább olyan erős és öntudatos nő, mint a királyné, akinek a legnagyobb bűne, hogy hat gyereke közül csak egy lány marad életben. Hogyan is küzdhetne meg az idővel, hogyan tarthatná meg a férfi szerelmét, aki Anglia teljhatalmú ura? A válasz egyszerű: sehogy. Hiába minden harc, akarat, bánat. A férj szabadulni akar tőle. Megmozgat eget-földet. És ha egy férfi szerelmes, akkor nincs lehetetlen. Henrik esetében sem, aki az elérhetetlennek hitt Annában meglátja a kivételes szellemet, játékosságot és a legfontosabbat: egészséges fiúgyermek világrahozatalának esélyét.
Hogy eközben valahol egy nő elveszítve régi fényét, tapasztalva teste romlását, összeomlik, nem számít. Nem először történik meg az ilyesmi, és nem is utoljára. És ha a királyok ezt megtehetik, vajon miért lennének másmilyenek a közönséges földi halandók?
Valószínűleg nehezen zárnánk a szívünkbe ma is VIII. Henriket még akkor is, ha nem tudnánk, hogy mi következik Aragóniai Katalinnal való házassága után…
