Mielőtt elkezdtem volna írni Robin Williamsről, azt gondoltam, egyszerű dolgom lesz. Adva van egy színész, akit mindenki szeret. Mork, a vicces földönkívüli, vagy Adrian Cronauer, a Vietnámban szolgáló rádiós, vagy az örök kedvenc, John Keating, aki korát meghaladó, különleges módon tanít irodalmat és életszeretetet tanítványainak. De sorolhatnám. A Jóóó reggelt, Vietnám beköszönése szlogenné vált, és hangját, mondatát utánozva generációk nőttek fel.
Keating professzor, aki emberileg is sokat adott tanítványainak hatalmas példakép volt számomra. Williams olyan tanár szerepét formálta meg csodálatosan, amilyenre mind vágyunk tanulmányaink során.
Robin Williams mellett soha nem lehetett unatkozni, és a legtöbb filmjében, legyen az bármilyen aprócska is a szerep, maradandót alkotott.
Mi nézők pedig csak azt láttuk, hogy van egy színész, aki jön, nevettet, szeretjük, mert sérülékeny, de bátor és erős. Mosolya mögött megbújik egy kis szomorúság, de mindig el tudja játszani, hogy az élet szép. Ezt imádjuk. Irigyeljük a sikert, a gazdagságot, a csodásnak hitt életet. És a sztárok esetében gyakran elfeledjük, hogy olyanok, mint mi. Talán a gyerekkoruk sem mindig volt felhőtlen, hogy a házasságuk nem tökéletes, és a vörös szőnyegen való vonulás nem biztos, hogy életük legszebb élménye. Nem gondolunk bele, mennyi lemondás és kudarc van egy-egy díj mögött.
A szerepet látjuk, a vásznon remekelő színészt, akiről bármit el tudunk hinni. Csak azt felejtjük el, hogy érző ember van a maszk mögött. Nem gondolkozunk azon, hogy annak az embernek is lehetnek rossz időszakai, gyötörheti bánat, pénztelenség, szenvedhet magánéleti kudarcoktól. A siker nem egyenlő a boldogsággal, bármennyire kézenfekvő is lenne.
Robin Williams is megküzdött belső démonjaival. A mindenki arcára mosolyt csaló férfi alkohol-és drogproblémákkal is harcolt. Hol rövidebb, hol hosszabb ideig. Házasságai, kapcsolatai fokozatosan tönkrementek.
Mi, rajongók pedig csak vágyakozunk egy olyan élet után, ami a sztároké. A kifelé való élet, a tökéletesség látszatának a hajszolása tesz tönkre olykor minket.
Aztán eljött az az augusztusi 11. 2014-ben. Sütött a nap, az emberek munkába siettek, vagy a tengerparton nyaraltak, netán vitatkoztak csip-csup dolgokon, amikor egy közülünk, akiről azt hittük, ragyogó életet él, a halált választotta. A miértekre sosincs jó válasz. A színész felesége szerint a kezdődő Parkinson-kór is közre játszhatott, de már a demencia első jelei megmutatkoztak nála.
Azon a szép nyári napon egy felejthetetlen férfi, kiváló színész az égi színpad nézőit akarta szórakoztatni. Mi meg itt maradtunk, hogy emlékezzünk, és hogy soha ne feledjük el játékát.
Ma lenne 69 éves. Isten éltesse, Keating professzor! Jóóó reggelt, Adrian!
